Napló

Orbánia

2012-01-16T22:35:00.000+07:00

Már megint hábórú. Orbán szerint a leminősítések arról szólnak, hogy háború folyik termőföldeink és vízkincsünk ellen. Tényleg komplett pszihopatákat betonozott be a jó magyar nép 2/3-os többséggel. Gratula.
http://index.hu/belfold/2012/01/16/orban_ne_kulfoldi_hulladekot_egyunk/

Szóval a termőföld meg a vizeink amit most támadnak a legnagyobb kincseink. MO akkor erős, ha meg tudja termelelni saját élelmiszerét. A legnagyobb baj az, hogy gazdák nagy áruházakban veszik meg azt, amit megtudnának termelni a saját kertjükben. KIM JONG IL. Ez az őrült már arról beszél, hogy önellátónak kell lennünk. Hát nem csoda hogy sokan úgy gondolják, az államcsődre készül. Még he nem is ez volt a Nagy Terv, ha más nem, elképzelhetőnek tartja.

Eyesbeyond

2011-07-21T15:49:00.001+07:00

Tovabbi hirek itt (angolul):

http://eyesbeyond.blogspot.com

Bauxit

2010-10-27T12:26:00.000+07:00

A vörösiszap tragédiának van egy talán pozitív hozománya, legalábbis errefelé. Tavaly a kormány úgy döntött, hogy engedélyez több alumínium bányát közép-vietnámban. Ez akkor is hatalmas port kavart, rengeteg nyílt levél és nyilvános vita követte a döntést. A polgárháború egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő veteránja, Võ Nguyên Giáp nyílt levélben kritizálta a döntést. Võ Nguyên Giáp idén 99 éves egyébként, Ho Chi Minh egyik legközelebbi bajtársa, szavainak súlya van. A döntést nem sikerült megváltoztatni, de annyi eredménye azért lett, hogy a kormány komoly garanciákat kért a kínai befektetőktől.

A vörösiszap tragédia újra kinyitotta a vitát - hetente cikkeznek a magyarországi tragédiáról, és a levonható, levonandó tanulságokról. Íme egy ízelítő: http://english.vietnamnet.vn/en/special-report/772/bauxite-mining-projects--continue-or-stop-.html

Jómagam kicsit pesszimista vagyok - nem hiszem hogy a döntést ezúttal megváltoztatják. Viszont a fokozott médiafigyelem, civil társadalom érdeklődés talán segít abban, hogy minimalizálják a környezeti hatásokat. Ez nem túl nagy eredmény egyébként. A probléma az, hogy a projekt 700m tengerszint feletti magasságon van - ha gátszakadás van, akkor a vörösiszap elönti a teljes keleti, alacsonyabban fekvő vidéket. Míg korábban viszonylag ritka volt az árvíz ezen a területen, "hála" a klímaváltozásnak és az erdők kiirtásának, manapság gyakrabban előfordul. Ráadásul a bányanyitás tövábbi erdőírtással jár.

Kávézók

2010-06-16T22:43:00.006+07:00

"Két napunk van, mit érdemes ennyi idő alatt megnézni Saigon-ban?" - egyik leggyakoribb kérdés amit látogatóktól hallok. Egyrészt a válasz adott, ott vannak a nevezetességek.

Például a Cu Chi alagút rendszer. Bámulatos teljesítmény. Az amcsik orra alatt, több mint száz kilóméter alagútrendszert ástak a vietek, konyhákkal és kapcsolódó szellőzőrendszerekkel, sőt, ha jól tudom még színházterem is van! A vietnámi rendkívűl békeszerető népség. Kedvesek, mosolygósak, jólelkűek (semmi nyoma haragnak vagy neheztelesésnek a hábórú miatt!), és a rengeteg kávé ellenére amit isznak viszonylag lelazultak - délben kötelező szieszta (kosztümben, az asztal alatt, nemzetközi bank irodájában - láttam ilyet!), a buszon mindig társasjátszanak vagy énekelnek, stb. Nem gondolná az ember hogy képesek megvédeni magukat egy jamaikai invázió ellen (ha nem lenne maga az ötlet abszurd) - és tessék: micsoda tanúbizonyság szívósságuknak és kemény akaraterejüknek. És ha már háború, akkor War Remnants Museum, az amerikaiak biológiai hadviselésének rettenetes nyomai és öröksége. A függetlenség palota (Independence Palace).

Aztán vallási témák, mint például a Cao Dai központ. A Cao Dai egy helyi univerzális kutyulmány kábé 8 millió hívővel. Univerzális vallás mely próbálja ötvözni a nagy vallásokat (mohamedán, keresztény, buddhista) plusz mindent egyebet, páldául humanizmus, költészet stb. A három fő szentjük egy vietnámi költö, egy kínai forradalmár, és Victor Hugo. Nem vicc! A kisebb szentek között Jézus, Churchill, Jean D'Ark és Shakespeare. És az építészetük mindezt tükrözi - ázsiai sárkányok, keresztény forma (kettős torony front) mohamedán kupolával (középen) és görök motívumokkal (kentaur) itt-ott, sárga, rózsaszín, kék, és karmazsin pompában.

Szóval a válasz adott, de mégis bizonytalankodom amikor felteszik a kérdést. Persze ezek fontos szimbólumok, érdekességek, Kultúra és Történelem. Egy bajom van velük: tanulmányozhatók. Ha rákerestek ezernyi kép a fent említett templomról az Interneten. Cu Chi dettó. Persze tudom én, hogy nem ugyanaz mint ott lenni, például a közel 40 fokos hőségben egy másfélszer-egyméteres alagútban (mely azért ekkora, mert kibővítették a túristáknak). Vagy végignézni egy misét és etetni a majmokat a templom hatalmas parkjában azért más mint képeket nézegetni az interneten. Kevesebb viszont az információ az életről. Ha valaki arra kíváncsi, hogyan élnek a vietek, akkor a turista (backpacker) negyed nem mutat túl pontos képet, és az internet használhatatlan.

Így jutott eszembe kávézókról írni. A vietnámi kávéházi kultúra talán a legfejlettebb a világon. Francia ismerős mondta hogy a párizsi elbújhat emellett. És valahogy mégis elkerüli a túristák figyelmét. Persze tudom hogy a Lonely Planet Guide hihetetlen gagyi, de azért mégis elképesztő hogy erről szinte semmi információ nincs. A kávézás pedig hihetetlen fontos eleme az itteniek életének. A klasszikus munka előtt kávézóban ücsörgés ujsággal a kézben vagy a késő délutáni ülünk egy kávé mellett és csak bambuljuk a forgalmat. És persze van déli kávé, esti kávé, késő-esti kávé. És legjobb kávézók nincsenek rajta egyetlen turista térképen sem. Sok olyan helyen jártam, ami Budapesten a város büszkesége lenne, minden guide-szerű irományban előkelő helyen említenék – itt viszont legfeljebb „csak egy jobb kávézó” reputációval bírnak, mert rengeteg van belőlük.

Kávézó gyönyörű kerttel, szökőkutakkal, középen fedett részleg emelvénnyel melyen hófehér nagy zongora és persze délutánonként, este, könnyed élő zenével. Kávézó-könyvtár 5 perc távolságra ahonnan lakom – alacsony asztalok, wifi, konnektor a laptopodnak, rengeteg könyv és magazin, külön szoba ahol lehet a földön párnák közt heverni (múltkor lányokat láttam hímezni, gyerkőcöt henteregni a földon képregényt olvasva), halk zeneszó. Egy másik, csendes kávézó, ahol csak suttogva lehet beszélgetni. Egy másik ahol a kert voltaképp tó, lépőköveken lehet navigálni, a vízben hatalmas, színes halak úszkálnak körülötted. Három fedett részleg, félhomály mindegyikben, más-más zene, az egyik helyet hídon lehet megközelíteni az emeletről. Hangos kávézó focimeccsel a plazmatévén. Egyébként mindegyik hely kábé 15 percre ahonnan lakom (motoron) – úgyhogy képzelhetitek mekkora a választék városi szinten. És biztos vagyok benne, hogy a túristák 90% úgy hagyja el Saigon-t, hogy ebből semmit sem lát.

Úgyhogy kávézó bemutatók következnek képekkel és címme. Gyakorlatilag van olyan Day Tour, mely érinti a Lonely Planet kötelezőket, úgyhogy a Kultúra és Történelem egy nap alatt letudható. Most persze a képregényszerú Kultúrára és Történelemre gondolok, nem a gondolkodásmódra, szokásokra, hiedelmekre és tradíciókra. Ahhoz egy évtized sem elegendő, ha csak egy napod van nem is érdemes próbálkozni. Viszont érdemes megismerni a vietnámi életmód egy fontos szeletét – a kávéházi életet. Persze ha minden jól megy és nem lustulok el, akkor ezentúl erről is tudtok interneten olvasni. De ott lenni finom cà phê sữa đá-t szörcsölgetve és csak... semmit tenni vagy lazítani megint más. Szóval ha van még egy napod, akkor inkább ez mint mondjuk a piac. Bár a Lonely Planet agyon reklámozza, a Benh Thanh piac elképesztően gagyi, a legtöbb cucc kínai szar magas árakon és alkudozni kell.

Rövid

2010-04-19T22:10:00.003+07:00

Már alig gondolkodok magyarul - ezért írok ide oj ritkán. Nem tudom hogy ez jó-e vagy sem. Az eszem azt mondja nem számít, de szívem kicsit szomorú... de ez van.

Képeket frissítek a picasa-n - http://picasaweb.google.com/CsabaMolnar és írogatok a http://eyesbeyond.blogspot.com-on, illetve a facebook-on.

Ez persze változhat amikor végre Laci barátom itt lesz :) Addig is, friss képek, élmények, a fenti helyeken...

Boldog Új Évet (Tết, ̣̣̣̣Đà Lạt)

2010-02-14T22:56:00.005+07:00

Az év első napját/éjszakáját Đà Lạt-ban töltöttem édesanyámmal, holnap indulunk vissza Saigon-ba. Đà Lạt csodaszép, nagyjából 150 ezres kisváros a hegyekben, gyönyörű kertekkel, hatalmas piaccal, eperföldekkel és borászatokkal. Kedvelt túrista uticél, merthogy egész évben hűvös van, plusz a virágok, a rendkivul romantikus, vadregényes táj. A vietek mind mondták hogy úristen milyen hideg van itt, valamelyest el is hittem (hiszen a nekem kellemes 22-24 fokban ők már vacognak) - de tényleg fáztam az éjszaka. Szóval ime néhány fénykép és kommentár.

Az első egy hatalmas Buddha szobor (ez az egész városból jól látszik), majd egy teljesen másik helyen egy buddhista monostor környéke (és számos áo dài-ba öltözött hölgy), majd a kép melyen bent imádkoznak megint csak a szobor mellett készült. Magyarán össze-vissza töltögettem fel őket. Majd az ún. Valley of Love, romantikus hely szerelmespároknak számos búvóhellyel, tóval és hattyú alakú vizibiciklikkel. No meg katonai terepjárókkal melyekkel lehet fényképezkedni. Egyébként ijazni is lehetett, három a földbe ment, egy a céltábla kellő közepébe (ezzel lőttem magamnak egy üveg eperlikőrt) a többi pedig valahol a céltábla környékén landolt. Végül vizesések, a környéken több is van. Ahol én voltam, a vietek hihetetlen ötlesen oldották meg a le- és feljövetelt a vizesés lábához(tól): épitettek egy hullámvasutat mely az erdőben kanyarog lefele (van beépitett kézifék hogy lehessen lassitani) majd egy másik, nyilván jóval egyenesebb szakaszon fel is lehet vontattatni magunkat. Ja, és ajánlom figyelmetekbe a váza alakú jegyárusitó helyeket a vizesésnél, illetve a hihetetlen muris öltözeteket :)

A képek eredetileg itt találhatók (majdnem teljes méretben) http://picasaweb.google.com/CsabaMolnar/Tet2010DaLat#

Képek

2010-01-26T23:40:00.005+07:00

Vettem egy új kamerát néhány hónapja: Panasonic Lumix DMC-ZS3. Egy hybrid, lehet vele filmet csinálni HD felbontásban -1280x720 pixel, 30fps, képminőség még ratyi fényviszonyok között is megdöbbentően jó. Gyakorlatilak egy zsebretehető kamerát akartam bazi nagy zoom-al, kiváló képminőséggel, manuális ÉS teljesen automata (point and shoot) lehetőségekkel, plusz HD videó lehetőséggel. Egészen tavalyig ez lehetetlen volt - aztán megjelentek az első Lumix modellek, majd később a Canon is észbekapott, és próbált piacra dobni valami hasonlót. Félsikerrel. Gyakorlatilag ezekkel a paraméterekkel (12x-es zoom, HD videó, stb és KIS méret) jelenleg is csak ez a két gyártó volt képes versenyképes modellekkel előállni, de a Panasonic rendszeresen jobb kritikákat kapott. Pl: http://www.digitalcamerareview.com/default.asp?newsID=3957&review=panasonic+lumix+zs3 Szóval ha valaki hobbi-filmezni akar és mellékesen remek képeket készíteni, de nem akar félkilós monstrumokkal a nyakában lófrálni (persze tudom, a félkilós monstrumokban jóval több lehetőség rejlik), akkor a fenti modell melegen ajánlott.

Videót felesleges feltölteni, mert a youtube úgyis tömöríti, szóval a képminőség úgysem jön elő igazából. Illetve itt van egy a Teacher's Day performance-ról, viszonlag OK-és. Alul jobbról a negyedik felgördülő menüben lehet választani felbontást.

Aztán néhány kép:

Kábelek

From Artsy

Napkelte a tengerparton

From Artsy

Emmegmi

From Artsy

Mikor vietnámi ismerősöknek mutatom, azt mondják cukornád - persze a préselt cukornádlé (sok-sok jéggel és egy kis citrommal) errefelé nagyon népszerű, kétlem hogy bárki magyarországon erre asszociálni. Kissé távolabbról kiderül :)

From Artsy

Na mára ennyit, majd még írok, most lesz egy kis időm márciusig...

UPDATE

2009-12-19T22:38:00.005+07:00

Nahát sokminden történt november óta. Például bezsebeltem egy év tanára díjat, úgyhogy megyek Nha Trang-ba áprilisban mulatni a kollégáimmal (4-5 csillagos resort, türkizkék tenger, pálmafák, szigetek, satöbbi).

Asszem nem említettem, de október eleje óta két helyen dolgozom. A VUS-nél lejárt a szerződésem, az új szerződésben részmunkaidőre váltottam (de per pill. annyi szinte annyi órám van amennyi volt teljes munkaidőben). Ez utóbbi azért kellett, hogy dolgozhassak az egyetemen. Juhíjj, újra egyetemre járok, csak most a katedra másik oldalán :) http://en.hoasen.edu.vn/Default.aspx

Ma egyik kollégámmal vitába elegyettem a vietnámi divatról. Ő azt mondja, hogy abszolút hiányzik bármilyen "fashion sense" a vietekben, én meg épp az ellenkezőjét. Az tény, hogy nincs 1 db trend (például idén a rózsaszín a divat), ellenben hihetlen alkotásokat és kombinációkat lehet látni napról napra. A vietek legalább annyira sokfélék és színesek mint nálunk a fiatalok. Vannak rokkerek, repperek, hip-hop fan-ek és pandák, egerek, smiley-ik és Leo a Heo (egy aranyos malacról van szó akit Leo-nak hívnak) mintás pólók... Persze van hogy borzasztóan disszonáns. Például combközépig érő sárga-fekete csíkos zokni az egyiken, kék-fehér a másikon, rövid-mini (esetleg csizma) felül fehér ing. De minden ilyenre akad egy brilliáns megoldás, szolíd harmónikus színek és elegancia. Na ez egy hosszúkás felvezető az alábbi képekhez, melyek NEM erről készültek, nem ezért. Csak úgy, ezek az osztályaim az egyetemen, 20-as egyetemisták, már nem tínédzserek, úgyhogy semmi különösre ne számítsatok, de talán az látszik hogy mennyire színesek a vietek (merthogy bizonyára van egy olyan kép hogy az ázsiaik olyan egyformák, hát íme):
Végül ezt muszály volt, annyira szemtelen (klikk a képre, a felirat a lényeg :))
Egyébként már megszogtam, de néha azért csak-csak rádöbbenek, hogy itt minden lány motoros-lány is egyben. A motor itt olyan mint nálunk a cipő. Van. Van hogy már 15-17 évesen is, ami persze illegális, és a rendőr büntet ha elkap, csakhogy rendőr relatíve kevés van a fiatalok számához viszonyítva. Egyébként továbbra is nehéz a korukat megítélni, csak onnan tudom hogy na ő például nincs még tizennyolc, hogy ahhoz nem veszi a fáradtságot hogy valahogy leplezze a középiskolás uniformist :)

Eljegyzés

2009-11-20T22:33:00.004+07:00

Egyik barátom (korábbi szobatársam) meghívott az eljegyzésére. Szép volt, a képek magukért beszélnek, főleg a vietnámi nemzeti viselet, az áo dài volt szemet gyönyörködtető (klikk a képre a nagyobb verzióért, érdemes!):
Itt a nemzeti viselet teljesen más mint nálunk. Nálunk gyakorlatilag halott. A matyómintás ruhának olyannak kell lennie mint 100 éve punktum. Itt élő, változó, évente jönnek ki új modellek, színek, a szabás is valamelyest változik. Van Miss Ao Dai szépségverseny (az áo dài-t - ejts áojáj - személyre szabják), aminek így hogy minden évben változik a minta, a színek, van is értelme...

Az ifjú pár jobbra, balra az ara öccse barátnejével:Aztán kaja, készételek plusz tipikusan vietnámi közös főzőcskézés az asztalnál:
És végül, ahogy szokott, közös éneklés a karaoke szobában:

Na mára ennyi, majd még jelentkezem..

Hazaút

2009-10-01T22:24:00.007+07:00

Már sokan tudjátok, de az itt is leírom: a hazaút egy agyrém volt. A Lufthansa gépe késve indult (másfél óra, időjárásra hivatkoztak), így a következő csatlakozás indulása előtt 25 perccel érkeztem. Általában 15 perccel az indulás előtt lezárják a kapukat, de azért bepróbálkoztam. A frankfurti reptér borzasztó. Olyan, mintha minden terv vagy elképzelés nélkül véletlenszerűen összedobáltak volna folyósókat, termeket, kapukat, kisvasutat (merthogy hatalmas komplexum). Egészen egyszerűen ízléstelen, nincs külön shopping részlet, mindenütt csili-vili boltok nagyjából ugyanazzal a termékpalettával, étkezdék/kávézók is véletlenszerűen bukkanak fel, ezek feliratai, hirdetései keverednek az útmutató jelzésekkel, melyek egyébként sem túl látványosak vagy feltűnőek (néha kék/fehér, néha zöld, plusz kicsik), nem úgy mint például Dohában, ahol feketén-fehéren messziről:

Nagyjából öt perccel késtem le a kapuzárást. Ideges lettem egy kicsit. Mondták hogy keressem meg a Lufthansa pultot, amit 20 perc alatt sikerült (de csodák csodája, az utat az érkező termináltól az indulóig 10 perc alatt rohantam végig, kisvasutat is beleértve) megtalálnom, merthogy sehol egy jelzés, és bár térkép hébe-hóba van, de ránézésre is kétségbeejtő, akkor inkább követem az ösztöneim... Végül minden jóra fordult, 16 óra múlva tudok repülni, viszont elszállásoltak, méghozzá a Sheraton-ban, vacsival és reggelivel... Ami végülis OK volt, főleg, hogy farkaséhes voltam, de azért nefeleddjük, németországról van szó...

Szoba a Sheraton-ban

Végül nagy nehezen, de megintcsak késéssel felszálltunk, bár most nem aggódtam. Tudtam, hogy Dohában újabb 8 óra várakozás áll előttem, tőlem aztán késhetünk... Doha viszonylag kicsi, kompakt, mindennek meg van a helye, van quiet-room (csöndes, elsötétített szoba ahol lehet phienni lábtartós székeken), prayer-room, internet hot-spot, konnektorok a falban, stb... Szóval minden ami Frankfurtban nincs, illetve lehetetlen megtalálni. Azt tudni kell, hogy a koszt a Lufthansa-n igen silány, gyakorlatilag mire oda értek ahol ültem, az egyik menü el is fogyott (ilyen a Qatar-on elképzelhetetlen). Az érintőképernyős "entertainment system" gyakorlatilag használhatatlan (nem is használta senki egyébként), de amúgy is Harry Potter-t halgattam, szóval mindegy volt. Mindegy, eleged szidom a Lufthansa-t élőben, csak gondoltam leírom, ha tehetitek kerüljétek... Lényeg, hogy Dohában ismét farkaséhség, kénytelen voltam a dollártartalékaimhoz nyúlni, de a 8 óra viszonylag csendesen, egy szusszanásnyi alvás nélkül telt (éjféltől reggelig).

Napkelte az ablakból

Aztán végre felszálltunk a repülőre, itt már kezdtem otthon érezni magam, az utasok fele vietnámi volt. Telt az idő, amikor indulni kellett volna a pilóta bemondta hogy kisebb technikai gond akadt az üzemanyag tartály körül (szivárgás) - elképzelhető, hogy nem tudják helyben orvosolni, 10 perc múlva szól újra, hogy mivan. 10 perc múlva közli, hogy bár a probléma kicsi, de fő a biztonság, úgyhogy gépet cserélünk. Le a gépről, repülőtér, újabb security check (de mi a francnak?), 1 óra újabb várakozás míg betolják a cseregépet.

Aztán újra fel - közben elmeséltem néhány vietnáminak hogy jártam, mire elkezdtek ugratni, hogy biztos miattam szivárgott akkor az üzemanyag. Segítettem egy hölgynek felpakolni a kézipoggyászt, mire a fiúk "You come to Ho Chi Minh City, she will take good care of you" - és egyéb, hasonlatos, kedvesen és barátságosan incselkedő megjegyzések közepette kezdtem otthon érezni magam :)

A hazaút szép volt, felhők, stb..

Megyek!!

2009-07-30T20:36:00.002+07:00

Megyek! Aug. 24-én indulok, Szept. 10-én repülök vissza. Most van először honvágyam... egy kicsit. Persze emberek, barátok, rokonság mindig is hiányzott, a többi ami Magyarország kösszépen nem (gárda, tüntető tahók, nem tüntető tahók, a cinizmus, a bürokrácia, stb).

Barlang

2009-06-29T13:32:00.003+07:00

Csak közvetítek, geo-hír: felfedezték a világ legnagyobb barlangját, Đà Nẵng és Hà Nội között félúton, nyugatra. Véletlenül, a dzsungelben. A jelenlegi (brit) expedíció szerint kétszer nagyobb lehet mint a jelenlegi rekorder (Deer Cave, Sarawak, Malaysia). Képek is cikk itt:
http://english.vietnamnet.vn/reports/2009/06/855303/

Megint Long Hải-ban és egyebek

2009-06-23T21:52:00.004+07:00

Megint Long Hải, két hete egyébként, de most sikerült néhány fotót a vízből, asszem ez a fő attrakció egyébként, hegyeket látni majd egy fordulat és az abszolút (már-már görbülő sík):

Dél-Nyugat

Észak Nyugat

Kelet
Kihagyhatatlan:

Piac Long Hải-ban, álmos, halszagú kisváros nagyjából tíz kilóméterre a parttól:Egyebek

Nem írtam, mert lusta vagyok, alibiként szolgált hogy úgy tudtam hamarosan megyek: július vége volt a terv, most úgy néz ki augusztus vége. 98%. Okok: egyrészt pénz, motort cserélek, ugyancsak wave de vadiúj modell, környezetbarátabb plusz az alja kicsit magasabban van (jobb rossz utakon, ha már egyszer kódorgok mindenfele). Egy barát megveszi a régi-újat, így a csere nem kerül túl sokba... Másrészt beszéltem a scheduling-team-mel a munkahelyemen, nekik jobb ha augusztus végén megyek. Ami nekik jobb, nekem is jobb, mert így kevesebb órát (azaz pénzt vesztek) - augusztus végén kifutnak a nyári kurzusok, de még nem kezdődnek el az ősziek, nagyjából van egy 2-3 hetes pangás augusztus végén szeptember elején.

Közben van egy balkezes munkám, a vietek így hívják a mellékállást (angol fordításban "left hand job") - a TEFL felkért hogy legyek megfigyelő, szólgáljak jó tanáccsak tanár-tanoncoknak, $-ben fizetnek ami jól jön a hazaútra (nem vesztek a VND->$->Forint váltáson) plusz nem igényel készülést csak figyelmet és segítőkészséget, ami akad dögivel. Legalábbis ma a kurzus vezető azt mondta, hogy én vagyok a kedvenc, legendák keringenek remek tanácsaimról, mindenki engem akar observer-nek. Hurrá!!! Ez nagyon jól esett... Nagyjából minden hónapban két hétig tart 2-3-4 alkalom hetente, 3-4 óra/alkalom.

Gyakorlatilag most értem oda, hogy mindenem megvan, technikai kütyüket is beleértve, a motor lesz az uccsó előtti beruházás, az uccsó pedig a kamera év végén. Van egy haverom, szikár negyvenes ausztrál tanár, szintén szeretne filmezni, tele van bolond, kreatív ötletekkel. Ő azt szokta, hogy dolgozik egy évet, félretesz sok pénzt, majd elmegy szabira pár hónapra, akár fél évre is és csinál valami mást. Legutóbb digitális animációkon dolgozott veszettül, jól jön majd ha netán sci-fi filmeket forgatunk :) de ez (végülis nem olyan távoli) álom jelenleg. Távolabbi hogy unom a várost, a zajt, a szmogot amikor közlekedem, bár szerencsére vannak parkok, van kiút, főleg hétvégén, de hosszú távon ez nem elég. Szóval úgy látom most hogy még egy év biztos HCMC-ben, de elképzelhető hogy később Da Nang-ba vonulok. Ugyan szintén város, szintén nagy (harmadik legnagyobb 1.2 milla lakossal), de tengerparton terpeszkedik, a tengerparttól nem messze szigetek, a szigetekre libegők visznek, nyugatra pedig a hegyek, plusz a városban is ezek az elképesztő formációk:

Kívülről
Plusz a híres China Beach:

De ahogy írtam, ez még távoli terv. Egyelőre úgy néz ki itt akarok élni, szeretem az embereket, a kultúrá(ltságo)t, a kaját (komolyan mondom ma már nehéz elképzelnem hogy 30 évig azt ettem amit, kivéve persze nagyi/anyukám főztjét), a tájat. Itt alatt vietnámot értem, és ha már tényleg hosszú távon gondolkodom, akkor egészségesen és sokáig :) Azaz tisztább levegőt, nyugisabb közlekedést, tengerpartot és a só illatát, napsütést kívánok nyugdíjas éveimre :))

Felhők

2009-05-28T12:23:00.001+07:00

Immár egy hónapja tart az esős évszak. Írtam erről tavaly is - más mint amire számítottam. Voltaképpen több a napsütés, főleg itt délen, mint az eső. Általában kora-délután kezdenek gyülekezni a felhők, és úgy 5-6 körül lehet számítani zuhéra, majd 8 körül ismét tiszta az ég. Legalábbis 50 százalékban így működik, de vannak napok amikor éjszaka vagy délelőtt esik, volt olyan is, hogy szinte egész nap. Utóbbiak nem nagyon különböznek tipikus pesti esős napoktól, az előbbiek viszont lenyűgözőek. Íme egy késő délutáni kép a közelgő zivatarról:
És néhány perccel később:
A látványon kívül érezni is lehet az eső közeledtét, általában feltámad a szél, de minden nagyon gyorsan történik. Hosszú, egyenes sugárutakon fizikailag lehet látni az eső közeledtét, nem kell az eget fürkészni, szinte látszik a közelgő vízfüggyöny a távolban. A vízfüggyöny nem túlzás egyébként, nagyjából két másodperc alatt lehet bőrig ázni. Olyan mint ruhástúl beállni nagy nyomású zuhany alá, csak az esőcseppek nehezebbek - egy esőcsepp szinte tenyérnyi foltot hagy a ruhán. Szép magyar kifejezés az "égszakadás", látványban viszont itt először láttam szó szerint hogy néz ki:
A kép nem adja vissza eléggé az éles kontúrokat. Középen, jobbfelé, a föld és az ég között látható egy szürkébb sáv. Ott esik. Nagyon.

Elmúlt hetek

2009-04-27T22:42:00.004+07:00

Volt két elfoglalt hét. A TEFL International felkért, hogy legyek "megfigyelő" a leendő tanárok tanítási gyakorlatán, írjak részletes elemzést a teljesítményükről és lássam el hasznos tanácsokkal, tippekkel őket. Így a VUS munkámon kívül reggelente is elfoglalt voltam, most meg érik egy újabb trip valami - asszem ezzel nem okozok meglepetést - csendes, tengerparti helyre. De még az utóbbi két utazás képeivel is adós vagyok (kívéve a Panoramio-ra feltöltött fotók), íme tehát néhány:

Rövid időre megszabadultam a védőfelszerelésemtől:

From Costline, southern Vietnam (Long Hai - Binh Chau) March-April, 2009

Utitárs

From Costline, southern Vietnam (Long Hai - Binh Chau) March-April, 2009

Pihenő

From Costline, southern Vietnam (Long Hai - Binh Chau) March-April, 2009

Szállás:

From Costline, southern Vietnam (Long Hai - Binh Chau) March-April, 2009

Kassza, bejárat a Binh Chau melegvizes forrásokhoz:

Ez eddig a legtávolabbi pont Ho Chi Minh City-től, nagyjából 150 km, 3-4 óra motoron.
A forrásokat köré resort épült, gondosan ápolt parkkal, teniszpályával, medencékkel, lábfürdőkkel, gyerekbarát játszóterekkel, stb. Az árak meglehetősen borsosak, de viszonylag könnyű olcsóbb szállást találni 10 kilóméteres körzetben, ráadásul közelebb a tengerparthoz. Binh Chau nagyjából 10 km-re lehet egyébként a parttól.

From Costline, southern Vietnam (Long Hai - Binh Chau) March-April, 2009

Park

From Costline, southern Vietnam (Long Hai - Binh Chau) March-April, 2009

Érdemes a feliratot tanulmányozni, márcsak a következő képért is :)

From Costline, southern Vietnam (Long Hai - Binh Chau) March-April, 2009

A tojások mélyén forró forrás, helyben kapható tojás is melyet

fonott kosárban engednek le a kút mélyére, majd negyedóra múlva ha megfőttek lehet fogyasztani. Aznap rekkenő hőség volt még a parton is (pedig ott mindig fujdogál a szél), itt meg méginkább, tűrőképességem határait feszegette, így nem sokat időztünk Binh Chau-ban.

Közben beköszöntött az esős évszak egyébként, délután 4-5 körül rendszeresen zuhog, de ennek ellenére is úgy tervezem hogy csütörtök-péntek ismét nekiindulok (péntek május elseje, 30-a pedig nemzeti ünnep).

From Costline, southern Vietnam (Long Hai - Binh Chau) March-April, 2009

A képek alatti linkre klikkelve még több fotót találtok (összesen 37-et).

Lakberendezésileg a végén járok, már van íróasztalom, printer, mikró, ülőgarnitúra, polc, és minden vietnámi háztartás kötelező kelléke, egy összecsukható függőágy. Képek majd később, egyelőre ezzel a szettinggel elégedett vagyok, és amúgy sincs pénzem mert félre kell tennem a repjegyre plusz be akarok fizetni végre egy vietnámi tanfolyamra :)

Geotagging

2009-04-07T02:30:00.004+07:00

Geotag - olyan funkció, mely elmenti a kép GPS koordinátáit. Aztán annyi a dolgod, hogy feltöltöd a panoramio-ra, mely automatikusan elhelyezi a Google Earth-ön. Már egy ideje töltögetek, nagyjából 1 hónap az átfutási idő, ezalatt ellenőrzik hogy a kép valóban megfelel-e a felhasználási feltételeknek. Az első pár fotóm már fenn van, a még várólistán lévőkkel együtt itt láthatóak. Aztán ha a térképen látni szeretnétek hol készültek, akkor klikk IDE :)

Napszúrás

2009-04-05T23:46:00.005+07:00

Asszem napszúrás volt, és azért indítottam olyan messziről a múltkor - vietnámi konfliktuskerülés - mert azzal kezdődött, hogy két hét után elegem lett. Két hétig helyettesítettem, kétszer egy héten, tinédzserek, bűnrossz osztály mindkettő. És van egy osztálynapló, no meg egy szabályrendszer. Például ha gond van valakivel, akkor beírsz az osztálynaplóba, és a "students' affairs" osztály kapcsolatba lép a szülőkkel. Hát beírtam, de nem csak én ahogy visszalapozva láttam, és az évilágon nem történt semmi. Magyarán a "students' affarairs" osztály nem dolgozik, hellyette azok a tanárok szívnak akik ezt a két osztályt próbálják tanítani. Mert kényelmetlen nekik rossz hírt közölni a szülőkkel, neadjisten felvállalni egy-egy konfliktust, úgyhogy helyettük én töltök nagyjából félórát fegyelmezéssel mindhiába, és leginkább azokat a gyerekeket sajnáltam, akik szerettek volna tanulni... Szóval jól felháborodtam és kiosztottam a munkatársaim, és ez rendkívül megviselt. Azért, mert én is elszoktam a konfliktusoktól. Annyira problémamentes volt minden az elmúlt egy évben, hogy ez a kis veszekedés is soknak tűnt, úgyhogy irány a tengerpart kikapcsolódni, és mivel szombat délelőtt dolgozom, így délben indultam - tapasztalt túrázóként immár teljse védőfelszerelésben. Illetve mégsem, rövidujjú ing volt rajtam, hiszen az alkarom mindig éri a nap, gondoltam nem lesz baj. Másfél óra után éreztem, hogy de lesz.

Aztán végre megérkeztünk, és én elszenderedtem az árnyékban. Amikor felébredtem, még mindig árnyékban voltam, erre ügyeltem, mert tavaly így szívtam meg Vung Tau-ban. Ennek ellenére fejfájás, és kissé szédültem is... Kaja, esti túra motorral egy közeli hegyre, közben fájdogált a fejem egy kissé, de nem törődtem vele... Azzal már igen, hogy aludni alig tudtam tőle később, aztán mégis elszenderedtem, reggel pedig hidegrázás, fejfájás, szédülés, ráadásul haza kellett motoroznom mert aznap délután munka... Valahogy elvergődtünk egy gyógyszertárig, ott megmérték, közel negyven - vettem vagy három féle gyógyszert, egyik erős migrénes fejfás esetére (van a telómon szótár, úgyhogy el tudtam magyarázni mi kell), a másik kettő aszpirin és paracetamol. Asszem a migrénes cucc ütött ki a kávézóban ahol bevettem őket - nagyjából öt perc alatt elaludtam egy függőágyban... viszont egy óra múlva viszonylag tiszta fejjel ébredtem. Olyan volt, mintha a fejfájás hátrébb vonult volna, éreztem a jelenlétét de mégsem fájt, így haza tudtam vezetni valahogy, sőt, dolgozni is voltam. Szóbeliztettem, lázasan (az visszajött valahogy). Aztán a hét feléig így maradtam, láz nélkül, de sarok mögött leskelő fejfájással. Azt hiszem napszúrás volt, bár azóta sem néztem meg mik a tünetei, de mi más lenne? Az alkarom pedig jól leégett, le is hámlott azóta, de hétvégére meggyógyultam. Olyannyira, hogy úgy döntöttem "pótolom" a korábbi hétvégét - merthogy az szarul sikerült, ráadásul ezen a hétvégén a szombatom szabad, mivel nemzeti ünnep: első királyukat ünneplik a vietek.

Pótoltam. Eredetileg elefántokat akartam, mert láttam a térképen egy piros elefánt piktogramot nem messze a parttól ahova motorral szoktam (lassan elmondhatom, hogy szoktam) járni, de végül homokdűnéket találtam, és egy gyönyörű üdülőt forró vizes forrásokkal (ami igazán nem hatott meg a kánikulában). Elefántokról senki nem tudott a környéken. Viszont összességében a trip jól sikerült, gyönyörű tájak, sós levegő és a tenger, meleg is persze de ezúttal tényleg tetőtől talpig felöltözve, csak egy vékony csíkban égett le a kezem a kesztyű és a kabátom ujja között. Csinálok picassa albumot később, egyelőre egy rövid video a vadregényes homokdűnés tájról, motoron persze :)

Sajtó

2009-03-26T02:10:00.005+07:00

A vietnámi rendkívűl konfliktuskerülő népség. Ennek megvannak az előnyei, például konszenzuskeresés, békeszeretet, kiegyensúlyozott külpolitika, vagy éppenséggel bel. Ugyanis hiába egypártrendszer és kommunizmus, Vietnám messze nem Kína. Itt minden valamivel puhább - például nincs Vietnámi Nagy Tűzfal, a BBC-től az Amnesty International honlapjáig minden elérhető, kivéve a Ho apót kritizáló oldalakat. És a Kínai gazdasági reformok bár lehet kiindulópontul szolgáltak a 86-os vietnámi reformokhoz, mára viszont Szingapúr legalább annyira fontos (és másolt) példa mint az ENSZ javaslatai (melynek szegénység ellenes programjavaslatának szinte összes pontját teljesítette a kormány) vagy a Világbank javaslatai. Kormányt kritizálni nem, rendszerváltást követelni nem, ami amúgy is ostobaság lenne. Egy év után úgy látom, hogyha hirtelen kitörne a demokrácia, annak tragikus következményei lennének. Döntéseket viszont igenis lehet és szokás kritizálni vezető napilapokban, heti gazdasági magazinokban.

De visszatérve a konfliktuskerülésre - a vietnámiak nem szeretik a balhét. A kormány sem - így igyekszik nem keresztbe tenni a népnek, és ha valahol zúgolódás van, akkor előbb-utóbb odafigyel és igyekszik megoldani a problémát (mert egy másik különbség - itt nincsenek már (kényszer)munka vagy átnevelő (reeducation camp) táborok mint kínában. Nem mindig sikerül persze, nem mindenki felhőtlenül boldog, de a nagy többség az, és a recesszió közepette a vietnámiak továbbra is a legoptimistábbak ázsiában (az AC-Nielsen felmérése szerint). Ennek persze az is oka lehet, hogy a sajtóhírek valamelyest kozmetikázottak. Nem arról van szó, hogy hazudnak - gyakorlatilag a legnagyobb példányszámú, közvetlenül a kormány ellenőrzése alatt tartott napilapokban megjelent cikkek nagy részének valóságtartalmát könnyű ellenőrizni, és persze igyekeznek is olyan hivatkozási alapokat találni, melyeket bárki elfogadhat függetlennek. Lássunk egy példát.

Vietnám az év első három hónapjában 1.6 milliárd dolláros kereskedelmi többlettel zárt. Ez a tavalyi év azonos periódusában realizált 8.35 milliárdos deficit-hez képest remek eredmény. Nagyjából három cikket olvastam ezzel kapcsolatban, hurráoptimista hangnemben igyekeztek bemutatni mely szektoroknak (ismét nőtt a rizsexport, talán nemsokára vietnám világelsővé léphet elő) köszönhető a többlet, és hogyan segít mindez átvészelni az előttünk álló nehéz hónapokat. Aztán persze lehet találni persze nem a címlapon (de azért kormánylapban) 1 darab cikket mely részletesebben elemzi az okokat, és kiderül, hogy a surplus nem is olyan jó hír. Vietnám ugyanis rengeteg nyersanyagot importál a feldolgozó iparához, bevétele pedig az exportokból van. A többlet egy része pedig abból adódik, hogy a globális recesszió miatt nagyon sok piac melyre termel (illetve feldolgoz) szinte eltűnő félben, nincs hova eladni, így persze sok cég radikálisan csökkentette vagy megszűntette a nyersanyagimportot - és ebből sokminden más is következik, például növekvő munkanélküliség, stb. Ráadásul az exportbevételek egy része mint említettem élelmiszer, és tavaly pont ezidő tájt rendelt el moratóriumot a kormány rizsexportra, mert úgy hitték rossz termés lesz, és féltették az élelmiszerbiztonságot. És mint említettem, nem szeretik a balhét, szó szerint úgy nyilatkozott a kormány, hogy nem akarnak olyan fajta elégedetlenséget, lázongásokat melyek a Fülöp szigeteken törtek ki a rizshiány (és az egekbe szökő árak) miatt. Később persze kiderült, hogy a prognózis hibás volt, rekordtermés lett a vége, és a tavaly áprilisi-májusi világpiaci árak mintegy feléért sikerült később túladni a felhalmozott készleteken. A farmerek persze morogtak a kormány korábbi döntésére (véleményük megjelent a Az Ifjúság-ban (Thanh Niên), a kormány mentegetőzött is egy kicsit, és az élet ment tovább.

A másik ok a jelentés többletbevételre az arany export, melyet nemrég engedélyezett a kormány. Általában van különbség az arany belföldi (és ezen belül hivatalos/feketepiaci) és világpiaci ára között - hol itt jobb eladni, hol külföldön venni és becsempészni, hol fordítva... Jelenleg most épp eladni jó, és mivel a tavalyi 25%-os infláció során az emberek nagy része aranyba fektetett (itt még - talán szerencsére - nem bíznak annyira a bankokban) az infláció mérséklődésével előkerülnek az otthoni aranykészletek. Csakhogy a készletek végesek, tehát ez egy egyszeri exportbevétel...

Szóval valahogy így működik a sajtó. Nem éppen kiegyensúlyozott. Általában igyekszik a változások, események pozitív oldalát kidomborítani. A kép melyet az országról, a környezetről, a jövőről formálhat az ember az újságok alapján... nem egészen hiteles. Ami igazán elgondolkodtató számomra: vajon baj-e ez? Nem cenzúráról beszélek - a cenzúra itt két dolgot érint: Ho Chi Minh-t nem lehet kritizálni, illetve nem lehet a rendszert kritizálni. Ezekkel úgy vagyok, hogy bánomisén. Számomra a Ho Chi Minh fikázás vagy a politikai rendszer kritikája nem túl érdekes témák. Arra gondolok, hogy körülnézek, és azt látom, hogy a vietek nem keseregnek. Nem reménytelenek. Van jövőképük. És a "kozmetikázás" enged annyi teret azért, hogy az előttünk álló nehézségekről tájékozódni lehessen, tehát nem látják irracionálisan a valóságot. Csak annyi, hogy a milyen szar nekünk folyamatos szajkózása helyett mely a szabad magyar sajtóra jellemző itt inkább a tessék örülni ennek és ennek és ennek dívik - és az emberek általában örülnek. Persze tisztában vagyok azzal, hogy most végtelenül egyszerűsítek, az okok jócskán túlmutatnak a kortárs sajtón, de van azért némi összefüggés... És végül - kik vannak jobban megvezetve? A vietek akik amúgy remekül tudnak a sorok között olvasni, tisztában vannak azzal hogy az olvasott lapok a kormány ellenőrzése alá tartoznak, vagy a magyarok, ahol a média mintegy fele azon kesereg immár hét éve hogy nemzetvesztők vannak hatalmon, a másik fele pedig az előbbin kesereg. Gyakorlatilag ha csak a hangulatot veszem alapul akkor annyi a különbség, hogy a "jobboldali" sajtó nagyjából egy dolgon kesereg (és messze trágárabb mint a baloldali), míg a "baloldali" sajtó kesergési portfóliója jóval diverzebb. Persze erősen túlzok megint... és egyébként sem erről akartam írni, hanem

arról, hogy miért ébredtem hétfőn közel negyven fokos lázzal egy csöndes tengerparti guesthous-ban, hogyan sikerült átvészelnem és még aznap munkábaállnom... a kiindulópont viszont valóban a konfliktuskerülő attitűd volt. Dehát ma már késő van, úgyhogy a részletekről hamarosan... Meg arról is persze, hogy miért érdemes éppen most költekezni vietnámban (valamelyest tudatosan "szórom" a pénzt, de jó okom van rá, majd elmesélem :)

Lakberendezés

2009-03-17T01:09:00.004+07:00

Már-már megszállotsággá vált - három hete költöztem, és még mindig lakberendezek. Cipőtartó állványt kerestem. Ismertem egy helyet a Pasteur utcán telis-tele fonott-faragott (főleg nád és bambusz) lakberendezési kellékekkel, nagyrészt dísztárgyak (lámpák, paravánok, fa bensejében kialakított mini vízesés pagoda makettel) és apróbb kellékek mint ... cipőtartó, összecsukható bambuszasztal, székek, stb.

A vietek hihetetlen érzékkel képesek kis helyre rengeteg tárgyat összezsúfolni - ha nekem kéne elrendeznem mindazt ami Phuong fél teniszpálya méretű boltjában található, futballpálya méretű helyre lenne szükségem. Szóval cipőtartó, szemetes, majd kis összecsukható bambuszasztal ülőkével:
Ezek voltak az elsők - és még mindig kupi mint látható, de útban a többi. Ugyanis az összezsúfult apróságok alatt felfedeztem egy ülőgarnitúrát. Gyönyörű volt, de egy kissé túl nagy a lakásba, viszont kiderült hogy Phuong boltjában minden kézzel készül, beszállítója pedig Saigon egyik legjobb mestere. Szóval ha akarom, lehet kisebb, szélesebb, alacsonyabb - bármi amit le tudok rajzolni. Kezembe nyomott egy vaskos katalógust... és innentől kezdve vált megszállottsággá. Hihetetlen mennyi minden készül bambuszból és nádból... és mennyire szépek. Szóval első megrendelésem az ágy volt:
Aztán az ülőgarnitúra - már itt van, de még nincs fotózható állapotban - épp új huzat készül, színben passzoló a függönyhöz :) Nem gondoltam volna hogy olyan szép lehet mint a katalógusban láttam, de amikor megjött leesett az állam. Ekkor már napi vendég voltam Phuong boltjában. Vietnámban nagyon fontos a jó kapcsolat, így nem sajnáltam az időt. Volt hogy több mint egy órát böngésztem, rajzolgattam, agyaltam azon hogy mit és hova (miután bemértem az összes paramétert) a boltjában, miközben vietnámi (denemúgy)barátnőm kedélyesen csevegett vele... Egyébként a garnitúra késett - vasárnapra igérték, amiből hétfő lett. Hétfőn az előző heti esős napokra hivatkozva elnapolták szerdára. Szerdán kiderült hogy csak este tudnák szállítani, amikor épp dolgozom, szóval másnap délben maradtunk. Másnap délben kiderült, hogy 2, de legkésőbb 3 órakor itt lesz. 3 órakor megjelent Phuong a házamnál. Ekkor már többször telefonált, nagyon sajnálkozott, pedig igazán nem volt miért - Vietnámban a határidők meglehetősen flexibilisek. Mindenesetre nagy megtiszteltetés volt, mert elvileg miután leadtuk a rendelést én már közvetlenül a beszállítóknak fizetek amikor megjön a bútor. De annyira agódott a drága, hogy úgy érezte kötelessége személyesen felügyelni a dolgokat :) Végül 5 után, tíz perccel mielőtt munkába indultam megérkezett.

Aztán újra rajzolgatni kezdtem - szekrény, könyvespolc és... víz. Valahova valami ami csobog és zöld. Fények - hova? Ha egy vietnámi családi (nagy) házba belép az ember, rögtön jól érzi magát. Hihetetlen mennyire harmonikusak a belső terek, és mennyire eklektikusak, változatosak egyben... A titok, nyilván kitaláltátok - feng shui. Vietnámban (kínával ellentétben) a mai napig is az egyik legfontosabb tudomány. Ha építész vagy, akkor valamelyest konyítasz a feng shui-hoz is, bár vannak külön erre szakosodott mesterek. Szóval ez a köv. lépés, találni valakit aki bevizsgálja a helyszínt és tanácsokat ad...

Tengerpart

2009-03-03T01:45:00.005+07:00

Egy hét káosz, ki gondolta volna mennyi minden kell egy lakásba!!! Már kezd lakható lenni egyébként, vettem hűtőt, ma megjött az ágy és az internet (ezt már ágyból írom :), még egy hét és kész az ülőgarnitúra plusz szekrény amit rendeltem (rattan-ból, az ágy bambusz, alacsony, ázsia-style, remek - koreai - matraccal). Mindezekről majd később, közben eszembe jutott hogy már rég feltöltöttem a fotókat első (motoros) utamról a tengerpartra. Korábban voltam Vung Tau-ban szárnyashajóval, és maga a város tiszta, takaros, dimbes-dombos és nagyon hangulatos, viszont a tengerpart tele szeméttel, rendkívűl zsúfolt (főleg hétvégén) és túl meleg. Szóval úgy 40 kilóméterrel feljebb indítottam, ami egyébként Saigon-tól egyenlő távolság (nagyjából 120 km). Ahogy utaltam rá korábban, Lộc An volt az úticél, egy középkategóriás beach resort. Aztán innen rövid kiruccanó északra, majd másnap hazafelé déli irányba egy másik, hosszabb úton (nagyjából 140 km) mely viszont a tengerpart mellett vitt. No ennyi röviden, a képekhez KLIKK IDE (vagy katt, most akkor melyik?)

Kiemelt kép (ízelítő) - az a jó motorral, hogy ha látok egy izgalmasnak tűnő mellékutat (ami azt jelenti: non-descript, azaz nem feltűnő, csendes, valszeg nincs ott semmi és a kutya sem jár arra) - akkor körbeszaglálhaszok, így bukattam egy halászkikötőre. Egy lélek sem volt a környéken, csak hajók hajók hajók és csönd egy kis folyószerűség kellős közepén:

From Beaches and the coastline North of Vung Tau (my first trip)

Feladat: tessék megszámlálni!!!

Költözködés, vendégsereg, lakberendezés (februári összefoglaló)

2009-02-22T15:05:00.033+07:00

Lejárt az egy éves szerződés melyet még Rick and Brian kötöttek a főbérlővel. Júniusban Brian hazarepült, így kerültem én a helyére. Még júliusban készítettem néhány képet új lakhelyemről, de lusta voltam feltenni őket (csak az utcáig jutottam). Most hogy költözöm, gondoltam érdemes néhányat megosztani :)

A konyha plusz mellékhelyiség (zuhanyzóval). A mosógéptől jobbra a hűtő és a csigalépcső:És a konyha ahogy szeretem, tele vendégekkel:
Az egyik csoportom úgy döntött meglátotag Tết idején. Ahogy megérkeztek, a lányok rögtön nekiláttak gyümölcstálat készíteni (hoztak almát, mandarint), míg a fiúk mihelyst megtudták hogy még nem reggeliztem, kiszaladtak phở-ért egy közeli vendéglőbe. Később megjött Mr. Lọc, vietnámi tanáruk (heti három kétórás leckéjük van, ebből egyet én tartok, kettőt vietnámi tanárok) zacskónyi dobozos Heineken-el (talán a legnépszerűbb sör vietnámban). Kaja után fel az emeletre, kártyázni és sörözni természetesen. A vietnámiak rajongatnak a kártyajátékokért, itt mindenki kártyázik, főleg Tết idején. Amikor tavaly megérkeztem, azt hittem valami rituálé része lehet kártyalapokat hajigálni, mert ötpercenként találtam egyet az utcán heverve... Egyébként hullafáradt voltam aznap, egy-két órás látogatásra számítottam, és 1 körül (fél tízkor érkeztek) leheveredtem pihenni, miközben látogatóim belakták a házat :) A vietnámiak sokkal lazábbak, kevésbé gátlásosak mint mi. Nyugaton ha vendégségben vagy nem igazán lépsz be egy helyiségbe invitáció nélkül. Itt viszont ha teszem azt korán érkezik egy vendég, és magára hagyod mert még nem készültél el, valószínűleg felfedező útra indul a lakásban :) Szóval míg aludtam a kisebbek felfedezték Rick playstation-jét fenn a szobájában és ezzel játszottak, míg a többiek a könyhában csevegtek vagy az ágyam lábánál kártyáztak a földön :)

Szobám, franciaággyal:
Rick szobájáról a második emeleten nincs kép, viszont a csigalépcső tovább vezet, és így néz ki felülről:
El lehet szédülni mire felér az ember. Nagyjából ilyen felépítésű egy tipikus vietnámi ház, és következzék amit igazán kedvelek a vietnámi építészetben: a tetőterasz. A kijárat:
Egyik oldalt fák:Másik oldalt tipikus házak, tipikus tetőteraszokkal. A város keresztül-kasul szőtt szűk sikátorokkal (egyedül velencében láttam ennyi útvesztőt) és csodaszép, fényképezhetlen (a szűk utca miatt) házakkal. Egyedi formák, egyedi színek, a moderntől a klasszikusig (lásd oszlopok az erkélyeken):
És végül a fő attrakció, egy rejtett remekmű, mivel hogy az utcáról nem, csakis a környező házak tetejéről látszik valamelyest a vestmény és a hattyú - egy pagoda:Közelebbről:
Az egyetlen dolog ami hiányozni fog: nem lesz tetőterasz. Viszont lesz galériám. Gyakorlatilag egy szoba az egész, galériára vezető lépcsővel, zuhanyzóval a földszinten plusz egy kis konyhasarok. Csendes kisutca 15 perc SÉTÁRA a munkahelyemtől, sok-sok fa, a közelben takaros minihotel egyébként, és ami a legnagyobb előnye: TELJESEN ÜRES. Amikor elkezdtem albérletet keresni felmerült a kérdés, hogy bútorozottan van -lanul, persze előbbire hajlottam de aztán egyre erősödött bennem a vágy, hogy magam rendezzem be saját ízlésemnek megfelelően. Végül olyan szerencsém volt (illetve olyan remek barátaim), hogy sikerült vietnámi áron albérletre akadnom...

A "vietnámi ár" kis magyarázatra szorul. Az a hír járja, és én el is hittem mielőtt megérkeztem, hogy háromféle ár van vietnámban: vietnámi, expat (külföldiek akik itt élnek és dolgoznak, azaz valamelyest dörzsöltebbek) és túrista ár. Ha valaki szorgalmasan ismerkedik a kultúrával és igyekszik annak szabályai és szokásai szerint élni, akkor van esélye expat áron vásárolni, de arról ne is álmondjunk, hogy valaha annyit fogunk fizetni mint a vietnámiak. Hát ez úgy ahogy van KAMU. Nyilván nem fizetek többet egy fixáras elektronikai boltban mint bárki aki betér, ugyanez igaz vendéglőkre, szupermarketek-re. Persze ott vannak az alku-szituk. Sok külföldi, sokan akik évek óta itt vannak morognak, hogy a vietnámiak megpróbálják őket átverni. Merthogy a kiló mangó ára 20, tudja egy ismerősétől, de tőle 40-et kértek. Ilyenkor mindig felmegy bennem a pumpa, merthogy itt sincs (ahogy sehol sem) szabott legalacsonyabb ár ami jár a helyieknek... Ők is alkudoznak hogy megkapják 20-ért, másrészt hatféle mangó kapható, harmadrészt reggel mindig drágább, negyedrészt... Negyedrészt a legfontosabb: az attitűd. Ha pozitív vagy, nyílt szívvel és elmével közelítesz a vietnámiakhoz, és nem utolsó sorban makogsz néhány szót a nyelvükön, szeretni fognak. És itt nincs többről szó mint egyszerű viszonzásról - a vietnámiak általában így állnak hozzád, nyíltan, kíváncsian, barátságosan. Az sem hátrány ha nem félsz majmot csinálni magadból ahogy kézzel lábbal mutogatva igyekszed elmagyarázni, hogy mi kell. És ha szeretnek, 20-at fizetsz a mangóért. 90%-ban annyit fizetek élelmiszerért, ruhákért, stb. mint a helyiek, de van úgy hogy nincs kedvem alkudozni, és van úgy, hogy kevesebbet. Egy vendéglőben konkrétan felkerekítik a visszajárót (ha 8 jár vissza 10-est nyomnak a kezembe), egy másik helyen ahol rendszeresen eszek phở-t a tulaj mindig kezembe nyom néhány banánt ráadásként amikor távozom... Egy kivétel van: az albérlet.

Persze érthető, nagyobb pénzekről van szó plusz albérletet találni kicsit más mint tojást vásárolni a piacon. Egy vietnámi barátom talált egy kétszobás plusz nappalis-konyhás albérletet egy új apartman házban (ún. "serviced apartment" ami 24 órás őrszolgálatot, mosodát, stb. jelent) 5 milláért, de amikor megtudták hogy külföldinek kell, rögtön fölment az ár 8-ra... Egyébként ez is érthető, hiszen azon a környéken sok külföldi keres albérletet, és igenis többet keresünk mint a helyiek (nagyjából 3x annyit mint az átlagkereset Saigon-ban)... Aztán egy másik, meglehetősen dörzsölt vietnámi barátom segített, gyakorlatilag naponta ellátogattunk 2-3 helyre keddtől-péntekig. A hely ahova költözöm az elsők között volt, de hát előttünk volt a hét, a vietnámi "don't worry" pedig nagyon meggyőző tud lenni (kezdtem aggódni, mert 25-én ki kell innen költöznöm), így végiglátogattam egy sor házat. Quang-nak köszönhetően sehol nem volt gond, hogy külföldi vagyok (nemtom hogy csinálta), de azt hiszem ekkor már lélekben elköteleztem magam az első hely mellett. Tetszett a környék, és főképp tetszett az ár: 2,5 milla, 3 ha akarok légkondit. Ráadásul az utolsó, 7-ik ház (7 egyforma sorházból) - ami szerencsés szám. Majdnem fele annyi mint amennyit most fizetek. Így marad elég lakberendezésre, és ha netán valamiért újat kell találnom egy év múlva (1 éves szerződést kötöttem), a bútorozatlan albérletek amúgy is olcsóbbak, szóval egyrészt megéri befektetni, másrészt végre megengedhetem magamnak.

Mondanom sem kell - nagyon izgulok. Ez lesz életem első lakása amit én rendezek be, életem első hűtőszekrénye, az első ágy amit én veszek, talán tévé... Napok óta lakberendezési oldalakot böngészek, egyelőre úgy tűnik hogy a legnagyobb költség az ágy lesz. Az egyszerű, alacsony "ázsiai" stílusú ágy drágább mint a faragott, lakozott, barokkos franciágy amiben jelenleg alszom... Ilyesmire gondolok:
És persze dilemmák - hogy fér be az ajtón, milyen nyelvi nehézségeket kell leküzdenem ahhoz, hogy elmagyarázzam mit akarok pontosan, stb... Holnap megyek egyébként mérőszalaggal bemérni a ház paramétereit, konkrétan hogy mennyi hely van az ágynak a galérián...

Cà phê sữa đá - kávé, ahogy a vietnámiak szeretik

2009-02-12T01:43:00.008+07:00

Én valamivel kevesebb sűrített tejjel. 5-15 perc míg lecsöpög, majd szépen összekutyuljuk, és ráöntjük a jégre. Ízre - folyékony kávé/csokoládé fagylalt, persze kávétól is függ. Én a vajban pörkölt kávékeverékeket - robusta, arabica, chari (excelsa), Catimor (arányok ebben a sorrendben) szeretem.A jegestea (trà đá) jobb helyeken ingyen van (jobb helyek = olcsóbb helyek) ingyen van.

Kutyók!!!

2009-02-01T20:26:00.006+07:00

6 napja a tengerparton (Lộc An mellett, az asztalunk alatt), állatbarát barátaimnak:

Csúnyán leégett az orrom (már megint) útközben, ami nem akadályozott meg abban, hogy a hétvégén újra ellátogassak (nagyjából 120 km), de immár rendes védőfelszerelésben. Úgy néztem ki mint a helyiek:

Tết

2009-01-29T18:04:00.013+07:00

Gyönyörű volt, rengeteg képet csináltam, és nehéz lenne választani, mert rengeteg izgalmas téma. Például rengeteg bivaly (mivel az új év a bivaly éve) installáció, rézből, acélból, fából, szalmából, virágból, stb. Ízelítőül egy meglehetősen modern (vagy MO-n azt mondanánk, hogy "kortárs") példa:
És ebből is volt több variáció, 4-5 féle bádogbivaly szekérrel és szekér nélkül, vietnámi lánnyal és vietnámi lány nélkül...

A vietnámi Tết egészen más mint kínai újév ünnep. Például táncoló sárkányokat egészen ritkán látni, minden inkább a természetről, a megújulásról szól. A képek zöme egyébként egy sugárút közepén készült, és egészen elképesztő mit sikerült idevarázsolni pár nap alatt. A múltkori bejegyzésben távolról látható néhány kép, de volt itt tó vizililiomokkal, szalmaboglya, sőt rizsföld - egy viszonylag nagy , teniszpálya méretű terület bevetve rizzsel a maga nemes egyszerűségében, illetve kukoricaültetvény... De a képek magukért beszélnek, tessék a linkre kattintani:
http://picasaweb.google.com/CsabaMolnar/VietnamTET2009#

Készítettem néhány videót is, persze megint sietni fog (valamiért a google nem képes rendesen konvertálni), de azért talán élvezhetőek:

Itt még csak útban a belváros felé, Martha (ausztráliai ismerősöm) ült mögöttem, egész jól sikerült lekapnia a gyönyörű városházát:

Különböző tájegységeket és növényzetet szimbolizáló miniatűr kertek, alább köves/homokos táj kaktuszokkal:

Szökőkútak, vízesés:

Fényképezkedés tóval, lótuszokkal:

Végül a tüzijáték. Maga a tüzijáték nem volt nagy kunszt, viszont a hangulat, a taps, az ujjongás, a nagy, rácsodálkozó, csillogó tekintetek, a fiatalság, a színkavalkád (hihetlenül színesen öltözködnek, főleg a lányok) újra rádöbbentett mennyire szeretem ezeket az emberek :)

Arra számítottunk, hogy agyrém lesz hazafelé a tömeg miatt, de ahogy a tüzijáték végetért mindenki viszonylag gyors, folyamatos tempóban haladt... a motorbiciklije felé. Megdöbbentő volt nézni a több tízezer embert azzal a tudattal, hogy mindenki motorra ül a végén. Elgtöprengtem azon, hogy mennyire hatékony és gyors közlekedési eszköz (jó-jó tudom, a bicikli is) - és nem utolsó sorban környezetbarát. MO-n reggel amikor a forgalmat elnéztem nagyjából tízből nyolc autóban csak egyvalaki ült. Itt hazafelé szinte minden motoron ketten ültek, de láttunk egész családokat (3-4 fő) ezeken a 100 köbcentis járgányokon (fogyasztás nagyjából 1,6-1,8 liter százon - lehet számolgatni). Ráadásul biztos vagyok benne, hogy félóra alatt szinte mindenki hazaért. Mi farkaséhesek voltunk, úgyhogy először kajálni mentunk, és félórával később amikor hazaindultunk szinte üresek voltak az utcák. Ezen a videón sokminden nem "történik", az öltözködés miatt tettem fel, íme a 2009-es Saigon-i divat:

Na egyelőre ennyi, jövő héten tengerpartos fotók :)

Az év utolsó napja

2009-01-25T18:18:00.010+07:00

Ma van az év utolsó napja. Tegnap a városban voltam fényképezkedni. Lélegzetállítóan szép minden, gyönyörű virágok mindenütt, rikító színek, egyedül az ég volt kissé borús, így a fényképek sem sikerültek túl jól. Azért íme néhány...

Egy ismerős szimbólum :))

Virágok amíg a szem ellát:

Dragonfruit (ügyesen rá van kötözve egyébként) és miniatűr pagoda, kert:
Virághegy távolról:
És közelről:
Virághullámvasút. Gyakori egyébként a tradicionális vietnámi életképek kellékeit bemutató dekoráció, például a kép alján látható függőágy (virágokkal). Egyébként a vietek szeretnek függőágyban henyélni (és hintázni). A szemben-szomszéd hatalmas nappalijában is ott figyel egy függőágy, és gyakrabban használják mint az amúgy meglehetősen drágának tűnő kanapét.
Dekorációt készítő buddhista monkok:
Egy másik tradicionális viselet: a vietnámi kalap. Távolról virág- vagy gombaszigeteket formáló bambuszrudakra tűzött vietnámi kalapok, áo dài-ba öltözött nők:
A tradícionális vietnámi viselet, az áo dài közelebbről, hátulról, háttérben bivallyal (az új év a bivaly éve):
Előlről:
És nem csak "halott" tradíció amit egyszer egy évben vagy folkfesztiválokon... Nagyon sok területen a mai napig ez számít formális viseletnek. Például tanítónők kilencven százaléka áo dài-t hord, de lehet látni szállodákban, éttermekben, üzletekben, cégeknél a recepción, stb...

Végül egy rövid mozgóképes séta a belvárosban:

Tết készülődés

2009-01-18T21:24:00.006+07:00

Valami van a levegőben, nehéz leírni mi pontosan, de lehet érezni mihelyst kilép az ember az utcára. Az utóbbi napokban kérdezgettem ismerőseim szokásokról, és lelkesen bár csapongóan magyaráztak, de nem igazán áll össze a kép. Ezernyi apró részlet, rituálék, hiedelmek, csak az összefüggéseket nem látom - szerencsére. Pont ezért izgalmas - mert el tudom magyarázni, hogy nálunk mi a szokás, honnan ered, ki milyen mértékben veszi komolyan a betlehemi történetet. A vietnámiak viszont mindenben hisznek (talán a katolikusok kivételével, de még ők is komolyan veszik a Tết rituálékat) - nincs vagy nagyon kevés a tiszta buddhista család. Angol statisztikákban a többségi (a vietek nagyjából 80 %-a) vallást "Triple Religion-nek" hívják (buddhizmus, konfucionizmus, taoizmus), de ez sem igazán pontos, mert például a családi oltár (minden házban van egy) az ősi vietnámi "ancestral worship" része... Nem rég olvastam egy Economist jelentést vietnámról, és csakúgy mint én még tavalyelőtt, ők is a Cao Dai valláson keresztül próbálták bemutatni mi teszi egyedivé nemcsak a kultúrát, hanem a vietnámi politikát vagy gazdasági rendszert. Sokan egy kalap alá veszik vietnámot kínával - egypártrendszer, gazdasági reformok, stb. Lehet hogy Kína inspirálta az eredeti 86-os reformokat, de ma Szingapúr például jelentősebb gazdasági-politikai modell, míg a szociális reformoknál (például nyugdíjrendszer kidolgozása) Európát próbálják követni. És a Lonely Planet guide információival szemben (töméntelen baromságot képesek összehordani egyébként a vietnámiakról) nincs Great Firewall of Vietnam - a BBC-től kezdve az Amnesty International honlapjáig minden szabadon elérhető az Interneten. Visszatérve a Cao Dai vallásra - bár a hívők száma mindössze 8 millió, a többségi vallások is egy kicsit Cao Dai szerűek. Mint egy hibrid, posztmodern montázs, innen is egy kicsit, onnan is egy kicsit, Buddha és a Kitchen God egy fedél alatt, a nagy fedél pedig Mr. Heaven (Ông Trời) - magyarán Isten, de szó szerint azt jelenti, hogy Ég uraság, vagy pontosabban Menny Úr (nem mennyország, ahogy angolban is a "heaven" illetve "heavens" eg(ek)et is jelent).

Ma 12. hó 23-a van, a holdnaptár szerint. Egy vietnámi barátnőm elmagyarázta, hogy amellett hogy ma jól kell viselkedni, a Kitchen God-hoz imádkozik mindenki. A Kitchen God a konyhában lakik, de ma este (ezért kell ma imádkozni hozzá) felszáll az égbe meglátogatni a főnökét, és jelentést tesz a család viselkedéséről. Egy hét múlva tér vissza a konyhába (az év utolsó napján), és ha Ég Úr elégedett, akkor jószerencsét hoz a következő évre. Érdekes, hogy egy szavuk van Istenre és az égre: trời. Illetve szóösszetétel, Ông Trời, de Ông önmagában annyit tesz: Mister. Ha nálam (jóval) idősebb férfinak köszönök, akkor így illik: Cháu Ông. Esik az eső: trời đang mưa. És messze a leggyakrabban használt felkiáltás (egy átlagos munkanap legalább tucatszor hallom) az "Oh my God!" vagy itt a magyar pontosabb fordítás "Egek!!". Így hangzik: Trời ơi!! Ejtsd: csój ój, de az ó egy kicsit ö szerű, és az első szónál le, a másodiknál egy kicsit fel kell vinni a hangsúlyt. Egyébként a tónusok (plusz az egymáshoz meglhetősen hasonló mássalhangzók) agyrém. Ma tudatni próbáltam kedvenc phở árusommal hogy ő egy majom (a majom valahogy úgy hangzik, hogy "kon kí?"), de ehelyett azt mondtam, hogy "nem tesz semmit." Barátságos csipkelődés volt, de fordított helyzetben akár kellemetlen is lehetett volna (ha "nem tesz semmit" helyett lemajmozok valakit :))

Végül az elmaradhatatlan újévi munkahelyi ajándék:

Pezsgő, édesség, kávé. Ez már a negyedik (mooncake szeptember 15-én, szülinapi, teacher's day, és nem számolom a karácsonyi üdvözlőlapot) 4 hónap alatt :))

Bucsú a legkisebbektől

2009-01-15T01:15:00.006+07:00

Konkrétan tőlük. Uccsó nap, fényképezkedés (a vietnámiak szeretnek fényképezkedni). Valamelyest még az is hallatszik, hogyan beszélnek - mássalhangzók nélkül többnyire :) A vietnámi nyelv hihetlen lágy hangzású, főleg itt délen:

Voltaképpen arról akartam blogolni, hogy csúnya torokgyulladást kaptam a minap (de mára már kilábaltam), de azt hiszem a történet náluk kezdődik, bár a közvetlen ok egy éjjeli fagylalt volt. Közvetetten egy kedves blogoló és egy bizonyos kuszalány tett kívánóssá, valami édeset gondoltam, aztán másnap reggelre bedagadt a torkom. Olyannyira, hogy kívűlről is fájt ha nyomkodtam, vagy ha jobbra-balra mozgattam a fejem. Nem köhögtem, nem kapart a torkom, nem voltak tipikus náthás tünetek, de kínszenvedés volt nyelni. Viszont arra gyanakszom, elkaptam valamit a gyerekektől, mert hát nehéz őket levakarni magamról néha. Szóval néhány baci szépen betelepült, de immunrendszerem sikeresen visszatartotta őket a szaporodástól. Szóval csendben és alattomosan vártak az alkalomra, és talán ez volt az: egy kis fagyi, valszeg egy kis pír, meleg... Orvos, erről majd később (rendes helyi, állami rendelőbe mentem, vicces volt), maroknyi pirula, pihi egész hétvégén, ma mentem újra dolgozni.

Visszatérve hozzájuk - hát nem volt könnyű, főleg hogy tanársegédem kezdő volt. Gyerek megérkezik, bőg, apukát nem ereszti. Apuka nagy nehezen el, gyerek az ajtónal térdepel, átöleli az ajtót, arcát az ablakhoz tapasztja, bőg. Tanársegédem odamegy, átöleli, nyugtatgatja. Újabb gyerekek érkeznek, szülők ki-be járkálnak - első óra. Kisebb drámák, neki pedig szíve aranyból, mindenkivel próbál törődni, totális káosz (mert hogy a gyerekek készpénznek veszik, hogy beszélek vietnámiul, szóval mondják a magukét én meg okosan hümmögök, bohóckodok). Előkerülnek a nassok, a gyerek még mindig bőg, a tanársegédem még mindig istápolja, aztán más is szeretné persze, és egy idő után jó kis verseny alakul ki a tanársegédem kegyeiért. Egyik gyerek lassan és módszeresen elkezd levetkőzni. Totál Káosz!!!

Azzal kellett kezdenem, hogy betanítottam a tanársegédem - elmagyaráztam hogy működik a gyerek. A gyerek sír, első nap távol a mamától/papától. Ilyenkor egyetlen dolgot lehet tenni: semmit. A sírás természetes, kellemes és fárasztó. Szóval hagyni kell hadd sírjon, persze szemem sarkából azért figyelve. 5-10 perc és megunja. Észreveszi, hogy vannak más gyerekek az osztályban. És jééé, valami érdekeset csinálnak. Ekkor óvatos gesztusok sora, bátorító mosoly, ha nem megy, nem kell erőltetni, de előbb vagy utóbb szeretni csatlakozni. És a végén olyan is volt, hogy nem akart hazamenni :)

Szóval ketten vagyunk 16 gyerekre, ami sok. 10-12 a kezelhető átlag (mármint ha az is cél, hogy valamit tanuljanak, nem csak szocializáció, bár ebben a korban nyilván az utóbbi ugyanúgy része a foglalkozásnak, mint az hogy "yellow balloon"). Vietnám gyerekcentrikus kultúra - itt még a tinédzserek is rajonganak a gyerekekért, közös(ségi) a törödés, egymással, egymás házában vagy az utcán - ideális ingergazdag környezet. És ideális uticél kisgyermekes szülőknek, biztos hogy nem fog a gyerek unatkozni, a vietek pedig automatikusan szeretni fognak. Külön plusz, hogy a vietek tisztaságmániások, sokkal inkább mint bármelyik nép a régióban. Találkoztam jónéhány koldussal mióta itt vagyok, de egyik sem volt mosdatlan vagy büdös. Az utikönyvek egy része figyelmeztet, hogy trópusi, nedves klíma, könnyű például valamilyen (láb)gombás fertőzést összeszedni - hát legfeljebb a túristáktól. A lábápolás (és a vándorpedikűrös) külön téma, a fodrászatokkal egyetemben. Apropó, végre vettem a bátorságot és kitisztítattam a fülem (standard része a fodrász szolgáltatásoknak) - majdnem egy óra volt. De nemcsak a fülüket tisztíttatják rendszeresen, hallottam egy helyről ahol kipucolják a szemed (eltávolítják a koszt a szemhéjad alól pl.). Mindezt azért említem, mert ez az osztály épp kivétel volt, finoman szólva nagyon "vegyes" volt a családi háttér. Az egyik ötéves (aki levetkőzött korábban) például kifejtette amikor fegyelmezni próbáltuk (szülői intervencióval fenyegetve), hogy nem számít mit mondunk a szülőknek, nem érdekli őket. "My parents don't care about me." Szomorú ezt hallani egy ötéves gyerektől (a 13-14 év körüli nővére hozza iskolába, nagyjából betaszítja a terembe, majd sarkon fordul és elmegy). Nem ő volt az egyetlen "problémás" gyermek.

Persze az osztályon kívül ügyelő személyzet állt készen arra az esetre, ha takarítani kell. Például hányást, ami szerencsére kétszer fordult elő, és nem rám. Vagy hát tessék már szólni odakint valakinek hogy a kislány taknya az ölébe folyik, elkélne egy kis segítség. Szóval váladékok, a természetes gyermeki közvetlenség (kicsi a rakás a tanár tetején egy óvatlan pillanatban) - és előbb-vagy utóbb: bacik. Gondolom én.

Ha már ennyit írtam a tanársegédemről, ő az, a jobbszélen:
Nagyon pici, és nagyon "aggódós" - rettegett ettől az osztálytól, sokat stresszelt, sokat kellett nyugtatgatnom, bíztatnom míg oldódott egy kicsit, és a végére egészen kikupálódott. Az elején kicsit türelmetlen voltam vele, mert azon túl hogy önmagában segítség hogy 2-en vagyunk (így valamelyest megoszlik a gyermekek figyelme) nem igazán tudott mit kezdeni az osztállyal. Nem úgy mint balról a második lány, akivel öröm volt együtt dolgozni már az elejétől fogva - profi, határozott, vidám (könnyebb is volt 10 gyerekkel). De előtört empata énem, hiszen tényleg mélyvíz volt (mindkettőnknek, még úgy is hogy már volt tapasztalatom 4-5 évesekkel) - és a végére már inkább partnerek voltunk.

Tőlük pedig a hétvégén búcsúzom:

Újév, karácsony folytatás

2009-01-06T04:33:00.011+07:00

Hát, az újév nem volt semmi különös karácsonyhoz képest - ugyanannyian az utcán, kevesebb gyerek, street party, műhő spray, vigadalom. Kicsit becsiccsentettem. De akkor még nem túlzottan amikor számos barátomat hívni próbáltam itteni idő szerint éjfélkor :) Azért egy kép:

Nem tudom kik ők, de koccintottunk. Jobb híján műhő:

Magyarországon ha ráülök egy autóra, parkoló motorra, vagy csak nekitámaszkodom, valószínűleg a tulaj morcos arcot vág. Itt egészen mások a tulajdonviszonyok. Ha vendéglő előtt parkolok, az őrök vagy a személyzet gyakran ücsörög a motoromon, ami egyébként itt a kedvesség jele. Távozóban ez a kép fogadott :)
No de visszatérve az előző karácsonyi bejegyzéshez: éjszakai fotók.

Bébimikulás1:

Szarvas kislány, rénszarvasok, panda:
Büszke anyuka fényképez:
Kislány, nagylány a háttérben:
Nagylány az előtérben (csinos!!!):
Bébimikulás2:
Mozgókép, túlságosan is egyébként, de talán valami azért látszik:

1-1

2008-12-29T22:51:00.004+07:00

Hirtelen történt. Egyszer csak egy-két-három (asszem nem volt egy első) sikitás, női vagy férfi nem tudom, majd hirtelen mindenki kint az utcán, hétmillió ember egyszerre, mindenhol. Nem egy meghatározott csoport, nem nevén nevezhető, illetve igy talán: mindenki. Fiatalok, idősek, nők, férfiak, gyermekek...

Megrémülnék, vagy csak majdnem, hiszen örömöt látok de mégis lehengerel, lábam földbe gyökerezik ahogy elnézem a három leányzót (egyik pizsamában), karjaik az égben és torkuk szakadtából elemi, zsigeri (túl csinosak ahhoz hogy "állatiast" irjak) sikitás, ugrálva le föl, egyikük majdnem elesik. Amott fiúk egymás nyakában, egy idős néni foghijas vigyorral ver egy hatalmas lábast egy fakanállal. Minden felületté vált, minden tárgy/eszköz egy célnak alárendelve: hangot adni az örömnek. Profánabbul: minnél nagyobb zajt csapni - torokkal, sippal, dobbal, motorral, minden amiből hangot lehet kicsikarni most megszólal. Most látom eléször mennyien élnek ebben a városban, milyen sürün (egyébként valaki mindig otthon van vagy máshol). Most mindenki kint, egyszerre, habozás nélkül ürültek ki a házak 30 másodperc alatt.

Soha nem láttam egy népet ünnepelni - nem egy részük, nem egy csoport, hanem A Nép. Sőt, sohasem láttam (és elképzelni sem tudtam) hogy milyen A Nép. Azt tudom, hogy milyen a nép egy koncerten (a rocker nép), vagy a választásokon milyen a ballib-népség (közöttük ünnepeltem én is) vagy milyen népség a foci drukker nálunk vagy más országokban (láttam tévében). De itt nem foci drukker népet láttam, hanem A Nép ünnepelte a vietnámi válogatott győzelmét thaiföld ellen. Illetve a döntetlent, ami (a pontszámok alapján) győzelmet jelentett: először bajnok a vietnámi válogatott az Ázsiai kupában. Persze eltartott egy percig mig leesett mi történik, de az az egy perc életem egyik leghosszabb perce volt - mert nem tudtam mi történik, csak álltam egy elementáris nép/öröm-kitörés közepén és tátottam a számat (volna, ha nem ér fülig).

MERRY Christmas - Boldog Karácsonyt!

2008-12-24T22:52:00.004+07:00

hi teacher,
Have you any plans for Christmas?
The Christmas is very happy and warm. Are you think?
Wish you happy, luck in month of Christmas

A hangsúly a "Merry"-n. Életem legvidámabb, legbohókásabb karácsonya. A vietnámiak imádják, és persze keverik az újévvel (náluk január 26-án kezdődik az újév) - mikulás, karácsony, újév egykutya. Most érkeztem vissza a városból. Leirhatatlan. Először is, a hódekor egy városban ahol a valaha mért leghidegebb hőmérséklet 16 fok. Képekben:

Pálmafák, muzsikus hóemberek, télapó:

Forgalom:

Fényképezkedés:

Csinos mikulásnő a poszteren - és nem csak ott! Sajnos túl lassú voltam hogy lekapjam a számtalan mikulásnak öltözött nők, fiatal lányok egyikét - de rendkivül viccesek. És az üzletek már hetek óta rogyásig pakolva egyrészt mikulásnő, másrészt gyerekmikulás ruhákkal:
Mint emlitettem, itt minden forditva. Nálunk mindenki otthon, az utcák kiürülnek karácsonykor. Itt nem lehet közlekedni, a hangulat karneváli. Egyelőre több mikulásnőt láttam mint férfit, bár ma azért feltűnt 1-2 motoron, hatalmas zöld zsákkal, szakállal. Ráadásul nem a szülők öltöznek mikulásnak, hanem a gyerekek! Tizszer annyi gyereket láttam mikulásjelmezben, mint felnőttet :)

Mini hóváros:

Egy kávézó:

És nem csak a belváros ilyen - a vietek nem sajnálják a pénzt dekorációra. Még a kisebb sikátorok is kivilágitva, a házakon mikulások kapaszkodnak a falakon (keresik a nemlétező kéményt), a nagyobb növényeken karácsonyi diszek.

Végül egy esti fotó - ezt a telefonommal csináltam, de többis van a fényképezőgépemen (csakhogy ottfelejtettem az ismerőseim házában). Talán valamelyest visszaadja a leirhatatlan vietnámi-karácsonyi hangulatot:
A többit később.

És mindenkinek: BOLDOG (és VIDÁM!!) Karácsonyi ünnepeket!!!

Játékok

2008-12-15T22:44:00.008+07:00

Szóval Le Roy-nál tartottam - és a legalapvetőbb kritériumnál ha valaki sikeres tanár akar lenni errefelé: nem árt, ha egy kicsit bolond vagy. Vagy egész egyszerűen merész és oldott, mersz bohóckodni és azt csinálni, amit amúgy is szeretnél csak nem lehet mert hát felnőtt ember igy nem viselkedik, nálunk legalábbis. Itt forditva van: komolyabban veszik az embert ha bohóckodik. Szóval munkám szerves részévé vált turpisságokon törni a fejem. Kollégáim:
A másik dolog amit kikényszerit a vietnámi kultúra: fogadd el magad olyannak, amilyen vagy. Itt nem teltkarcsú vagy molett, hanem "Why is teacher so big?" Épp tegnap voltam néhány volt diákommal kávézóban, becenevekre terelődött a szó. "Her nick is elephant, because she's so fat" - mondták nevetve egy társukra mutatva. Néztem hogy ez most vicc? - merthogy enyhe túlzásnak tűnt mire karonragadták és megmutatták, hogy van (mondjuk 10%) felesleg a bicepsz alatt :) Róluk is lesz kép, ha egyszer elküldik - később :)

Mára ennyit, nem jelentkeztem mert nagyon elfoglalt voltam. Tudjátok mennyire szeretem a kütyüket. Egy hónap alatt kettőt is vettem, elébb az új laptop, most meg egy új teló. Ideje volt, mert mióta a másik elázott nem igazán halottam jól mit mond a másik fél. És ha már új, akkor megvettem amire évekig vártam, egy teló mely kicsi de nagy, lehet normálisan internetezni róla (wifi támogatás), van beépitett GPS (no meg térkép), lehet rajta filmet nézni, zenét hallgatni, stb. Eddig ilyen teló nem volt a piacon. Az új iphone közel ideális, de mégsem. Aztán november ötödikén debütált világszerte. Összehasonlitás az iPhone-al : méretre ugyanakkorák, de a HTC képernyőfelbontása 800x480-as szemben az iPhone 480x320-val, ráadásul egy kicsit nagyobb is a képernyőfelület. Plusz minden elképzelhető funkció amire szükségem lehet (vagy sem) - szóval ezzel játszottam szabadidőmben. A beépitett kamerát ki is próbáltam hétvégén. Ime, egyik gyermekem (szombaton kicsiket "tanitok"):

Teachers' Day

2008-11-23T17:14:00.016+07:00

Hatalmas nemzeti ünnep vietnámban. Útban a White Palace felé rengeteg gyerek az utcán virágokkal, ajándékokkal kezükben - iskolák mellett elhaladva muzsikaszó, ünnepélyes beszédek, táncbemutatók. Már emlitettem, hogy az orvos után a tanári pálya örvend a legnagyobb tiszteletnek (konfúciuszi hagyományok) - és ilyenkor ez a tisztelet egyrészt performanszokban, másrészt bőkezű ajándékokban ölt formát: szobatársam háromszor fordult mire hazacipelt mindent amit a szülőktől kapott. Bár munkahelyem nyelvcentrum, nem iskola, azért én is kaptam virágokat (lásd baloldali kép), nyakkendőt, édességet, stb.

Hófehér ruhás porterek fogadtak a bejáratnál, a white palace nevéhez méltóan fehér, és palota: a legnagyob "convention center" amit valaha láttam, hófehehér márvány szökőkutakkal, gyönyörű ao dai-ba öltözött hostessekkel.

Nyitótánc következett - egy rövid izelitő:

Hosszú és unalmas ünnepi beszédek két órán át, a munkahelyem vezetőin kivül beszédet mondott Ho Chi Minh City oktatásügyi képviselője... közben egyre éhesebb és szomjasabb (bár viz és kávé akadt). Majd végre elkezdőtött a dijkiosztó gála, és kihozták a bort (pezsgőt, sört - ki mit kivánt). Közvetlen munkatársaim (egy részük legalábbis):

A dijkiosztót performanszok követték, mindegyik campus készült valamivel (összesen 7, plusz a VUS partner általános iskolája, a VAS). Én sajnos hullafáradt voltam amikor elkezdődtek a próbák (egy szombati napon 2 óra körül), igy nem szerepeltem. Majd jövőre :) Egy rövid részlet - a doboknál tanár kollégáim, a legnagyobbnál az az igazgató. A jelenet végén az egyik legbolondabb kollégám, Le Roy látható:

foly köv.

Trópusi vihar,

2008-11-17T22:29:00.004+07:00

közeledik, állitólag. Az IPS-nél (International Primary School) dolgozó ismerőseimnek holnap szabadnap, merthogy lehet súlyos lesz. Érdeklődtem a munkahelyemen (VUS), de csak legyintettek, mondván talán éjszaka, de valószinűleg elkerül. Egyébként vietnámban ez a hurrikán szezon, de leginkább az északi (Ha Noi, Hai Phong) illetve középső tengerparti területeket (Da Nang) érint.

Ez itt a "tél": diákjaim kifejtették, hogy ilyenkor (november-december) nekik nagyon hideg van, és valóban, az utóbbi napokban nem egyszer láttam vieteket vacogni a 20 fok körüli éjszakában vagy a nappali 24-26 fokban). Ami engem illet: most először nincs melegem kint az utcán dél körül :) Viszont az egyetlen hosszúujjú poló melyet magammal hoztam még mindig a szekrény mélyén pihen - eddig nem volt rá szükségem. Lett volna két hete amikor eláztunk Can Gio-ban, és csuromvizesen, motoron, 40-50 km/h körül, este miután lement a nap azért fáztam. Egy kicsit.

31

2008-11-11T23:08:00.020+07:00

Nem voltam benne egészen biztos, mert mindenki mást mondott. Hozzáadnak-e 9 hónapot vagy sem? Szóval első órákon a bemutatkozás során először hagyom őket találgatni. Általában 22 és 26 közé gondolnak (a rekord: 19) - aztán amikor felirom a táblára a dátumot, akkor egy nagy csodálkozó univerzális "Háááááááá..." a válasz. És a kérdésre, hogy hány éves: 31. Mióta megérkeztem ennyi vagyok, Vietnám úgy tűnik egy évet öregbit. Kivéve az elkövetkező három hónapot, mert mától kezdve 31 itt is, ott is. a

Ma a campus igazgató nagy piros dobozzal fogadott, "Happy birthday", mondta. Izléses csomagolás, ajándékot itt szinte mindig pirosba.

Aztán ahogy bontogattam otthon, először meglepődtem:

Aztán kiderült mi lapul a papircsikok mélyén:

Hatalmas egyébként, gyönyörű és vicces.

Hosszú i betűm pedig azért nincs (majd valahogy megoldom később) mert új laptop előtt ülök, megleptem magam eggyel.

Paraméterek:

Processor	Intel® Penryn Core™ 2 Duo processor T9300 2.5Ghz ( 6Mb L2 cache , 800Mhz FSB)
Memory	2048 MB 667 MHz DDR2 (2 × 1024)
Hard drive	160 GB 5400 RPM SATA
Optical Drive	DVDRW Double Layer
Video Graphic	Nvidia Gefoce Go 8400
Display	14.1-inch Ultrabright™ WXGA TFT display (1280 × 800)
Camera	Built in 2.0Mps camera & microphone
Fax / Modem	Integrated V.92 56K modem
Network card	10 Base-T/100Base-TX
Wireless Connectivity	Intel® PRO/Wireless 4965AGN
Card reader	8 in 1 card reader
External port	IEEE 1394 , S-Video Out
Weight	2.3 Kgs
OS	Free Dos
Condition	New , Fullbox
Warranty	12 Months

Igy néz ki:

Van benne minden ami kell, kamera és dupla mikrofon felül, két fülhallgató kimenet elől (ha ketten néznénk filmet), erős processzor (majdnem a legerősebb ami kapható, majd ha lesz nagyfelbontású kamerám, jól fog jönni a plusz teljesitmény). Ára szinte fele annyi mint nálunk egy ehhez hasonló. Ez egyébként a Dell "biznisz" laptop sorozata, szolid fekete szinű, tapintásra gumiszerű boritás felül, látszólag nagyon strapabiro (meretehez kepest kisse nehez) szerkezet, szigetelt billentyűzet (ha netán lekávéznám), stb.

Na ezek a hirek röviden, de ezek után jobban elérhető leszek, talán képesen is és skype-on, mert ez már hordozható, a régivel szemben, mely a végén már csak székkel együtt volt:

Már csak úgy volt hajlandó működni, ha középen meghajlitottam, egyébként folyamatosan újraindult, vagy nem működött a hang, usb, stb. Ezért kellett aládúcolni (egy üres dezodoros dobozzal) és lecelluxozni a széleit (és a cellux egy idő után megnyúlt, tehát cserélgetni kellett) - szóval már kinszenvedés volt használni. A napokban adatmentéssel, installálással, konfigurálással töltöttem időmet (és még pár dolog hátra van), de végre ezen is túl vagyok. Következő terv: telefon. Már ki is néztem, csak még nem kapható (november 5 volt a világpremier). Karácsonyra talán :)

Cần Giờ II - képek

2008-10-26T15:53:00.017+07:00

Akkor képekben még a múltkori útról.

Martha-ra vártam hogy küldje már el amit ő csinált, merthogy neki jobb kamerája van (baloldali kép) de lusta, és mindig elfelejte :(

Balra biciklis lányok (és lila kalap!!) - szeretik a lilát (romantikus színnek tartják).

Íme az út. Nem mindenütt volt ilyen széles, itt-ott építkezés (bővítik), és viszonylag kevés jármű. Plusz az ajándék sisak :)

Pihenő (hideg italok), mangroove erdő:
Tájékoztató:
Bár a fényképezőgépem nem túl jó minőségű, az erdő tényleg ilyen sötét kívülről. Szinte fekete (kicsit ijesztő):Benzinkút. Hideg italok. Itt fordultunk vissza (kezdett esteledni):
Egyszerű vidéki házak:
Vacsorahely. A nap hőse :) Jól teljesített :) Ott hátul füstölt/szárított halak lógnak:
Aztán leálltunk fényképezni egy hídon, alkonyat plusz víz, halászok:
Aztán észrevett minket egy anyuka a kislányával. Leparkolt előttünk fényképezkedni. Aranyosak voltak (a kislány csípőre tett kézzel "modellkedett" :)
Ennyi. Aztán legközelebb gyümölcsök :)

Ho Chi Minh City - Cần Giờ (első "felfedező" út)

2008-10-13T00:10:00.012+07:00

Ho Chi Minh City (azaz Saigon) mindig elképeszt méreteivel. Nyugodtan írhattam volna egyszerűen várost a város környékének felfedezése helyett, hiszen legnagyobb hosszúsága (észak-dél) 102 km (Budapest-Szolnok táv!!), szélessége 47 km. Én a város szívében lakom, valahol a repülőjel alatt, első felfedező utam pedig délre, a város "tüdejébe" vezetett: Cần Giờ, a legdélibb külvárosi kerület, egyben a legnagyobb (akkora nagyjából mint Budapest). Az elnevezés jogos - 70000 hektár erdő, ennek fele mangroove erdő (sós mocsári erdő), és egyben az UNESCO által elismert biodiverzitás zóna (biodiversity zone - magyarul nagyon sután hangzik). Bővebben a linkre klikkelve, röviden: dzsungel, majmok szigetével, krokodilokkal, és rengeteg növénnyel/állattal. A háború idején hála az amerikaiak "lombtalanító" programjának, az erdő jórésze elpusztult, de a helyiek erőfeszítésének és türelmének köszönhetően, szinte teljesen sikerült rendbehozni a 90-es évek elejére. Ma a világ egyik legnagyobb rehabilitált mangroove erdeje. Egyben egy kísérlet része. Cần Giờ Ho Chi Minh City legszegényebb negyede, és a fejlesztési program része a természetvédelmi terület fenntartható gondozása (illetve a legdélibb, tengerparti rész üdülőközpontosítása). A déli fejlesztés munkát ad a földtelen parasztoknak, míg az erdő gondozását az önkormányzat a helyiekre bízza akiket különböző nemzeti és nemzetközi oktató programok keretében képeznek az erdő fenntartható gondozására (fenntartható halászat, földművelés, stb.). Részlet az UNESCO oldaláról:

It is expected that the Can Gio Mangrove Biosphere Reserve could be a site where sustainable development, conservation and cultural socio-economic activities in sylvo-forestry and fishery management systems can be tested, refined, demonstrated and implemented. The planned research activities also focus on socio-economic aspects. Valuation of the mangrove ecosystem, its socio-economic utilization, and sustainable sylvo-forestry, fisheries and other farming systems are some examples.

Ketten mentünk, én és Martha, sok-sok fénykép, viszont kevés idő. Már megint majdnem (hajnali) három óra, és holnap jelenésem van reggel. Szóval ez csak ízelítő, képek később, kivéve egy rövid videót. A térképen is látható hosszú úton vezettünk délre, és valószínűleg a majmok szigetének környékén/mellett fordultunk vissza. Nem tértünk be, mert kevés volt az idő (későn indultunk és már esteledett). Azért gondolom, mert:

A "that was brave" annak szól, hogy haraphatnak, de leginkább lopnak. Nemrég Martha családja itt járt, és valahol Hué környékén egy majom elkezdett a húga felé rohanni, aki megijedt, és elejtette a táskáját. Szerencsére kigurult belőle egy mangó, és a majmot leginkább ez izgatta (egyébként elszaladhatott volna az egész táskával): felkapta, majd 50 méterrel odébb megette (és Martha elmondása szerint nem adott belőle senkinek).

Szóval képek, részletek (tájak, emberek) később, most aludnom kell :)

WaveS

2008-10-02T00:34:00.015+07:00

Első hét teljes munkaidőben (azaz 22 tanítási óra) - szombaton a hatévesek, hétköznap a fiatalok ("felnőttek"). Utóbbiaknál szinte minden leckét amit lehet adaptálok. Mai lecke egy része spanyolországról szólt, kaja és kultúra összefüggései, szokások. No akkor 4-5 munkacsoport (3-4 fő mindegyikben): tessék nekem legalább két kajapiával kapcsolatos vietnámi szokást bemutatni. Ezért is jó "felnőtteket", és ezért annyira más egy idegen kultúrában tanítani: mindig meglepnek valamivel. Ismerkedem, tanulok, nem is mindig a konkrét válaszokból melyek gyakran komolytalanok, a vietnámiak - hálaazégnek - imádnak viccelődni) hanem a "hogyanból". Példa (közeledünk a címhez):

Múlt héten, mint írtam, megvettem. Tegnap értementem. Ân pasija elvitt a Honda bemutatóteremben saját motorján, majd némi papírmunka után otthagyott míg elment a sajátomért (náluk tároltam egy hétig, rendszám nélkül ugyanis nem lehet közlekedni). A bemutatóterem az egyik legnagyobb amit eddig láttam, két emelet, professzionális szervíz, fehér (!) ruhás szerelőkkel, kosztumos valamint Ao Dai-ba öltözött fiatal, udvarias és szép nőkkel. Az Ao Dai és a kosztum nagyjából egyenrangú viselet (azaz formális) egyébként.

Szóval ott találom magam egyedül, angolul senkise. Rámosolygok egy kosztümös nőre, visszamosolyog. Aztán másokra. Aztán gondoltam veszek egy sisakot (merthogy az enyém gagyi hajlékony műanyag, a Honda viszont megfelel a biztonsági szabványoknak). Még a neten láttam olyat melynek oldalán a tipikus Honda logó (szárnyak), de itt csak sima zöldeket látok. Több szemkontakt és mosoly után megszólítom a kosztümös hölgyet. Rámutatok egy sisakra az egyik vitrinben, majd csapkodok a kezeimmel mintha repülnék miközben mutogatok a fejemre. Lassan leesik mit akarok. Nincs, de a műsort élvezik. Ekkorra 3-an 4-en állnak körülöttem. Ekkor kiderül valaki tud annyit angolul, hogy Where you from. Mire szeretném vietnámiul mondani, de nem jut eszembe, úgyhogy előveszem a kezdő könyvet (második lecke), waitwaitwait mondom bohóckodva, mutatóujj a levegőben jelezve újabb műsor következik (kezdem élvezni) majd vehemens lapozgatás után nagy nehezen kinyögöm. Ekkor már hatan állnak körülöttem, nevetnek, késszégesen javítanak. Hun-ga-ri (ejtsd: hun-gá-rí) - ez vietnámiul országunk neve. Tôi là người Hun Ga Ri mondom.Rajzolok nekik térképet. 6-an állnak körülöttem. Felbátorodva ők is próbálkoznak az angollal. A fiúk próbálnak összeadni a kosztümos lánnyal, de közben megjelenik az a hölgy akitől a kötelező biztosítást vettem (ő Ao Dai-t visel) egy bukósisakkal. Valamilyen biztosító promóciós terméke, ezüst, használt, de jó állapotú és minőségű. Gift mondja, szabadkozom, szám fülig ér közben, cám ơn, cám ơn (köszönöm) ismételgetem. Mire leül, a fiúk nevetve mondják (csak tudnak ezek angolul!) - "she wants you to kiss her", én meg pirulok nevetve, mindenki hahotázik, a lány szintén pirul (ekkor már vagy nyolcan körülöttem). Aztán kitalálják, hogy házasodjam össze a kösztümös hölggyel, ezek incselkednek velem, én meg félig-meddig játszom hogy pirulok, szendén mosolygok a padlót fürkészve, aztán elnevetem magam magamon mindenkivel egyetemben, mire megérkezik Ân barátja.

Visszatérve a hogyan-ra: így gondoltam, nem konkrétan ez-vagy-az, hanem ahogy tudnak élni, örülni, gyermeknek maradni felnőtten is. Nefeleddjétek: professzionális bemutatóteremről van szó, és nagyjából úgy néz ki, mint nálunk egy profi autószalon (tisztaság, design, plazmatévén demó, számítógépes szimulátor, a személyzet "business casual" öltözetben) - de az emberek!!!

A képeken az új szerzemény, a nevén még gondolkodom (lehet javaslatokat tenni). Majd kibújtam a bőrömből az utóbbi két napban, annyira jó vezetni. A Honda név errefelé óriási tiszteletet ébreszt - ezek a motorok a világ legmegbízhatóbb konstrukciói. Nem vicc, a Discovery Channel-en a Honda Cub (a wave-ek elődje) az évszázad motorjának lett kikiáltva. Megveszed, oszt örökké tart. Ráadásul a nagy gyártók közül (Yamaha, Kawasaki, SYM, stb) a Honda ügyel leginkább a környezetre (energiatakarékosság, károsanyag kibocsátás). Városi motor, de láttam fotót Honda Wave-ről dzsungelben, húszfokos sáros-agyagos lejtőn felfele két vietnámi felnőttel a hátán. Nyugati offroad motoros túristák (rendes "dirtbike"-okon) készítették, majd hűledezve írtak róla valamelyik fórumon.

Alig aludtam a napokban, egyrészt a több óra miatt (plusz kaptam mentort egy újfajta programhoz, majd erről később), másrészt azért, mert a Google Earth-ön lógtam órákig éjszakánként, tervezgetve: hova legközelebb. Merthogy a régi motor megbízhatatlansága miatt nem mertem elindulni, pedig ezért (is) vagyok itt: felfedezni. Elmenni valahova egy-egy hétvégén, vidékre, a deltába, vagy akár a tengerpartra, talán ottaludni egy éjszakát majd vissza másnap. Annyi, de annyi titokzatos hely van a környéken. Például megtudtam, hogy Vung Tau felé ha letér az ember a főútról az X-edik kilóméternél, néhány száz méter után egy olyan utat talál, ahol közel kétszáz (!) pagoda található különböző szellemeknek, eszméknek vagy isteneknek szentelve közvetlenül egymás mellett. No és ezer kisebb felfedezni való: egy szép tó, nádas vagy mangroove forest, esetleg egy viperatelep a sok közül, vagy egy kókuszliget ahol a coconut candy-ket gyártják. Elhatároztam, hogy havonta egyszer elmegyek valahova Saigon hatvan kilóméteres körzetében. És ezzel az új járgánnyal már lehet :))))

Egyébként Honda Wave S, ezért a cím, és bővebben itt lehet róla olvasni (angolul): http://www.honda.com.vn/web/Default.aspx?cmd=productdetail&proid=54&lang=en-US

Az első képen nem világít (ahhoz el kell indítani, és a konyhában azért mégse) - a vaku tükröződik. Második jobbról-, harmadik balról-hatulról. Negyediken felnyitott üléssel, és ötödiken az ülés alatti csomagtartó (!) - nem túl nagy, de térkép, papucs (vagy váltócipó), egy törlőkendő és egyéb apróságok elférnek. És végül a műszerfal - a 140 persze kamu, a kilóméteróra viszont stimmel. Az egész motor rendkívül egyszerű szerkezet, könnyű kezelni, jól manőverezhető (ami fontos csúcsidőben, amikor gyakorlatilag centik választanak el a körülöttem lévő motorosoktól) - és a műszerfal is egyszerű: üzemanyag jelző, sebesség, hanyadik sebességben vangyok, nagyából ennyi.

Augusztus - Szeptember eleje

2008-09-23T00:30:00.007+07:00

Ott hagytam abba hogy otthagytam a Lotus-t. Közben megnyílt az új centrum, egyre jobban élveztem a tanítást, könnyebben ment a készülés is (most egy kétórás leckére nagyjából 40-45 perc) - egyszóval elégedett voltam. Viszont csak 14 órám volt jórészt délután-este. Iskolám HR osztálya közös a Vietnamese-Australian School-al - szabad az átjárás a két suli, pontosabban a nyelvközpont és az iskola (mivel a VAS általános iskola, szabványos tantárgyakkal, intenzív angollal - sőt az alapfokú matekot is angolul tanulják). Szóval augusztus elején egy csütörtökön bejelentkeztem reggeli órákra, és a következő hétfőtől már tanítottam. Két osztály, naponta 4 óra velük, 6 évesek. Az egyikről már láttatok képet, a másik, íme:

A gyerekek hihetetlenek - nehéz lenne dönteni melyik volt a kedvencem, talán az előző, de csak a gyönyörű co-teacher (társtanár?) miatt :) És az iskola - hát igen, magán, és itteni viszonylatban drága (középosztály), de kívül belül szép és modern, hihetetlen jó programmal (például szünetekben vagy órák között a gyerekek táncolnak vagy az udvaron vagy bent, merthogy minden emeleten hatalmas terek) no meg az iskolabusz se semmi alul:

Három hétig dolgoztam náluk, sok szép élmény. Például egy nap szabadulóművésszé avanzsáltam, mivel elkövettem azt a hibát, hogy pacsit attam az egyik gyereknek szünetben. Mire vagy tizenketten rögtön mind akartak, és végén 5 fogták le a lábam míg a többiek karom, nyakkendőm, kapaszkodtak ahogy tudtak míg egy vietnámi tanárnő kiszabadított :) Viszont fárasztó volt, nagyon. Hatkor keltem hogy reggelivel együtt ott legyek (7.15-re). Az út fél óra, ami nem tűnik soknak miután Diósdról másfelet is utazgattam, de félóra motoron egészen más. Láttátok milyen a forgalom. Persze írtam többször is, hogy voltaképpen nem veszélyes - de azért koncentrálni kell. Közben fel sem tűnik, ha egyedül vagyok van hogy énekelek vagy fütyörészek és nagyon élvezem főleg kora reggel, ha ül mögöttem valaki beszélgetünk, csak utána tűnik fel mennyivel fárasztóbb mint buszon ücsörögni (vagy akár állni). Mert közben azért figyelek. Aztán délkörül hazaérek, majd 5-re megyek és este fél tízkor végzek. Ez így sok volt. És aztán, augusztus végén döntenem kellett.

Ha az iskolát választom, akkor az felelősség, minden nap évzáróig (május vége) tanítani - persze lehet felmondani, csak nagyon kellemetlen. Augusztus a nyári iskolaprogram része, szeptemberre lezárul, új osztályok indulnak, stb - épp ezért volt remek alkalom kipróbálni. Végül a VUS mellett döntöttem, főleg a változatosság miatt. Három hét után úgy láttam, hogy hosszú távon ugyanazt a két három osztályt óráról-órára nagyjából hasonló és meglehetősen repetitív struktúrában tanítani hosszútávon túlságosan monoton lenne. Na ezt jólmegmondtam - de a lényeg, hogy elég jól kidolgozott módszertana van a nyelvoktatásnak ennél a korosztálynál, és bár ennek része jónéhány szórakoztató játék (hatéveseket másképp nem lehet), ez önmagában - nekem legalábbis - nem elég. Hiányznak a témák ("minden nap fogat mosok" vagy "szeretem az almát" igazán nem köt le). Például környezetvédelem, globalizáció, vagy amit épp a héten csináltam az egyik "felnőtt" csoporttal: találjanak fel valamit ami megoldja az emberiség valamelyik égető próblémáját. És persze lehet hülyeség vagy komolyat, és akkor előálltak hihetetlen ötletekkel :) Vagy profánabb és még szórakoztatóbb activity egy másik csoporttal: gondoljanak egy tárgyra amire nincs szükségük, írjanak egy rövid (3-5 soros bemutatót, egy "történetet") és találjanak rá egy vevőt. Majd nagy szigorú arcot vágva a végén bejelentettem, hogy következő órára bizony be kell hozni, és el kell hogy adják. Így talált gazdára egy pár cipő, egy angyal szobor, egy karperec, és egyéb csecsebecsék, én meg dőltem a röhögéstől (merthogy kiderült, jó rá, mármint a cipő, fel is próbálta :)

Naszóval így zárult augusztus, döntöttem, és ma már a kezemben egy egyéves szerződés, garantált óraszámmal, szerződés végi bónusszal, ingyenes vietnámi leckékkel, plusz kapok lóvét egészségbiztosításra csak úgy. Hurrá! Hétfő délutántól (legkorábban 5.15-től) szombat délig tanítok, majdnem két nap szabad így, no meg a délelőtteim egészen, így már készülök teniszre Martha-val, még több nyelvórára, és miegyebekre melyekről később, ha kipihentem a hét fáradalmait :) Ami nagyjából abból állt, hogy próbáltam új motort vásárolni, míg végül ma Bien Hoá-ban kötöttem ki, első hosszabb utam motoron (majd másfél óra) - ahol végül megvettem. Illetve kedves barátom, An vette meg, merthogy külföldieknek nem lehet, így voltaképpen az ő nevén van :) Azért volt sürgős, mert már rémálmok gyötörtek - komolyan! Pénteken azt álmodtam, hogy kettétört a régi (fizikailag), és próbáltam összeilleszteni, és aztán félrenéztem egy pillanatra, és mire vissza eltűnt, és nagyon rossz érzéssel ébredtem. Tény, hogy már a (ócska motorokra specializált) szervízben is mondtak - ezen már nincs mit javítani, adjam el :)

VAS

2008-09-16T23:48:00.002+07:00

Vendégek

2008-09-10T23:51:00.007+07:00

Hát elmentek, Zsuzsa és Norbi - és nagyon jó hogy itt voltak. Gyakorolhattam a nyelvet pl :) Rövid volt a látogatás, egy hét, ebből sok rohanás, részemről és részükről egyaránt. Igyekeztem, de figyelmetlen is voltam egy kicsit az elején, talán türelmetlen is, nem gondoltam volna hogy ennyire más itt és idegen, pedig az ha jobban belegondolok, hát persze hogy sok, sőt sokkoló volt az eleje Zsuzsinak, ami nekem elmaradt. De akkora már én hónapokig ide készültem, hiszen tudjátok mennyit és olyan volt és lett ahogy gondoltam, egy kicsit talán több, persze pozitíve (és egyre több). De aztán szépen belerázódtak, és voltak helyeken ahol még én sem, például itt:

A dzsungelben, Delta-vidéken hajókázni. Amiről juteszembe, hogy én mennyire ráérősen vagyok itt!! Például ezer dolgot nem próbáltam amit velük viszont igen, és bár a shellfish vagy az alábbiak közül egyik sem igazán ízlett, azért legalább:
A hosszú zöld zombi-ujj szerű a shellfish, a narancs olló, de hogy minek (nekem minden rák aminek ollója van, angolul nem prawn azt már tudom, talán crab). Viszont a sikló rendkívül ízletes, a béka ehető de azért nem annyira, a halak viszont isteniek, ahogy a legtöbb helyen a társaság is :) Együtt többnyire kulináris kalandozás (a világ kulináris fővárosában), egy két vicces kaland (például torta a születésnapot ünneplő vietnámi asztalszomszédoktól), majd a legvégén volt szerencsén bemutatni közvetlen környezetem: Caroline születésnapját ünnepeltük szombat este, rengeteg vendég a világ minden tájáról (britek, ausztrálok, kanadaiak, franciák, vietnámiak és a magyar szekció), köztük legkedvesebb barátaim.

Jó volt velük, jó hogy itt voltak, és még az esőt is megúszták jobbára, csak nagy ritkán csepergett egy picit. A fotókat most nem én, hanem Norbi rengeteget (de a legtöbb ferde!!! :)) - köztük az egyik kedvencemet ide a végire, kicsit elmosódott, de ez nem baj, sőt illik:

Hiatus

2008-09-02T21:21:00.003+07:00

Elérhetetlen volt a blogspot napokig, most meg - ITT VANNAK!!! Zsuzsa és Norbi, épp most értem haza, itt voltunk: http://www.binhquoiresort.com.vn/ Egész pici hely, de hangulatos, és a kaja isteni volt. Eddig főleg kulináris körutazás volt, vietnámi étteremben voltunk tegnap is pl (nem túristáknak szánt "vietnámi" hanemi vietnámi vietnámi), szomszéd asztaltársaság szülinapot ünnepelt, Norbit rajtakapták hogy fényképezik, úgyhogy nem volt menekvés... a végén kaptunk a tortából is, és egyes-kettesével jöttek az asztalunkhoz - inni kellett velük :) És holnap mennek a deltába, rábiztam őket egy guid-re, 60-as véköny pici barnabőrű vietnámi veterán - ígérte, jó gondjukat viseli :) Mára ennyi, aztán most hogy ismét elérhető innen is a blogom, hamarosan a folytatás...

Július-Augusztus összefoglaló: gyerekek, új iskolák, egyebek

2008-08-28T00:24:00.023+07:00

Első munkahelyem a Lotus volt (4-4 óra szombat és vasárnap), aztán júniusban jelentkeztem a VUS-nál, részmunkaidőre. Tudtam, hogy nagy, drága, és féltem hogy kissé személytelen mint otthon a nagyobbak, de nem, sőt a kákán a csomót sem igazán lelem, ha fizetnének is nehéz lenne kitalálni hogyan lehetne jobb vagy kellemesebb. Közben a Lotus-tól egyre öbben távoztak, újdonsült barátok is, mint kiderült alig egy hónappal korábban igazgatócsere, és hát az új... hosszú lenne kifejteni, de úgy döntöttem, én is csatlakozom. Egy másik ok, hogy az új lakhelyem immár távolabb esett (viszont nagyon közel az új munkahelyemhez). Aztán augusztusban az új centrum (szintén közel), majd egyre több óra (végül 14, azaz 7 csoport), elég változatosan kezdőktől haladókig, főleg felnőttek plusz egy 17-18 körüli csoport. Felnőttek... fura ezt így leírni, mert más a benyomás, kortól függetlenül több gyerek maradt itt mindenkiben, és persze fiatalokról van szó (25 körül, de néhány 30-as is akadt). És egy harmadik ok: kicsit sok volt, főleg hogy hétvége, amikor barátaim épp ráérnek (legtöbben hétköznap dolgoznak) én meg nem vagy csak egy órát estefele mert másnap 6-kor kelek... Szóval július elején felmondtam, de még megkértek maradjak míg kerítenek mást, így a végéig maradtam. Aztán persze hogy hiányoztak később, de a képeket nézegetve asszem ez érthető :))

Ez a legidősebb csoportom, 7-10 évesek, jobbról a harmadik persze az egyik kedvencem, mindig bohóckodott ahogy itt is, és talán a legjobb volt angolból (no meg tisztáztuk már az elején: Roger Federer a legjobb teniszjátékos). Jobboldalt a közelebbi srác - rosszcsont! Nagy vagány, és persze hogy nem tanult rendesen, de egy szép nap párba tettem a baloldali lánnyal. Ő volt a legidősebb köztük, és persze mindketten vonakodtak, de én mosolyogva bátorítottam a lányt nyaklevest imitáló gesztussal: ha rosszalkodik, csak bátran, keverjen le egyet. Működött - aztán persze híre ment, hogy verekedés volt az osztályomban, de nem. Tényleg nem. Na jó, egy kisebb tasli-szerűség nem egészen komolyan, nem volt sírás-rívás, csak kicsivel több fegyelem - ami jó.

Annál is inkább, mert sokan tényleg akartak és szerettek tanulni, és gyerekek engem sodromból kihozni nemigen, kivéve amikor láttam hogy egy-kettő miatt a többiek, többnyire a csendesebbek szenvednek. Középen egyébként az asszisztensem (Teacher Assistant) - kedves, francia-angol szakos lány. Ez volt egyébként a balszél, jobbra két másik kedvencem (na jó, szinte mindenki kedvenc :) - csendesek, hihetetlen kicsik, de ha lehetőséget kapnak (ha nincs elnyomó zaj) ragyognak: okosak, szorgalmasak, bájosak és remek humorérzékük van!!
Aztán volt két kisebb csoportom, majd összevonták őket, ez már a mix, és itt kezdődik igazán a káosz is, velük, nagyjából egy köbméternyi helyen (tényleg, az asztal alatt a lábam nem fért el, ők meg hárman):
KÁOSZ!!!
És innentől a főszerep a kis tündéré baloldalat, mert felejthetetlen. Négy éves, és mintha egy kissé külön világban el van magában - ha kérdezem, felel: kettő. Mindig kettőt mond - mert van olyan játék, hogy táblán a számok egytől-tízig, majd egyiket eltűntetem, találják ki melyik hiányzik. A kettes. Vagy tanárbácsit játszanak: egyikük elől, háta mögött tart X számú zsírkrétát, és kérdezi a többieket: How many? A többiek meg találgatnak, kivéve őt: neki mindig kettő. És ha tanítani próbálom arcokat vág, grimaszol, mert kifigyelte, hogy nem bírom visszatartani a nevetésem, és azóta direkt csinálj. Szórakoztat. És aznap (amikor a képek készültek) szaladgált le-föl tündér-ruhácskájában, valamit csacsogva mire asszisztensem elkezdett nevetni. Mint kiderült, azt csiripelte, hogy repülni szeretne...

Aztán a szünetben a terep csatatérré vált, újra előkerültek a játékszerek, hősies párviadal a fiúval, aki nagyobb és idősebb persze, és figyelemreméltóan érett ahhoz, hogy hagyja nyerni a kisebbet:
A kishercegnő pedig figyelemreméltóan kegyes, nem élt vissza látszólagos erőfölényével, a képen gyengéd böködés látható, semmi komoly :) Végül persze a többieket sem érdemes kihagyni, egytől-egyig megérték a pénzüket:
Na, legközelebb innen folytatom - mi történt a Lotus után, egy kaotikus augusztus eseményei és a végén talán egy rév... :)

Lemaradva

2008-08-21T23:25:00.005+07:00

Le vagyok maradva! Kevesebbet blogoltam mint szerettem volna, kissé kaotikus volt ez a hó, és a laptopom még mindig rakoncátlankodik, sőt, egyre nehezebb elindítani... azért remélem novemberig kitart, akkor tudok újat, szebbet, fényesebbet venni. Merthogy elébb egy új motor (merthogy az is prüszköl és makacsol néha, és már volt hogy késtem is miatta amikor nem indult vagy éppen leállt útközben), egészségbiztosítás (még mindig nincs!!!), egyéb apróságok. Mára ennyi, pedig lenne miről, például: végre megérkeztem. Alakul hogy mi lesz, meddig és hol - azaz új szerződés vár, elégedettek, ahogy én is, bár kicsit kacskaringós volt ide. Bővebben talán holnap :)

Lift

2008-08-15T01:14:00.009+07:00

Egyik nap várok a liftre hatodmagammal. 14-16 éves lányok. Megérkezik beszállunk, hangos madárcsicsergés, kacarászás, hirtelen mozdulattal az egyik megnyomja az összes gombot, kétségbejtve kiáltok "NOnonoooO!!" (a nyolcadikra megyek) - mire a bűnös hirtelen tenyerébe rejti arcát, hallom hogy kuncog, többiek nevetnek, csípősen hangzó megjegyzések röpködnek a levegőben. A másodikon beszáll egy őr, homlokát ráncolja a világító gombok láttán, mire egyikük szélesen gesztikulálva mond valamit. Az őr elmosolyodik, a lányok kuncognak, kiszállnak a harmadikon, az őr a hatodikig velem tart, szerencsére az ajtó gyorsan csukódik.

Ma egyedül szállok a liftbe de az elsőn megáll, nyílik az ajtó és vagy tízet látok mikor meglátnak sikítanak (én is, egyszerre sikítunk nevetve) majd beszállnak: 12-15 éves lányok, két fiú. Hangos csicsergés, az egyik fiú mond valamit nevetve, mire egy lány dühös arcot vágva ököllel az arcába... csapna de megáll pár centire. Egy tizedmásodpercre a fiú megszeppen, hangos hahota következik (ő is nevet), a lány mond valami "vigyázzaszádrahe"-szerűséget miközben büszkén bólint és néz körbe, és persze mindenki egyszerre mondja a magáét, a vidám kakofónia véget ér a hatodikon, mindenki egyszerre szállna ki kissé slamposan csoszogva, lábukat szépcsapva (határozottan férfiasan) járnak ezek a vietnámi lányok, a szám még mindig fülig ér amikor megérkezem ... ide:
Na jó, sokminden nem látszik, hogy milyen belül: világos, tiszta, hűvös, ma kivételesen csokoládé volt az asztalokon nem gyümölcs, kedves személyzet, sok-sok asztal és néhány kuckó is plusz számítógépek internet, egy légtér (főnök és beosztottak) de tágas, informális. Új épület, felsőbb csoportok órái immár itt vannak, apróbb logisztikai probléma: átérni tizenöt perc alatt a másik helyről ha történetesen egy kezdő csoportot egy haladó követ (egy ilyen napom van, péntek). Nekem volt kellemetlen a rengeteg mentegetőzés a kellemetlenségért, és dolgoznak az ügyön. Itt felismerték, hogy a jó tanár kincs, és mindent megtesznek hogy nekem jó legyen, kényelmes. No de visszatérve a képre, amit tükröz: a tetőterasz. Feng Sui mondta Ms. Dau Anh a halakra mutogatva a szökőkútban (nagy piros és narancssárga halacskák), térrendezés (kívül-belül). Erre sokat adnak, gyakorlatilag ház csak úgy épül, hogy előtte egy geomancer (feng sui szakértő, tudománya a harmónia a környezettel) terepszemléz és tanácsokat osztogat. Valószínűleg a tetőterasz kötelező, szinte minden házon van fedett vagy fedetlen, de általában sok zöld növény vagy valamilyen ereklye, buddha például vagy a piros ház tetején Mária:
Érdemes egyébként közelebbről is szemrevételezni a színeket és formákat, páldául oszlopok és korlát (de vannak erről jobb képek is, majd később felrakom) - no meg alább a forgalom:
Mázlim volt egyébként, megúsztam szárazon (nagyjából 5-kor van ideje az esőnek, a képek ezidőtájt készültek, és alig egy órával előtte még kék volt az ég és napsütés) - és ahogy illik, 10-20 perc múlva el is kezdte. Egyébként itt dolgozom: VUS-ETSC - alulról a harmadik az újonnan épült campus, míg fölötte a régi (szerdán és pénteken ott vagyok). Tan Binh district (kerület), ha jöttök, itt fogtok leszállni (a teraszról látni a le- és felszálló gépeket), innen 15 percre lakom (motoron) kissé délebbre.

Utca, csicsergés

2008-08-09T20:35:00.009+07:00

Megint rég jelentkeztem. Mint említettem korábban, otthagytam a hétvégi gyermekeimet - hétköznapiakért: hétfőtől péntekig minden reggel 7.30-tól 10.30-ig tanítok, két elsős osztályt (6 évesek). És persze megtartottam az esti óráimat: kedden 19.30-tól 21.30-ig, szerdától péntekig pedig 17-től 21.30-ig. Emellett próbálok vietnámi leckéket valahogy beilleszteni... Mindenesetre csütörtökre megfájdult a torkom, már épp ideje volt ha arra gondolok, hogy az összes ismerősöm épp az elmúlt pár héten szedett össze valami hasonló nyavaját, valszeg az időjárás vagy mittudomén. A hétvégiekről majd teszek fel néhány képet, az újakról még nincs, viszont ma sétára invitálok mindenkit a környéken, plusz egy kis reggeli muzsikaszóra.

Említettem korábban, hogy azonos profilú boltok szeretnek egymás mellé települni. A Lê Văn Sỹ út teljes hosszán ruhaboltok sorakoznak, úgy nagyjából 100 (nem túlzok) szépen egymás után. Kedvenceim az első emeleti kirakatok :)

A legfontossabb landmark a környéken a Ba Chuông (három harang) templom - rendkívül impozáns épület, esténként kék fényben úszik (csakhogy ezzel a fényképezőképpel lehetetlen jó éjszakai fényképet készíteni), tetején a kereszt vörös (merthogy katolikus templom), a tetők szélein sorizzók. A fénykép nem igazán adja vissza valódi méreteit - élőben lenyűgöző. És amiért fontos: szemben található a kis sikátor ahol lakom.

Kicsit sréen szemben az "én utcám":

Kis kávézó a sarkon, délutánonként, estefelé vietnámiak tollasoznak (többnyire felnőttek!) előtte-mellette, balra (a képen nem látszik) bejárat egy pagodába. Az utca végén még egy kanyar (balra), és a végén:
Ott végén, baloldalt az uccsó ház - ott lakom. Szemben a főbérlő, a kapun túl pedig a Vietnam Aviation Acadamy egyik vezetője, Mr Sung és családjával. Neve azt jelenti: hegy. De ha rossz tónusban ejtjük, azt is jelentheti: részeg. Találó név. Még márciusban meghívta a teljes TEFL csapatot vacsorára. Amellett, hogy valóban fejedelmi volt (vagy 8 fogás) embert ennyit inni még nem láttam - percenként koccintani kellett vele. De ami a legfontosabb - a kerítés mögül minden reggel: muzsikaszó. Így hangzik:

Szerencse

2008-07-29T22:25:00.014+07:00

Egyik nap útban hazafelé lefulladt a motorom. Néhány másodperc múlva megállt mellettem egy fiatal vietnámi srác, kérdezte hogyan segíthet, mutatom mi a probléma (ha gázt adok nem búg fel hangosan ahogy kéne, hanem szép lassan leáll). Aztán próbálta ő is, majd nagy nehezen elmagyarázta (kicsit tudott angolul), hogy nem jól keveredik az üzemanyag és a levegő. Próbálgattuk, próbálgattuk, akadt még egy vietnámi tanácsokkal segédkezett, de egyszercsak megjavult, és én hurrááá!! Majd telefonszámot cseréltünk, adott névjegykártyát (minden vietnáminak van), és majd egyszer még összefutunk egy kávéra.

Aztán nagyon nem akaródzott, halaszgattam mondván nincs túl sok időm, félig igaz is volt, mert fél tízkor végzek kedtől péntekig, plusz hétvégén kora reggel várnak a gyerekek (de ott felmondok, erről majd később). Pedig küldött SMS-t, kérdezte mikor, aztán - oly kedves volt - hát egy szombaton gondoltam: holnap estefelé. Vasárnap estefelé megjött a zápor, igen kiadós és persze megértő volt, ítéletidő hirtelen, ilyenkor nem lehet motorozni (még vietnámiaknak sem). Kissé elszontyolodott és én sajnáltam hát mondtam holnap biztos, jöjjön és látogatossan meg minket ha szabad.

Hétfőn féket cseréltettem (alaposan elkopott már) majd haza, fel a szobába néhány órára, majd le ismét és hirtelen éreztem: benzinszag a konyhában. Merthogy a motort ott tartjuk, helyi szokás (nappali vagy konyha) és elég mókás: a vietnámiak tisztaságmániásak, a padló ragyog, cipővel házba bemenni tilos (hiszen a földön esznek vagy henteregnek a gyerekkel, esetleg játszanak kínai sakkot) - de a motorbiciklit lehet, még akkor is ha esett és nedves vagy sáros. Szóval lóg a motorból egy kábel alul (akkor még azt hittem éppen levált valahonnan, de mostmár tudom hogy annak lógnia kell), végibűl csöpp-csöpp csöpörög kínosan lassan, jaj mit tegyek!!! De micsoda szerencse! Hiszen egy-két óra itt lesz, pont ő, aki múltkor is segített!

Csak várni tudtam, aztán megjött, mutatom az újabb fejleményt - Oh my God mondja, hát ez bizony súlyos, körbejárja és ugrál fel alá mutatva hogy akár kigyulladhatott volna hangutánzva szélesen gesztikulálva ... megmosolyogtatott. És persze nem (voltam életveszélyben), csak a mosoly és a bohóckodás kedvéért. Aztán beszélgettünk erről-arról, kínáról és vietnámról, Ho Chi Minh apó is szóba került és a foglalkozás: jelenleg két "left hand job" - a vietnámiak így hívják a mellékállást, egyébként meg főleg tanár. Általános iskolában, matekot, biológiát, történelmet, mindent amit kell. Majd egy fényképen a feleség, és a gyönyörű gyermek (3 éves kislány) és a vége felé egy kérdés: akkor holnap mikor jó nekem hogy segítsen, mikor kelek? Micsoda szerencse!!! Áldás - még hogy nekem mikor jó, hát jöjjön amikor neki, nem is tudnám mit tennék nélküle, hiszen elindítani így nem merem, de akkor hogyan, most mi lesz... Tipikus vietnámi optimizmus: reggel nyolckor itt lesz, aztán megoldjuk, ne aggódjak, ő majd vezeti és én az övét, mondom veszélyes, nevetve felel: bízik a szerencsében... hát én nem tudom, mondom magamban fejcsóválva.

Másnap pontos volt, akkor már eltökélten mondtam hogy vezetés kizárva, tolni kell. Főleg, hogy éjszakára próbáltam eltömni a csövön a lyukat, de az eredménye az lett hogy feljebb kezdett el csöpögni a motorból a benzin (végül egy palackot tettem alá, nagyjából egy liter jött ki). Majd én tolom mondta, és én meghatva gondoltam nem hagyom, ha már így segít nehogy már még ezt is, aztán kiderült mire gondolt, és ezt a legnehezebb körülírni, egyszerűbb lenne egy képpel... Láttam már ilyet nem egyszer, de nem gondoltam volna hogy egyszer majd én is így. Szóval üljek fel a motoromra, tegyem semlegesbe a sebességet, és ő majd jobb lábát a hátsó lábtartómon nyugtatva tol majd a forgalomba - juhíjj!!! Méghogy gyalog! Szóval így mentünk a szervízbe, én halott motoromon ő sajátján hátulról tolva lábával enyém. Motorom otthagytam a szervízben, majd délutánra kész, addig haza, jegeskávé, beszélgettünk még egy keveset majd telefon: ki kell cserélni a karburátort, ennyi-és-ennyi lesz, rendben van-e így? Hát persze, és mielőtt elment mondta ne aggódjak, jön értem és elvisz a motoromért.

Így történt, a régit dobozban megkaptam (ment később a szemétbe), új karburátor (forintban, munkaköltséggel az egész nagyjából 2500 Ft.). De mielőtt haza, vigyük el mosatni - erre én nem is gondoltam korábban, de ott a tisztításra várva (kis műanyag székeken, vendégeknek újság és kávé) elmagyarázta: a vietnámiak nagyon nagy becsben tartják a motorjukat, gondozni és ápolni kell, a por ellen tenni két hetente, plusz olajat sem árt időnként cserélni. És megértettem, ekkor már tudtam hol lakik, és mit jelent nekik a motor: munkát, több időt a családdal, gyerekekkel. Nehéz onnan elképzelni vagy megérteni, mert nálunk legfeljebb hobbiból vagy sportból, esetleg szimbolikusan (szabadság, sebesség), de itt egészen más. Nálunk lehet: autóval, tömegközlekedéssel, biciklivel, néhányan motorral. Itt mindenki motorral (7 millióan vagyunk Saigon-ban - ha autóval járnának nem lehetne közlekedni) - ez A Tömegközlekedés. Buszok vannak, de nem mindenhova vagy honnan és nem mindig eléggé sűrűn - más nincs. 2020-ra lesz metró (nem aprózzák el, rögtön 107 kilómétert terveznek, de addig is...). És úgy kapott munkát, hogy itt, a közelben (ahol én lakom) de ő a város másik végén él, "in the countryside" mondta, mert a külsőbb kerületeket így hívják. 40 perc motoron. Bármi más módon legalább a duplája (biciklin, esetleg elgyalogolni a buszmegállóig) és a család fontosabb.

Nagyjából 15 perc volt a mosás (és 10000 Dong - 100 Ft) én meg kérdezgettem motorokról, mert korábban kapacitált hogy adjam el és vegyek mást (öreg már és kínai - apropó: itt sincs jó híre a kínai termékeknek, a vietnámban összeszerelt honda legalább kétszer annyiba kerül mint egy kínai utánzat) de amúgy is így terveztem: megtanulni vezetni és karbantartani mielőtt egy újat tennék tönkre. És bár tudom pontosan milyet akarok épp előttünk mostak egy yamahát, kérdeztem mi a véleménye. Ilyet vett ő is, mondta, de az első hónapban négyszer is elromlott a duda, hát gyorsan eladta (pedig semmiség a javítás, 5 perc és nagyjából 50 Ft) - mert gondolta: nem hoz szerencsét ("brings me bad luck" - mondta). Aztán még beszélgettünk egy keveset nálunk, kiderült épp aznap délután vesz új motort feleségének, és ahogy nézegette a naptárt rákérdeztem: hogy is van ez azokkal a bizonyos napokkal, amikor nem szabad ilyesmit például. Rámutatott, hogy pénteken például biztos nem venne új motort, mert most péntek a holdnaptár X-edik (elfelejtettem azóta pontosan melyik) napja (a vietnámiak a holdnaptárt követik), és az nem szerencsés nap.

Annyi minden elragadó ebben a kultúrában - és ezekről a legnehezebb írni. Nem lehet direkte, enciklopedikusan, nem úgy van jelen, csak így hosszan, és talán egyetlen momentumon keresztül megragadható egy másféle gondolkodás: eladta, mert ugyan így sok pénzt veszített, mégis félt hogy valami baj fog történni ha megtartja. Bízni a szerencsében. A szerencse vagy pech mint valóságos, egyszerű létező ténye az életnek. És egy kicsit ez ragájos - egyik ismerősöm is megfertőzte, bár ő három évig élt a hegyekben (kávékereskedő angliából) és rigorózusan figyeli a naptárt, hogy mikor érdemes például hitelért folyamodni, vagy új üzletet kötni. És ha belegondolok, babona ide-vagy-oda, ez elég racionális: ha mindenki eszerint él, akkor tényleg nem szerencsés a többség által peches-nek tartott napon forszírozni egy deal-t. Ez persze számítás, és ő nem ezért, ahogy én sem ezért, de elkezdtem egy kicsit bízni a szerencsében. És komolyan érdekel melyik napokon érdemes egy kicsit jobban bízni, és mikor a legszerencsésebb inkább otthon tölteni az időt.

Végül a legnehezebb: a kor. Többnyire lefelé tévedek, 50-nek gondolom és 60, nem az egészségi állapota miatt, hanem mert úgy ül, henyél vagy mozok. Vagy éppen játszik - magas, őszülő, hosszú sárgás szakállal kerget egy őrt az iskolám mellett, próbálja fenéken billenteni miközben nevetnek. Nem értem a beszéded csak azt látom: játszanak. Mint a gyerekek - valami lényegi amit a hétvégén látok a hatáves gyerekekben ott van benne is, pedig ő már 67 (felesége 64): kávét, cigarettát, édességeket és főként cukornádlét (sugarcane juice, vagy vietnámiul: Nước mía) árul az iskola mellett. És ott van benne is, a 31 éves tanárban, aki egyébként tegnap váratlanul meglátogatott a feleségével és a gyerekkel (csodaszép kislány), pár percre benéztek, hogy mi újság. És valamelyik hétvégén augusztusban jönnek, előbb úgy volt hogy az asszony főz valami finomat, de remek ötletem támadt: tanítson meg minket valamilyen egyszerű vietnámi étek elkészítésére! Nem lesz könnyű, mert bár hangsúlyoztam hogy egyszerűt, a vietnámiaknál ilyen nincs. Például olyan egyszerűen hangzik: Mì xào bò - gabonatészta (merthogy van rizstészta is) - marha. Aztán meg így néz ki:
Nagyjából a feléről a zöldségeknek tudom, hogy mi (nagyjából 7-8 féle a tányéron) plusz egy kis fűszer és 3 féle öntet-ből lehet választani az asztalról. És nem viccelek vagy túlzok: ez a legegyszerűbb kaják közé tartozik errefelé.

Hogy én hogy

2008-07-25T00:56:00.004+07:00

imádom ezeket!

Elég hangosak tudnak lenni, főleg kint (kattognak, kicsit nevetéshez hasonlatos a hangjuk), bent csöndesen osonnak, színük majdnem fehértől olajzöldig. Tiszták, hasznosak (rovarokkal táplálkoznak), ügyes vadászok. Minden házban megtalálhatóak, reménykedtem hogy itt is lesz (a fenti képek még a vendégházban), hát íme, ma találkoztunk. Első kép mely jól sikerül, közel engedett, talán mert még gyerek (legfeljebb 3 centi lehetett):

A mi utcánk, fogpiszkáló

2008-07-21T21:37:00.007+07:00

Ha kilépek, ezt látom:
Aztán amarról, ajtónk előtt (lécci hozzál mogyorót, két csomag kekszet - Rick, a lakótársam):

És egy "kisfilm" (horror!!!):

Verőfény

2008-07-17T00:06:00.003+07:00

Alig-alig esik. Pedig elvileg esős évszak, és úgy is indult, aztán abbahagyta. Volt hogy egy hétig nem esett, most épp péntek óta tart a kánikula, néhány csepp esővel az egyik éjszaka. Verőfényes, szószerint: délelőtt 9-10-től délután 4-5-ig szinte elviselhetetlen a meleg, hosszújjú ingben járok mint a helyiek, mert égeti a bőröm. Szóval esőért imádkozom - tetszett a rendszeressége: délelőtt minden nap gyönyörű napsütés (a hajnalok itt annyira szépek) aztán délután 2-től nőtt az esélye, de hatkor már biztosan elkezdett minhta dézsából, aztán abbahagyta majd újra, és estére ismét tiszta volt az égbolt - május ilyen volt, aztán júniustól össze-vissza a reggeli napsütést kivéve, az maradt, és a kánikula. No meg a páratartalom.

Aztán ma áramszünet, reggel 9-től mostanáig (éjfél van). Megtapasztaltam milyen légkondi nélkül. Egyébként akklimatizáltam magam, egyre feljebb toltam a hőmérsékletet az elmúlt hónapokban, talán ezért sem volt elviselhetetlen. Annyira. Vietnám energiatermelése nem tud lépést tartani az igényekkel, ezért kitaláltak egy rotációs rendszert, minden nap valahol áramszünet, de egy helyen havonta csak egyszer, májustól szeptemberig. Tegnap a Tan Binh district, ma a Phu Nhuan (ahol lakom) volt soron.

Cím

2008-07-14T20:18:00.013+07:00

húúú, jóideje nem írtam. az utolsó héten már nem volt kedvem kicipekedni a laptopom egy wifi étterembe, mondván úgyis költözöm. Innen (balra): belváros kellős közepe, és ahogy szokott errefelé egy kisutca/sikátor pár száz méterre a fősodortól és máris inkább falu, nagy kerek bambuszketrecben kakas mászkál fel-alá és kukorékol hajnali 5-kor, az utca végében öreg néni frissen pucolt gyümölcsöt árul (ananász, papaya, dinnye, zöldmangó), gyerekek szaladgálnak fakarddal vagy anyukák tollasoznak délután amikor a nap már elviselhető (előtte napernyők alatt heverve függőágyon alszanak néhány órát). És mégsem teljesen "igazi", kevés a lakóház, többnyire vendégházak követik egymást nem egészen turistáknak, például a koreai lány a képen (tőszomszéd) tanulni jött fél évre (vietnámiul), és elég sok "foreigner"-t látni errefelé, többnyire tanárt.

De végre itt vagyok, az új helyen, csendes kis utca, két emelet, egyik az enyém, no meg tetőterasz és konyha lent. Képek még nincsenek de nemsokára, most egy kicsit sietek. És apropó: INTERNET!!!! Végre! Szóval itt már (legalább) februárig maradok:

231/52 Lê Văn Sỹ
P.14, Q. Phú Nhuận,
TP. Hồ Chí Minh
Vietnam

Irányítószám asszem nincs, viszont fontos mindent megadni, mert ha egy út több kerületet átszel, a bolond vietnámiak újrakezdik a számozást (a Lê Văn Sỹ út három kerületen is áthalad, szóval jó eséllyel van még egy 231/52 szám teljesen máshol :)) ("Q. Phú Nhuận" a kerület)

Szóval ezentúl sűrűbben írok, bőven van miről, és rengeteg kép is akad...

Hírek, közlekedés

2008-06-28T17:05:00.006+07:00

Még két hét, és költözöm!!! Hosszabb távra, ketten bérlünk majd egy lakást, két emelet, 1-1 szoba emeletenként plusz konyha a földszinten, és INTERNET!!!!

Közlekedés - A stopnál felsorakoznak szinte teljes utcaszélességben, és ha van hely kettő között öt centit még előre araszolnak, majd még zöld előtt valaki dudál és usgyi.

DE! Micsoda végletes népség! A két véglet: a busz és a biciklisek. A busz úgy jön mint a végzet (hangja is olyan) ha hangját hallod menekülsz vagy kitérsz. A busz tiszteletet parancsol. A másik véglet, a közlekedés szent tehenei: a biciklisek. Csúcsforgalom, biciklisek szűk két sávos úton, az út kellős közepén (16-17 körüli lányok). Egymás mellett kézenfogva vidáman csicseregve dallamos nyelvükön - és senki sem dudál rájuk. Ha kell átmennek a másik sávba hogy megkerüljék őket, esetleg jobbról próbálnak kerülni ha nem jön senki szemben (ami persze teljesen illegális, de a hagyomány erősebb mint a törvény: a sávod jobb széle, főleg egyirányú utcában a szembejövőknek van fenntartva :) Napi szinten megmosolyogtat (akkor is, ha épp én szorulok be két, néha három egymás mellett tekerő biciklis mögé) ez a furcsa privilégium.

Egy rövid videó még régebbről. Nguyen mögött ülve próbáltam elcsípni valamit a forgalomból, sajna csak szóló bicikliseket sikerült egyet-egyet, és persze sietni fog megint (ez a kamera ilyen), de íme:

munkakörnyezet

2008-06-22T19:43:00.007+07:00

Lassan több mint egy hete nem írtam, pedig annyi mindenről szeretnék... Két új csoport múlthéten, jövőhétre is kettő a hétvégiek mellé. Minden új kezdet rengeteg energiát igényel, aztán idővel kialakul egy ritmus ahogy ismertté válik a csoport, a tankönyv, a játékok. Két iskola, júliustól lehet három. Az "új" hely (három hete tanítok náluk is): http://www.vus-etsc.edu.vn/?page=home&lang=en Nagy iskola hat központtal Saigon-ban, egyenként hat-hét emelet. A helyi Katedra - ami a méretet illeti, egyebekben viszont a különbség óriási.

Teljesen más itt nyelvtanárnak lenni mint otthon. A legkézenfekvőbb (legkönnyebben leírható) különbség persze a pénz. Június a legszűkösebb hónapom: ehavi büdzsém a szálláson felül nagyjából 200$. Közlekedésre és kajára éppen elég. Néhány elhibázott lépés az elején, mostmár másképp kezdeném, de így sem panaszkodhatom: soha nem ettem ilyen változatosan és egészségesen. Kiló pucolt gyümölcs naponta, legalább kétszer melegétel, hétvégén egy-egy sör barátokkal. Költségekről, keresetekről később.

A különbségek... Ami könnyen leírható: a közvetlen munkakörnyezet. Erről könnyű írni. Nehezebb a napi kapcsolatok (tanár-diák-szülők-ismeretlenek) szintjén megragadni azt, hogy miért jobb érzés. Talán a kiindulópont (a munkakörnyezethez is) a kultúra. A tanár a második legmegbecsültebb, legnagyobb tiszteletnek örvendő szakma Vietnámban (az orvos után). Ezt könnyű leírni, de hogy ez mit jelent konkrétan... a mosolyok mellett a gesztusok nyelvén közvetített pozitív energia amikor köszönt egy szülő, köszöntenek a tanítványok, vagy egy mangót nyom a kezembe a landlady. Tisztelet, de nem túlzó, nem kényelmetlen, hanem egyszerű és közvetlen. Egyelőre ennyi, hagyom még érni, konkrétan most könnyebb maradni a katedránál...

Otthon a kezdet: interjú, demó, telefon: tanítottál-e valaha biznisz English-t? Nem, de majd belejövök valahogy. Para. Könyvtár, 20 négyzetméter nagyjából. Jó lenne valamit olvasni - és úgy kellett könyörögnöm hogy hadd vihessek haza egy könyvet egy éjszakára. Tanári kézikönyv a kurzus tankönyveihez - ott helyben legfeljebb, hazavinni - felejtsem el. Fénymásolni a kvótámból (két oldal x diákok száma x óraszám).

VUS kezdet. Interjú, majd két DVD-ét nyomnak a kezembe. Egyik: How to Teach English?, másik egy konkrét óra náluk, lássam nagyjából mit várnak el.. Demó - 4 diák, három observer. Para - kezdő fizetés 14-16$ attól függően, hogy sikerül. 4 diák kevés, 8-12-t mondtak, megkérem a megfigyelő tanárokat, hogy szerepeljenek. Nevetnek, résztvesznek, óra után közlik, hogy jó voltam. Egyikük rögtön "lecsap" rám. Bemutotkozik, ő a TQM (Teaching Quality Manager) a Tan Binh district-ben található központban. Mosoly, reménykedő tekintet (a Tan Binh district "messze" van, ami 30-40 percet jelent motorral a központból). Mázli: július közepétől arrafelé fogok lakni, szóval boldogan bólogatok.

Másnap (csütörtök) egyeztetés, segítenek bankszámlát nyitni, pénteken tanítok, legyek ott másfél órával korábban, hogy bemutassák a helyet. Megérkezem. Hatalmas légkondícionált Teacher's lounge - egy nagy, nyitott iroda, közös légtér: adminisztráció, tanárok, igazgatóság. Hogy mindenki könnyen elérhető legyen ("open plan office" ugrik be business English múltamból). Csöngetnek, szünet. Betódul a tanársereg (sok vietnámi, néhány "foreigner"). A kedves, mosolygós TQM hölgy bemutat, mindenkiről mond egy-két szót, például a magas, rózsaszínbe öltözött 25 körüli vietnámi tanárnőről megtudom, hogy ő fog Salsa-ra tanítani... nevetnek. Gyümölcstál érkezik frissítőként a tanároknak (hatalmas licsi fürtök - behűtve). Fénymásolni magamnak közvetlenül az iroda előtt, vagy lent leadhatom (a lounge az első emeleten van). Számítógépek, ott tudok internetezni, nyomtatni kedvemre.

Anyag: tankönyvek, tanári kézikönyv kezembe. Az egyik új (advanced) csoporthoz a DVD-ét is a kezembe nyomják (ez a Katedránál elképzelhetetlen volt). Plusz tanítási menetrend, órákra lebontva. Például kedden az International Express-ből a 25. és 26. oldal plusz RF 1.3. RF=resource file a tanári kézikönyvből. Ja, és ne aggódjak, nem kell lefénymásolnom, ki lesz készítve nekem óra előtt a megfelelő példányszámban. Megmutatják hol. És hogy hol találom a filctollakat, kellékeket. Kéne egy dobókocka mondom az egyik feladatra gondolva. Felforgatják az irodát, körbekérdeznek - nincs. Jövő hétre vesznek egyet. Első óra után a TQM hölgy megkeres, kérdezi milyen volt. Elmondom a véleményem, megnyugtat, hogy nem kell minden egyes feladatot (mittudtamén), el lehet térni ha úgy érzem a diákok jobban járnak ezzel vagy azzal. Végigmegyünk néhány előírt anyagon, hogy megmutassa mi az amit mindenképp fontos, mi az ami elhagyható.

Az óradíjon felül különböző juttatások ha teljes munkaidős tanár vagyok náluk, de én inkább rész. Ingyenes vietnámi nyelvórák így is járnak. No meg egy esőköpeny, erős, jó minőségű anyagból - épp ideje volt, mert a régi egy kicsit büdös (néha nedvesen raktam el). Egy külön "resource center" nem messze a városközponttól - DVD-ék, hanganyagok, ESL methodology könyvek, és egy TQM ember valamelyik központból (ha szakmai tanácsra lenne szükségem).

Ó, és a keresetem adózott jövedelem (ááá, szóval nem tud számlát vásárolni kérdezte még annó valaki a katedránál még annó) - hát "ennyi" a különbség, a felszín, a közvetlen munkakörnyezet szintjén. És nem "csak" felszín - ez is fontos, örömmel belépni a munkahelyre három hét után is...

Szépia

2008-06-14T19:27:00.007+07:00

Kértem küldje már el ha már pózoltam (nektek) de a színeket elhagyta útközben (pedig mily ragyogó zöldek a pálmafák) - így szépia lett az első kép (új fényképezőgépet vett, rajtam próbálta ki). Szóval íme, egy napsütéses koradélután öreg járgányomon:

Mire jöttök, talán egy újabb járgányon vezetlek körbe a városon, kalapot pedig találunk Neked, itt furcsán néznél ki nélküle :)

Kalapok 1

2008-06-11T16:40:00.017+07:00

Legek népéről írtam nagyon röviden múltkor, csodálatos kalapokat említve. A vietnámiak általában adnak a megjelenésre, és nőknél az egyik leglátványosabb kellék a kalap. Most képekben, lesz még több is, mert nem bírok betellni velük :) Baloldalt egyik kedvencem, színben a fiúhoz öltözve, a kesztyű és a zokni összhangban.
Egyébként megszámlálhatatlan fazon és szín - nem láttam még két egyformát.

A bukósisak viselete tavaly december óta kötelező a városokban is. Bevezetése előtt sokan féltették a virágzó kalapbizniszt, de a találékony vietnámiak megoldották.

Először csak sisakra húzható karimák, majd kalap formájú sisakok - érdemes egy pillantást vetni ezekre: http://mlshop.blogspot.com/

Hétvégi gyermekeim

2008-06-07T17:35:00.009+07:00

Ma végre bátorkodtam óra végén, nagyon nem bánták, egy csapat gyerek, az egyik sereg (a négyből):

A jobboldali fiú úgy gondolta ma legjobb lesz az asztal alatt fetrengeni a földön míg tart az óra, nem mozdította szép szó vagy parancsoló hangsúly míg a többiekkel próbáltunk volna ha a baloldali nem dönt úgy hogy kisajátítja a labdát és inkább rohangál vagy bujkál, esetleg ráncigálja nyakkendőm és kiabál míg próbálunk összehozni egy kört...

A lányok - bájos érettség és általában komolyan koncentrálnak és mondják IT'S A RED! ELEPHANT! és rohannak megérinteni a falon vagy ahova eldugtam színeket, tárgyakat vagy képeket. Aztán alighogy felcsendül az első hang a cédéről már kedenek is énekelnek, hangjuk csilingel bár küzdenek a "delicious"-el (egy krokodil énekel: My ice cream is delicious, my ice cream is delicious, my ice cream is delicious, thank you very much). Előgyakorlat: say "ice cream". majd újra, majd újra, és újra, egyre hangosabban míg visítva: ICE CREAM!!! de gyanítom nem értik a viccet (I scream!!). A kedvencem mégis a "Colors of the Rainbow" - gyönyörű dallam mélyen majd magasan, még az asztal alól is hallok egy vékonyka hangot ugrálni hangról hangra...

Aztán az első óra vége felé (2 x 50 perc velük) baloldali úgy dönt kisajátítja a nagy, puha és színes dobókockát. Kérném vissza de nem, majd birkózunk és próbál harapni végül egyszercsak a jobboldali úgy dönt unalmas az asztal alatt, előbújik majd szigorú arccal leteremti pajtását, kezéből a kockát pedig kezembe kedvesen. A második félidő így telik - egyik próbálkozik de a másik figyel, mint egy kis rendőr fegyelmez és segít, rászól ha rossz még rúg is egyet vagy csak bírkózik én meg nézem nevetve: jobb munkát végez mint a tanársegédem (fiatal vietnámi lány próbál néha rendet teremteni de hamar feladja).

Ma ilyen volt, múlt héten egészen más, kiszámíthatatlan gyermeki szeszélynek kitéve igyekszem adni valamit - szeretnek.

Apropó, kor: hátsó sorban balról jobrra 4, 5, 6 és 7 éves lányok a fiúk 5 és 6.

rövidek

2008-06-04T16:49:00.004+07:00

Szituk

Lesz, egyre több, hétvégi gyermekeim mellé mások.

Laptop szitu egyre rosszabb volt míg nagyot ütöttem és azóta működni látszik. Azóta = 2 napja.

Már megint új szállás lesz hó közepétől, albérlet másokkal, ismét nem hosszútáv de hosszabb mint az eddigiek. Financial reasons.

De a pénzügy lassan megoldódik, egy szűk hó majd július-tól talán egészségbiztosításra is futja, s egyebekre. Tenisz - a Roland Garros-t nézem egy hete, megjött a kedv.

Nyelv:

Képek, képek, képek - de nem mozognak. ahogy mozognak, az szép, minden nap. Lányok és asszonyok járása - nem tipegő, nem "ázsiai" ahogy elképzelnénk filmek alapján. Büszke, délceg, lábukat kicsit kicsapják oldalra, vagy ejtik és csoszognak de egyenes derékkal kezüket lóbálva. Pampalinis elegencia. Leírhatatlan. Megunhatatlan.

Leg-ek népe. Legszebb kalapok - hihetetlen jól áll rajtuk. Legínyencebb népség - hogy lehet egy órán át, falatok között várva hogy érjen az íz, mert egy falat saláta barna szószba mártva percegig vár a következőre - springrolls (a 40 fajtából az egyik), a szósz is más színű, egyetlen harapás majd egy korty ital talán és némi csevely a következőig... Órákig el tudnám nézni, ha nem érezném illetlennek.

És a többiek?

Később talán, mert hipp-hopp egyszercsak akad valaki aki lehet teniszpartner később, de talán filmezünk is, tanulta és itt tanít, angolt persze míg talál mást a területén - tanulni szeretne még kamera látásmódot rendezőktől, operatőröktől. Bátor lány. És sokan mások sürgölődnek, és én mégsem hívom őket magamtól, inkább itt ülök egyedül valamiért. Egy-egy ebéd talán és Caroline, ma ül először motorra, hetek óta bátorítom, olykor tanítom egy-egy kereszteződésben...

Ti vagytok még a többiek, minden nap gondolok rátok amikor látok valami szépet vagy csak érzem mennyire különös itt minden de szép és valahogy vidám. De képeken és szavakon túl amit nehéz - a mozgás, ezt látnotok kell egyszer. Gyertek.

Valami elmozdult

2008-05-24T14:33:00.002+07:00

Hélios-ban (laptopom). Nem mindig kapcsol be, ha igen, nem mindig működik a hang vagy az USB... Hangyákra gyanakodtam, így szétszedtem addig a pontig míg össze tudom rakni, de tiszta belül. Mágia működik: kikapcsolva a fejem fölött ha rázom egy picit, akkor rendbejön. Ideiglenesen. Aggódom.

Tanítás, barátok

2008-05-20T10:59:00.005+07:00

Lotus English Town - itt tanítottam hétvégén, apróságokat. Szombaton 7-re mentem, első csoport 6-7 évesek. Rosszak és szépek :) De tanultunk valamit, aztán a Bravo Starters csoport: 4-5-6 évesek. Hááát... Egyikük rácsimpaszkodott a nyakkendőmre. Szaladgáltak. Asztalalábújtak. Asztalon nem lehet semmit hagyni, mert belenyúlnak a táskádba, kivesznek mindent, és NEM ADJÁK VISSZA!!! Káosz... még a tanársegéd (vietnámi Teacher Assistant) sem tudta visszaszerezni.

Aztán kiderült, nem egy aspiráns angoltanár riadt vissza, amikor náluk járt - két héten belül én vagyok a harmadik. De én nem riadtam vissza. Most hétvégén is megyek. Nem éreztem úgy, hogy az óra jól sikerült, hogy tanultak volna valamit... de óra után, legnagyobb meglepetésemre odajött hozzám egy tanársegéd barátom (Ann, akit egy csoporttársamon keresztül ismertem meg - ő alkudozott nekem amikor szállást kerestem) és azt mondta: a gyerekek imádtak.
Vasárnap délután tanári meeting. Rajtam kívül egy nyugati arc, Josh kanadából. Többiek: fülöp szigetek-ről vagy öten, és vietnámi tanárok. 16-an vagyunk nagyjából. Családias hangulat, mindenki nagyon segítőkész...

A képen, barátaim. Pár sort illik róluk is majd később, most csak bemutatom őket. Elől baloldalt Bart, aki hihetetlen lassú és hosszú, ő ajánlotta a Lotus iskolát. Ő már Mui Ne-ban van, szörfözni tanul. A tanári pálya nem nagyon jött be neki... Jobbra elől Caroline, nagybritanniából. Doctor Who rajongó. Barátja kávékereskedő. Vérbeli britek, náluk laktam pár napig, míg szállást kerestem. Jobboldalt középen Ann. Hihetetlen segítőkész és kedves, és viszonylag jól beszél angolul. Barátja angoltanár (még nem találkoztunk). Két egyetemre jár és hétvégén a Lotus-nál dolgozik. Egyik legkedvesebb barátom, Nguyen-el egyetemben, aki jobboldalt hátul látható.
És egy kedves sztori Ann-ról (vietnámi neve Ân, ami áldást jelent, és illik rá). Vasárnap éjfél után lefekvéskor az ébresztőt állítanám, amikor látom telefonomon üzenet. Kicsit így éreztem magam előtte bár utána írtam elérzékenyülve:

Amikor a magány
mert a felszín
cseppek képeken
mosolyok, a látvány
érzékeim simogatják
érintések de mélyen
a hiány. És akkor
Vajon honnan tudta
az alig-ismerős hogy
ezt kell írnia:

Are u ok with new
place?maybe u r
missing your friends a
lot.i dunno but
vietnamese people
always welcome u.dont
worry so much!! believe
u can teach well next
week :)

Pedig alig ismer, alig beszéltünk. És igen, hiányoztok!

Motoron

2008-05-17T19:48:00.010+07:00

Immár két hete saját motorral járok. Jogosítvány nélkül persze, de ez Saigon-ban nem probléma: a rendőrök nem zargatják a külföldieket. Duncan, a skót szomszédom a volt a szállásomon 10 hónapig járt így (otthon sincs jogsija egyébként). Bármily furán hangzik, Saigon-ban előny, ha valaki soha nem vezetett életében forgalomban nyugaton. Rengeteg beszámolót olvastam korábban az itt élő külföldiek fórumán arról, hogy milyen rettenetes, barbár, civilizálatlan a vietnámi vezetési stílus. Hogy így meg úgy, mennyi a szabálytalanság, milyen idegesítő, stb. Egyáltalán nem az. Csak mások a szabályok. Sokan állítják, hogy nincsenek, és ez végülis nagyjából igaz - a KRESZ százegynéhány szabályához képest a Saigon-i szabályrendszer rendkívül egyszerű és intuitív. Például: kinek van elsőbbsége? Mindig a nagyobbnak. Ennyi. Ha ráddudál egy autó, lehúzódsz jobbra. Ha egy motor dudál hátulról, akkor csak jelzi, hogy jön (valószínűleg előzni akar) - így nem csinálsz semmit, csak tartod az irányt. Kereszteződések előtt dudálni - hogy tudják, hogy jössz. A duda talán a legfontossabb kommunikációs eszköz - ha nem működnek a lámpák, ha rossz a fék (sebességmérőről nem is beszélve - az enyém sem működik), akkor még lehet közlekedni. Ha a duda elromlik, irány a szervíz! Minderről majd részletesebben, most a kezdetekről...

Két hete (vasárnap) SMS-t kapok: öreg Honda Dream utánzat, nagyon jó állapotban, 250 $-ért - kell-e? Kellett. Nguyen barátom a (bel)város másik végén lakik, nem messze a repülőtértől. Találka 11-kor, 12-kor érkezik a motor. Megmutatja hol kell bekapcsolni, tankolni, melyik a fék és a váltó, majd irány egy nagyjából forgalommentes utca gyakorolni. A váltás nehezen megy - mintha akadna a váltó 1-ről 2-re (összesen négy sebesség). Kicsit nehéz megszokni a finom csuklómozdulatot mellyel a gázt adagolja az ember. Teszek néhány kört, fordulás, váltás - az egyensúllyal nincs gond (csak indulásnál). Majd Nguyen ("uin"-nek ejtik nagyjából) felül mögém, mondja merre menjek, teszünk egy kis kört. Három dologra koncentrálok - váltás (elengedni a gázt előtte!), gyorsítás/lassítás, és barátom instrukciói, hogy merre. Csinálom amit mond, és hirtelen a forgalomban találom magam. Szívem a torkomban, nyugi mondja, csak menj szépen lassan, most fordulj balra, itt jobbra, lassíts... Megvolt az első, nagyjából 10 perces vezetési élményem a forgalomban, fél óra gyakorlás után. Pihennem kell, mondom... Családi ebéd Nguyen házánál, majd a végén az órájára nézve közli: "off you go now! I think you can drive home now." TESSÉK?! Íme a táv:

Könyörögtem, hogy legalább még egy kört, mielőtt nekivágok - belement, bár így lekéste a tollaslabda egyzését. Aztán ott vannak a szabályok - mondom neki, hogy nem ismerem őket! Pirosnál megállsz, zöldnél mész, mondja. Ennyi? - kérdem. Ezt én is tudom, és a jobbra fordulni tilos táblát is felismerem. Vicces volt látni az őszinte megdöbbenést az arcán - látszott, nem érti milyen egyéb szabályokra gondolok. Ennyi. Szóval nagyjából 1 óra gyorstalpaló után, szívemmel a torkomban nekivágtam. Lassan, óvatosan, a váltóval küzdve elindultam - az ellenkező irányba! Feltűnt, hogy 15 perc vezetés után csak nem látom a körforgalmat, ahol jobbra majd egyenesen kéne a következőig... Lehúhódni az út szélére, térkép - egy kedves árus rohan segíteni. Fejjel lefelé tartja. Sebaj, mosolygok, ő is, mutatom a utcát amit keresek, mutogat észak felé. Bólintok, és udvariasságból elindulok északnak, majd amikor látótávon kívül, megfordulok (közben kisilabizáltam, merre vagyok). Nem szaporítom: nagyjából másfél óra alatt hazavergődtem.

A legmeglepőbb az volt, hogy nem tapasztaltam semmilyen agressziót a vietnámiak részéről. Néhány mosoly - de egyáltalán nem bántóan, és az volt az érzésem: értik, és vigyáznak rám. Jóval lassabban haladtam a forgalomnál - hogy legyen valaki előttem aki ugyanarra akar fordulni, mint én. A balra fordulás volt riasztó az elején. A szitu: kereszteződés, állunk a pirosnál. Amikor zöldre vált, balra kéne fordulnom, csakhogy a zöldnél elindul a szembejövő forgalom, és nekem előttük kéne átvágnom balra! Aztán megfigyeltem, hogy csinálják - akik balra akarnak kanyarodni, szépen felsorakoznak középen, majd centiről-centire haladva araszolnak a kívánt irányba, míg a szembejövők szépen megkerülik őket. Fontos az állandó szemkontaktus, a lassú, kiszámítható mozgás, és működik...

Azóta eltelt két hét. Nagyjából a harmadik-negyedik napra a váltás ösztönné vált. Továbbra is nehéz néha, de ez már a motor hibája. Ismerőseim (kipróbálták) szerint sem könnyű kezelni. Az ötödik nap egy másik barátommal (Ann) furikáztunk, segített alkudozni a szálláshelyeken. Nem hitte el, hogy kevesebb mint egy hete ülök motoron, minden előzetes tapasztalat nélkül :) Egyetlen árulkodó jel, hogy néha elfelejtem felhajtani a letámasztót (de valaki mindig szól, kedves mosollyal persze :) Múlt hét vége felé pedig Nguyen-t szállítottam - viszonylag ritka látvány lehettünk, elől egy "westerner", hátul egy vietnámi srác - és mosolyogva mondta: úgy vezetsz, mint egy vietnámi :)

A jogsi azért tervbe van véve. Olyan motort akartam venni, ami működik nagyjából fél évig, aztán úgyis eladom... Mielőtt megveszem az első "sajátom" - mert bár szeretem, mégsem érzem egészen sajátomnak ezt az öreg járgányt...

Heti gyors

2008-05-12T23:23:00.002+07:00

Motor

Újra nincs túl sok időm blogolni, ami jó jel (de hiányzik is egyben!). Szóval múlt hét vasárnap vettem egy motorbiciklit, azóta azzal járok. A forgalom belülről sokkal kellemesebb, mint kívűlről. A szabályok is egyszerűek - csak oda kell figyelni. Bővebben ha lesz időm.

Költözködés

Elköltöztem, négy napja két barátomnál (Caroline és Rick) lakom, egy volt konzuli rezidencián - míg nem találok megfelelő szállást. Dilemma: a) saját szoba minihotelben 250-ért (egy duplaágy plusz egy ágy, internet, reggeli gyümölcstál, mosatás, hideg/meleg zuhany és ivóvíz inkluzív, de nincs légkondi, csak 3 ventillátor) b) albérlet, két szoba plusz konyha, de hárman (Joel aludna a konyhában) nagyjából 180-ért. Holnapig döntenem kell.

Munka

is akadt, 4-7 éves gyerkőcök (hihetetlen hangosak, de nagyon édesek is egyben) szombat-vasárnap hajnalban (összesen hat óra/hét eddig), de van még két másik suli függőben (elég esélyesek). Aztán júniustól aszonygyák nem győzöm majd visszautasítani az ajánlatokat :) Viszont jó lenne már ebben a hónapban összedolgozni vagy 30 órát.

Hangulat, ,mosoda, shopping, vietnámi kultúrmorzsák, katarzis

2008-05-01T22:06:00.013+07:00

Kissé lehangolt voltam a napokban, mert nem bírom a tétlenséget. Motort nem kaptam (még), és az álláskeresést is mostmár másképp csinálnám. Ott szúrtam el, hogy képesítéseim és lelkesedésem latolgatva, no meg a fizetést amit szeretnék kapni (kicsit elkapzsultam látván mennyi mindent lehet itt csinálni, tanulni ezt-azt amivel egyszercsak jól meglepek mindenkit:) - körbejártam a legjobb iskolákat. Csakhogy egy iskola attól jó, hogy megfizeti és jól bánik a tanárokkal. Azaz a tanárok lojálisak, és nem fogják év vége előtt 1-2 hónappal otthagyni a munkáltatójukat, nehéz helyzetbe hozva mind a sulit, mind a diákokat. Kívárják a júniust. Mondjuk ezt csak azután tudtam meg, miután elkezdtem körbejárni a jobb iskolákat. Jobb lett volna elmenni rögtön egy "backpacker" suliba 10$-ért/óra, ami még mindig pazar a megélhetési költségekhez képest (ami nagyjából naponta 20-25$ az égvilágon mindent beleértve). És akkor nyugodtabb lelkiismerettel élhetnék szociális életet, például lazíthatnék Mui Ne-ban a többiekkel, de így nem volt kedvem elmenni.

Terápiaként tegnap nyelvtanulással töltöttem az időd (hogy legalább valami hasznosat csináljak), ma pedig shoppingoltam. Már vásároltam néhány inget és nadrágot, de ilyen klíma mellett, 1 ing vagy nadrág (főleg ha fehér vagy világos) 1 napig tart, így muszály többet beszerezni. Nem mehetek mindennap mosodába (egy nap leadom, másnap este/délután megyek értük). Pedig szeretek mosodába járni. Mindössze 2 perc séta (és két fodrászat - itt minden sikátorban van három, a vietnámiak imádnak fodrászhoz járni) a jobboldalt látható "family business". Apropó "family business": minden családnak van legalább egy vállalkozása (erről majd később írok). Első alkalommal Karla kíséretét kértem, nem tudván hogyan működik a procedúra. Persze nem gondoltam, hogy nagyon bonyolult lesz, de vadiúj környezet, nyelvi akadályok, sohasem voltam még mosodában, stb.

Zacskónyi szennyes a kezemben, anyuka az ajtóban, kisgyerek műanyag biciklin hellózik már messziről, bent a családapa számítógépezik. Ahogy megérkezünk egy hangos EM ÖJJJ!, és az emeletről megérkezik egy középiskolás-forma leányzó pizsamában (amiről azóta kiderült, hogy egyszerű utcai viselet - a vietnámiak pizsamában járnak). Tudott angolul. Bemutatkozás, szokásos kérdések: Where you from? Áááá, hungary! How old are you? Are you married? Azóta megtudtam egyébként, hogy azért fontos tudniuk mindezt, hogy tudjanak köszönni. Közel 120 féle köszönési mód van a vietnámi nyelvben, de 6-8 már elég a boldoguláshoz. Általában Chao-val (csáó) kezdődnek, majd kortól, nemtől, családi viszonytól függ a folytatás. Ráadásul a kor nem abszolút, hanem a beszélő korától függ hogyan köszöntik vagy köszön másoknak. Például 30 évesen a nálam fiatalabbaknak "Chao em"-el köszönök, ők ezt "Chao anh"-al viszonozzák. Korombeli nők "chi"-t kapnak, nálam 15-20 évvel idősebbek meg "co"-t. De ha 50 lennék, akkor a pizsamás leányzó már "Chao ong"-al köszönt volna vissza.

Szóval ott tartottam, hogy átadom a zacskót, és néhány további ismerkedős mondat után kérdően nézek Karla-ra: most akkor mi lesz? Gondoltam valamilyen biléta vagy azonosításra alkalmas fecni, esetleg elismervény hogy átvettek 4 kiló ruhát dukál mielőtt megválok gyakorlatilag az összes utcai öltözékemtől - de nem, ennyi. Mehetünk haza. Holnap estefelé nézzek be értük. Benéztem, ahogy megláttak a már ismerős lány rohan fel a lapcsőn és egy perc múlva kezembe nyom egy lefóliázott csomagot - és a legutolsó bokazoknimig minden maradéktalanul benne:
Hozzáteszem, a szabóéknál (minden sikátorban van egy-két...) ugyanez a procedúra (és hasonló a családmodell). Mutatom a nadrágom széthasadt oldalát, mondom "muoi lam" minute múlva hozom kézben, kedélyesen bólogatnak, majd tizenöt perc múlva elveszik, és jöjjek vissza másnap. A mosatás 16e Dong volt (160 Ft), a szabónál 8-at hagytam. Páratlan és nagyon szeretnivaló kapcsolatháló mindenütt - mindenki működtet egy "family business"-t mely szolgáltatással látja el az ott lakó közösséget. Terápiám második részeként végigsétáltam egy közeli utcán (nagyjából másfél kilóméter lehetett), és nagyon kevés "csak úgy" házat láttam. Gyakorlatilag minden házba be lehetett menni, mert működött valamilyen szolgáltatás: fodrászatok, mobiltelefonfeltöltés, mosoda, kifőzdék, kocsmák (házisör literje 50 Ft körül), gyümölcsital áruda, motobike szervíz, két internetező hely (egyenként 20-30 számítógéppel) többnyire online játékokra specializálódva, szabászat, több zöldséges, miniközért, gyógyszertár (komolyan, minden sikátorban van egy-két...), hamisított DVD bolt (vettem 4-et összesen 600 Ft. értékben), templom, fagylaltos, kisboltok és még hosszan sorolhatnám, csakhogy nem tudom hogyan lehetne körülírni néhány foglalkozást. Például volt egy hely, ahol számomra 80%-ban ismeretlen komponensekből (azért nem 100, mert már ismerem hogy néz ki a seaweed, a lótuszvirág és a szójabab) készítettek italokat tejjel vagy anélkül. És minden hely élettel ás nyüsgéssel teli. Mára elfogyott a kredit a telefonomon, úgyhogy azt is vennem kellett. Már felismerem az árusítóhelyeket, ki is szúrtam egy hirdetőtáblát egy pult sarkán útközben. Ahogy közeledem, egy női fodrászat képe bontakozik ki előttem, egyik székben egy harminc körüli nő ül bebalzsamozott hajjal. Rámnéz, rámosolygok, bólintunk egymásnak, visszamosolyog. Háta mögött fodrászlány, hátra szól az épp vacsorázó férfinak, hogy jöjjön a pulthoz, mert kuncsaft van. Mutatom a telefonom, hogy Mobifone, no credit. Ad egy kártyát, de mutogatom, hogy fogalmam sincs mit kell tennem. Kezébe veszi a telefonom, kártyakaparás, pár másodperc gombnyomogatás, majd mutatja, h. 100e Dong van a számlámon.

Ahogy kilépek a fodrászatból, leírhatatlan érzés tölt el. Magamhoz ölelném a világot érzés, valahol mélyről előtör egy hangtalan zokogás - a könnyeimmel küzködöm. Istenem, hogy mennyire szeretem ezeket az embereket! Ezt a leírhatatlan, karnevalisztikus csodát, ezt az életformát, és ezt a kapcsolathálót mely mindenkit összeköt. Azt írják, hogy a vietnámi társadalom három alappillére a család, a család és a család. A közvetlen család, a közvetett család (munkatársak, távoli rokonok) és a nagy család (merthogy minden vietnámi egy Lac Long Quan nevű aranysárkány és egy halhatatlan hercegnő, Au Loc frigyéből származik). De ezekről majd később - most a lényeg: működött a terápia. Itt vagyok, és ami körülvesz: csoda. Mert elképzelhetetlen volt számomra, hogy ilyen élet létezik, hogy ennyi élet létezhez emberekben (az idősebbekben is!). Ez az egyszerű közvetlenség, nyitottság, tolerancia, és az energiák szabad áramlása (csak ilyen "ezoterikus" képekben tudom körülírni), ez a burjánzás... feltöltött engem is.

Képkommentárok: felül új szerzeményeimben (egy nadrágot és két inget vettem, a másik kék). Az ingek vékony és puha tapintású pamutból készültek. A nadrág szintén pamut (és ultravékony!!!). Érdeklődőknek: összesen 218e Dong volt a három (2180 Ft). Alul szorgos vietnámiak építik a "night market"-et. Azután nyit, miután a Ben Thahn piac bezár (ez egy óriási fedett piac, a múltkori videón ez található a hátam mögött). Az előtérben Nuoc Mia-t szürcsölgetnek. Ez cukornádlé, helyben facsarják (illetve préselik ki kis minimalmok segítségével) a képen is látható cukornádból. Nagyjából két deci plusz jég félliteres pohárban. Nagyon jó frissítő, 100% natural, ráadásul egyárban van a palackozott vízzel (3000 Dong körül). Gyakran citromkarikát illesztenek két cukornád közé miközben préselik, de anélkül sem túl édes.

Klikk a képre a nagyobb felbontásért!

Kísérlet - Videó!

2008-04-30T01:42:00.005+07:00

Megpróbálok feltölteni egy videót. A minőség nem a legjobb, fényképezőgéppel készült (legolcsóbb Canon alapmodell - PowerShot A460). Feladat: számoljátok össze, hogy 50 másodperc alatt hány motoros halad el a kamera előtt :) Egyéb érdekesség - a gyalogosátkelés a vége felé :)

Esős évszak, pangás

2008-04-29T01:47:00.010+07:00

Múlt héten is volt egy ünnepnap, a héten mindjárt kettő - április 30, Vietnám újraegyesítésének évfordulója, és persze május elseje. Szóval munkaügyben nem sok minden történt, nem sok teendőm van az elkövetkező napokban. Pangás.

Ma voltam egy iskolánál demo lesson-t tartani az alkalmazottaknak. Nem sikerült olyan nagyon jól, túl rosszul sem, de új dolgokat próbáltam. Például énekeltem :) A "Something Stupid" című Frank Sinatra számot (Robbie Williams és Nicole Kidman duettje talán ismertebb). Majd értesítenek. Bíztató, hogy óra után a személyzetis lány elmondott néhány dolgot az iskoláról, konstuktív kritikával illette a bemutatómat - szóval gondolom valamelyeset érdekeltek, különben minek? Az iskola neve Cleverlearn, úgy tűnik több országban is jelen vannak. Szeretnék náluk dolgozni. Nagyon jól felszerelt iskola, és egyike azon keveseknek, akik nem diszkriminálnak faji alapon, azaz ázsiai "arcok" ugyanolyan fizetést kapnak mint mi. A légkör nagyon pozitív, és a resource center-ük jobb mint eddig bármi amit láttam - modern számítógépek, légkondis termek, szép épület, nem beszélve a parkról közvetlenül a sulival szemben.

Kezdődik az esős évszak. Leírhatatlan. Hangerőben és látványban egyaránt. Péntek óta minden nap esett, bár valóban csak délután. Ma háromra mentem, de előtte nyomtatnom kellett, úgyhogy gondoltam elindulok 2-kor. Fél kettőkor esni kezdett, mintha dézsából - imádkoztam, hogy enyhüljön mire indulnom kell. Bejött, de az enyhülés magyarországi viszonylatban még mindig kiadós esőt jelent - azaz még mindig zuhogott amikor elindultam. Első napom zuhogó esőben motoron. Ilyenkor a legpraktikusabb viselet (az esőköpeny alatt) a póló, rövidgatya, "vietnámi papucs" kombináció. Valószínűleg így járok majd dolgozni, bent a suliban pedig tartok majd egy "munkaruhát."

Visszatérve a képekre - az utolsón bekarikáztam a Cleverlearn épületét... hát ilyen helyen van. A park pedig növényállatkert. Több bokorállatot is láttam a távolban, de nem volt kedvem túl sokat mászkálni. Fáradt voltam, és este találka a TEFL-ös csoporttársakkal, szóval hazamotortaxiztam. És eldöntöttem, hogy az ünnepek előtt - azaz holnap - vennem kell egy motorbiciklit. Minnél elébb megveszem, annál többet spórolok. Négy hónapos távlatban gondolkodom. Venni egyet 300 USD körül (ennyiért lehet kapni egy vadiúj kínai utánzatot) majd eladni 4 hónap múlva (mire rutint szerzek) 200-ért, és venni egy új hondát. Ez most a terv, illetve szeretném kihasználni az ünnepeket, hogy megtanuljam vezetni. Azt mondják, egy-két nap. Remélem. Aztán forgalomban - meglátjuk. Ma Caroline-nak (brit csoporttársam) balesete volt: jobbról busz, balról motorok zártak össze előtte, fékezés és enyhe koccanás, esés. Leporolta magát, visszaült - hiszen késésben volt, 8-ra volt megbeszélve - majd nevetve mesélte este, hogy 5 perccel a "baleset" után fordult hátra a motortaxis, hogy megkérdezze: "are you OK?". Ahogy írtam korábban: egyrészt a forgalom lassú (de folyamatos), másrészt a motorok olyan közel állnak egymáshoz, hogy ha eldőlsz, valószínűleg megtart vagy lassít az esésben egy másik motoros melletted. Velük is így történt.Mára ennyi. Készítettem néhány videót (a fényképezőgéppel) az esőről, de nemtom hogy kell felrakni. Majd holnap talán kísérletezem velük. Egyébként - ez a képeken is látható - kicsit őszies hangulat van, pedig ez a nyár kezdete (itt is). Nemcsak az eső miatt, hanem az elsárgult levelek a földön (amellett, hogy itt minden örökzöldnek tűnik).

Jobhunt (10), Rajziskola, iskolások

2008-04-23T14:59:00.014+07:00

Tíznél járok - ennyi iskolánál jártam az elmúlt 3 napban. Többnyire szép recepciós lányokkal beszéltem a portán, angolul legtöbbjük alig-alig, de továbbítják a direktornak. Visszajelzés még nincs, nem is számítottam rá ilyen hamar.

Nem akartam ennyi helyre, mert mi van, ha majd mindenki egyszerre hív? De így kell, mondják, ráadásul most érdemes is, mert ez nem a legjobb időszak új munkát találni. Sulikban év vége, nyilván egy hónapra nem vesznek fel senkit, nyelviskolákban szintén az a helyzet, hogy a tanárok egy része május végén vagy júniusban kezd hazaszállingózni, ráadásul a vakáció miatt ilyenkor rengeteg diák akar beiratkozni.

Vietnám továbbra is szép, az emberek mosolyognak, barátságosak. Tegnap a parkban sétáltam, leült mellém egy idős fazon. Tour guide 92 óta, jól beszél angolul (és franciául). Mutatott egy könyvet, ahova korábbi kliensek írták le véleményüket. Nagyon megható sztorik, sokszor konkrét elérhetőséggel (telefonszám, email cím). A neve Tung, megélte a franciák ellen vívott szabadságharcot, és harcolt a vietnámi háborúban az amerikaiak oldalán. Gyönyörű írása van egyébként (megadta az adatait). Mindenki ismeri és ismer mindenkit - bármit el tud intézni, mondta. Rákérdeztem a jogsira, úgy tűnt, tudja a procedúrát, és ismer helyet ahol tudok gyakorolni. Most igyekszem minnél elébb motort venni, használtat elsőre (300$ körül), mert nagyon sok a motortaxi költségem, az üzemanyag árról pedig már írtam. Gyakorlatilag 10000 VND-nyi benzin három napra elég, most meg naponta fizetek 40-60 ezret! Szerencsére, az elmúlt két napban Nguyen barátom vitt körbe, együtt látogattuk az iskolákat, hol én adtam le az ő CV-jét, hol ő az enyémet.

A melegtől és a szmogtól eltekintve jó volt motorozni a városban. A vietnámi építészet egészen egyszerűen hihetetlen! Indítok majd egy külön építészet topikot azt hiszem. Az elmúlt két napban viszont a festőműhelyek száma szúrt igazán szemet - legalább hatvanat láttam, pedig csak igen kis szeletét jártuk be a városnak.

Vietnámban azonos profilú boltok szeretnek egymás mellé települni. Például a Ben Thanh piac (ez Saigon leghíresebb piaca) melletti utcában 6 papír és írószerbolt van közvetlenül egymás mellett. A minap kicsit eltévedtem, és egy olyan utcán találtam magam, ahol vagy harminc számítástechnikai boltocska volt egymás mellett, nagyjából ugyanazzal a termékpalettával (CD-ék, DVD-ék, pendrive-ok, nyomtatók, stb.) A festők is így vannak egymás hegyén hátán, és legalább három ilyen utcán voltunk (a város különböző részein). Sok másolat, de láttam néhány gyönyörű eredetit, különböző stílusokban.

Ma, mielőtt indultunk Nguyen-el, a Saigon-i Notre Dame melleti főpostánál egy csapat diák rajzolt. Az állóképen lévő épület volt a feladatuk.

Másik blog, telihold, szauna

2008-04-19T10:34:00.010+07:00

Innen kettéválik, a másik (már kérték) angol és más lesz, kezdve (az egyik) kezdettel mely már múlt itt.

Aztán, tegnap este telihold, vagy majdnem, és egy majdnem írtam Vung Tau-ról is, de végül ez jutott eszembe:

Mit tud kezdeni a Nap egy éjszaka
világító testtel és fordítva is
csak szórt fény vagyunk, szikrák
egy-egy pillanatra

Majdnem plátói szösszenet, kicsit borongós mint az idő, mely átlépte a "még elviselhető" határt. Pára és meleg, elmosódott körvonalak, felhők a nap alatt, vihar délben és enyhülés, majd délután újra szauna, én meg bent a városban leadni rezümét. Motoron érkezem, nyelvsuli előtt nagylevegő majd belépek, az előtérben légkondi nincs, vietnámi személyzet (szép lányok épphogy törik az angolt). Leültetnek, és én elkezdek eszeveszetten izzadni, főleg miután pár percre elment az áram. Szó szerint ömlik rólam a víz, nagyon kellemetlen, bár ők csak kézbesítők, önéletrajzot és az egyéb papírokat majd továbbítják a főnök felé.

Aztán újra kint az utcán, ingem testemhez tapad, néhány száraz folt azért még akad, most mit tegyek? Légkondícionált bevásárlóközpont, 20 perc szárítkozás (de minek?), majd indulás a következő suli felé. Nguyen Trai út 133. Követem a páratlant (páros kétszáz fölött jár) 75-től 121-ig, majd egy kereszteződésen át, és a következő szám: 1-es. Mifene? Aztán eszembe jutott: a Dien Bien Phu út, ahol lakom (keleti felén) 236, nyugat felé csökken, ahol befordulok a Pasteur út sarkán a belvárosban 40 körül jár, de az 518-as szám a nyugati végén található. És akkor, ahogy ácsorgok (és a verejték is újra kezd) az 1-es szám előtt, lőn világosság: amikor átér egy utca egy másik kerületbe, a számozást újrakezdik, bár még nem világos mi alapján döntik el, hogy az elejétől vagy a végétől. De ekkor már túl sok bolyongás, pára, szmog, izzadság és amúgy is már kezdett későre járni, így hát... majd.

A motorvásárlás első számú prioritás lett. Mert nem fogadhatok ilyen "rövid" távokon mindig motortaxit (főleg ha nem tudom előre mennyire lesz rövid a rövid), és amúgy is drága, főleg hogy most már tudom, mennyibe kerül a benzin. Illetve literre nem, csak távra - 10000 Dong (nagyjából 100 Ft) 30-40 Km-re elég. Motortaxi, nagyjából 6 km-re 15-20e Dong. Egy év alatt simán bejön egy új motor ára, nem beszélve arról, hogy a pára ellen a szél, plusz az idő és energia amit nyerek, nagyobb mozgástér.

Elmaradt kúltúrsokk

2008-04-14T01:15:00.038+07:00

Culture shock - beszéltünk erről barátokkal, akik éltek egy ideig más országban. Majd ha ott leszek, meglátom - mondták -, mert elmondani nem igazán lehet, és én elképzelni sem tudtam. Szokott lenni az elején. Aztán az elején olyan erővel vonódtam valaki más életébe (gyakran akaratom ellenére), hogy el is feledkeztem róla, egészen péntekig. Pénteken buli volt, merthogy véget ért a TEFL kurzus. Beszélgettünk: ki, hova? Vung Tau engem csábít (lásd köv. bejegyzés) mert csendes, szép, és tengerpart, és pont láttam álláshirdetést. Ugyanakkor alig láttam valamit Saigon-ból, talán jobb itt kezdeni, maradni legalább még fél évet. Brian viszont megy, "you know, it's just culture shock. Saigon is too much for me" - mondta. Ekkor jutott először eszembe, hogy jé, tényleg, akkor nekem most ez van vagy nincs, vagy esetleg lesz később?

Ámulok és döbbenek sokmindenen, de... valahogy otthon érzem magam. Le vagyok nyűgözve, de nincs olyan kényelmetlen érzésem ami a környezethez (kultúra, város, vietnámi emberek) köthető. Sokkoló érzésem a kurzus második napján volt, amikor a járdán hazafelé gyalogolva hátulról rámdudált egy motoros lány. Félre kellett ugranom. Amúgy sem könnyű a járdán közlekedni, mert gyakran teljes szélességben elfoglalják a parkoló motorok, kifőzdék vagy utcai árusok, így gyakran le kellett lépnem az útra. Ez, a fenti incidens (azóta többször is rámdudáltak a járdán), no meg a negyven fokos meleg a szmogban győzött meg végül arról, hogy minden fogadkozásommal szembemenve a harmadik nap motorra üljek.

<--- A képen: motorosok a járdán - és itt elég széles a járda. Ahol rámdudáltak, amúgy sem volt több helyem másfél méternél. Szóval nem telt el egy hét, és motoron ülök, Mr. Duin társaságában. Itt lakik két percre a szállásomtól, nagyon tapasztalt és óvatos vezető - azóta mindenhova őt hívom (feltéve, hogy el tudom magyarázni hol vagyok éppen, mert nem nagyon tud angolul). Még egy hét, és vettem egy bukósisakot magamnak. A motortaxisoknál egyébként mindig van egy az utasoknak (mert december óta kötelező), de jó ha van saját mely passzol is a fejemre.

Mr. Duin és Én --->

Még egy hét, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy nem ártana megtanulni vezetni. Ugyanis jóval olcsóbb, és hihetetlen olcsón lehet kapni használt, jó állapotban lévő (1-2 éves) hondákat. De újjonan is, egy ilyen Honda Wave S modell 930 dollár (160e HUF körül?). Használtan fele ennyi. Ami a biztonságot illeti - a legtöbb baleset a highway-eken történik (ahol 120-al mennek), vagy éjszaka a városban részeg motorosok belerohannak egy fába. Csúcsforgalomban , talán azért mert nem igazán lehet 20-nál többel menni, a halálos vagy súlyosabb balesetek nagyon ritkák. És gyalogosként - ez a tanulsága a fenti incidensnek - semmivel sem vagy nagyobb biztonságban, mert egyrészt sokszor az úton, a motorok között közlekedsz, másrészt a járdán is belédjöhetnek. Messzebre pedig busszal mennék amúgy is, mert egyrészt piszok olcsó (légkondis, ülőhelyes busz Hanoi-ba 25 USD - nagyjából 1400 km-es táv!), másrészt motoron ülni nem olyan kényelmes hosszabb távon.

Talán ez volt a legsokkolóbb változás amit magamon tapasztaltam. Én, motorra? Soha!!! Két nap gyaloglás után motoron ülök, egy hét múlva bukósisak, még egy hét és már azon mélázok, hogy vajon van-e angol nyelvű kresz HCMC- ben, hogy le tudjam tenni a vizsgát, és hogy találok-e angolul relatíve jól beszélő, profi oktatót aki türelmes olyasvalakivel is, aki azt sem tudja hogy lehet bekapcsolni.

És akkor közkívánatra (anyukám szeretne képeket látni a közlekedésről), néhány kép (a teljes mérethez klikkeljetek rájuk):

A motoros nők néha a legijesztőbbek. Kicsi koromban űrhajós akartam lenni, idegen civilizációkkal találkozni, stb... Hát azt hiszem vietnám hoz legközelebb a gyerekkori álomhoz - néhány motoros nő egészen ufószerű:
<--- Nem mindegyik persze - lásd jobboldali kép. És nam csak motoron látni ufókat (alatta). Nem messze tőle dudáltak rám. Jól látható, hogy itt például le kell térni a járdáról :) Balra egy ritkaság - biciklisek. Reggel és délután 5 körül többen vannak, amikor diákok tekernek haza a suliból. Biciklissáv nincs - bár legtöbben az út szélén tekernek, azért elég gyakran látok biciklis diákokat a forgalom kellős közepén, arcukon teljes nyugalom és lelki béke. És jól látjátok: ketten pedáloznak! Nagyon mókás látvány, nagyon megkapó is valahol, ha egyszer lesz kamerám felveszem :)

Az utolsót a kocsiból fényképeztem (gyakorló tanítás volt egy általános- és középiskolában, onnan fuvaroztak minket vissza a TEFL székhelyére) - és mondanom sem kell, dőltem a nevetéstől :)

Pho a belvárosban

2008-03-21T19:02:00.014+07:00

Belvárosi séta, képekben:
Parkson Hotel

From Eyes Beyond

Az egyik "fa" közelebbről:

From Eyes Beyond

Találkoztam vietekkel, gondolom angolul akartak gyakorolni, beszélgettünk. Egy idő után megkérdezték mit szeretnék. Mondom: "I want to eat Fá?" - és nem értették, csak néztek rám értetlenül. A híres Pho levest szerettem volna kipróbálni, Karla tanítgatta hogyan kell kiejteni (kérdő hangsúllyal, mintha azt akarnád mondani hogy "what the fu..?" persze a végét lehagyva). Aztán elismételtem. Aztán megint. Aztán úgy ötödjére leesett nekik, hogy ááá, szóval Fá?-t akarok enni - nagyjából ugyanúgy ejtve mint én. Hihetetlen milyen nüansznyi különbségek vannak (és mennyi múlik rajtuk) a vietnámi nyelvben a tónusok miatt. Először a Parkson-ba akartak vinni, de aztán nagy nehezen sikerül elmagyaráznom, hogy olyan helyet szeretnék, ahol nincsenek túristák. "Igazibb" vietnámi helyet. 10 perc alatt találtunk. Nem engedték, hogy lefényképezzem őket, de ők csináltak rólam. Íme, első próbálkozásaim a pálcikával :) Érdemes még megfigyelni az asztalon a sok-sok zöldséget amit "leves"-hez adnak, és a háttérben heverésző nénit :)

From Eyes Beyond

Fizetni nem hagytak persze :) Viszont email címet cseréltünk (és azóta írtak is).

A fenti képek egyébként nem teljes méretűek, az eredeti mérethez rájuk kell klikkelni...

Bemutatkozás

2008-03-18T18:22:00.004+07:00

Bemutatok egy új helyet: http://eyesbeyond.blogspot.com/

Már régóta érett bennem a gondolat, hogy ha majd itt leszek, akkor kéne egy másik. Is. Mert kicsit úgy érzem ez itt egy másféle otthon. Nagyon személyes, és maradok is személyesen itt Nektek akik oly sok formán velem voltatok és maradtok velem ideát is közelebb mint gondolnátok. Intimitás. Ezt jelenti itt lenni amikor ide írok, amikor olvastok. Bár lelkem nyitott, mégis úgy érzem hogy ez az intimitás leginkább Nektek szól.

Itt viszont új barátok várnak rám, alig pár nap alatt már több is akadt, Karla vagy Tiem (bár utóbbi nevét biztos nem így írják) és úgy érzem kell egy felület nekik is ahol magamutogathatok - egy kicsit másképp. Ide tóvábbra is intimen, akár róluk is (mert csodálatos emberek) csak Nektek anyanyelvemen, oda pedig minden más mely kevésbé személyes - például képek, ízek, és idővel több angol írás... És idővel talán ott is létrejön egyfajta intimitás. Egyformán vagyok Én mindenkinek, nekik is és nektek, és mégis van egy kettősség, mely kétszóval ebből fakad: Róluk, Nektek. Ezt nekik nem lehet, nem hívhatom őket úgy ide hogy róluk beszélek és nem értik, nem érthetik. Kényelmetlen érzés, mintha úgy beszélnél valakiről másoknak egy szobában, hogy ő is jelen van, de nem veszel tudomást Róla. Ezt jobban most nem tudom elmagyarázni, de van még más is...

Készülődéseim alatt rengeteget kerestem ottani élménybeszámolókat. Emellett sokat mondogattam blogolásra ösztökéltve embereket, hogy hiába nyílt és publikus egy blog, pontosan azok fognak rátalálni és maradni akik jó olvasók, akik kellenek. Hát itt vagytok. De most annyi szót ejtek majd Vietnámról és talán később Ázsiáról úgy általában, hogy jó eséllyel sokan találnak ide (a google már csak így rendszerez) akik másra nem is kíváncsiak. És akkor nekik is könnyebb lesz ott eligazodni, mert infók lesznek garmadával (szintén anyanyelvemen) képekről nem is beszélve. És ha többre kíváncsiak, hát nem lesz nehéz idetalálni, linkek lesznek itt is, ott is, no meg profilomban is látszik hogy immár két blogomon díszeleg ez a díszpinty :) És egy ideig még mindkét helyre írom a magamét, ide Róluk majd, Nektek, talán még több is lesz az elején...

Most

2008-03-17T08:25:00.004+07:00

beelőzöm magam, nem ez következett volna, de itt és most még pont van 3 percem a TEFL course kezdetéig, és itt ücsörgök hideg limonádét szürcsölgetve:

Az Út (márc. 13-14)

2008-03-16T03:00:00.017+07:00

Hildának igaza volt - csodálatos érzés amikor a gép orra emelkedni kezd... Gondolom idővel elvesztheti varázsát, de most repültem először életemben. Lufthansa-val először Frankfurtba. A gép zsúfolt volt és kicsi, az ülés kényelmetlen, a kaja gyatra (valami sajtos szendvics melynek romlott szaga volt és egy szelet müzli). Nem ért váratlanul, mert sok rosszatt hallottam (kényelmi és kulináris panaszokat) a Lufthansáról. Utána viszont a szöges ellentéte következett mindennek - ez már váratlanul ért, annak ellenére is, hogy a Quatar Airways-ről viszont csak jókat olvastam (egyike a négy ötcsillagos légitársaságnak).

Zsúfolt volt ez is (economy class természetesen) mégis nagyobb volt a tér, két közlekedő folyósóval (így nem ült senki kétszéknyire a kimennék vécére-től). A székek hátlapján multimediás szórakoztató központ. 120 DVD cím közül lehetett választani (és ezen felül mé ott voltak a TV sorozatok a Simpson családtól a Jóbarátokig). Én Erzsébet 2.-őt kezdtem el nézni, de hamar eluntam. Aztán 8 stílusban zenék garmadával, még Saint Germain-t is találtam jazz alatt. Meg ott voltak a hírek, vagy az interaktív információs rendszer melyen műholdas felvételszerű képen lehetett követni hol tart a gép, milyen magasan repülünk és mennyivel, hány fok van kint, mikor érünk oda, stb. A jobb alsó képen az egészhez tartozó távirányító (mellyel a világítást is lehetett kapcsolni) - ki lehetett húzni a karfából egyébként a felső gomb megnyomásával. Ha az ember megfordítja, akkor telefonként is üzemel (credit card persze szükséges, az oldalán lehetett volna lehúzni). A bal alsó képen a pakk amit az ülésen találtam (a lefóliázott pléd mellett) szépen: a lila fogkefe és paszta, egy alvó maszk, füldugó, és fejhallgató a szórakoztató rendszerhez (volt benne egy meleg zokni is, de azt otthagytam :)

Aztán ami a legfontossabb: a kulináris élvezetek. Ráksaláta krumplival valami káposztaszerű burokban, rántott hús valamilyen paradicsomos mártásban tésztával, citromos sütemény (citromszószban - a legjobb amit valaha ettem), toblerone desszertnek és csendes ásványvíz a pohárban, egy kis sajt a francia vörösbor mellé amit felszolgáltak (na jó, nem ez volt a standard, de lehetett kérni és választani édes és száraz illetve fehér és vörös között ha valaki ezt kívánta). El voltam ájulva. És persze kávé, tea, gyümölcslé stb. bármikor.

Doha

Dohában párás meleg várt és por, vagy szmog, nem tudtam eldönteni. Nem tűnt túl attraktív helynek, viszont találtam dohányzót. Viszonylag kicsi reptér (Frankfurt-hoz képest), itt keveset maradtam. A repülő mellyel továbbindultam Saigon felé, és néhány kép a városról:
Majd újabb kulináris élvezetek következtek. Menüből lehetett választani reggelit, a bal felső képen "stir fried chicken and vegetables on vermicelli noodles" látható. A másik opció a "cheese and chive omelette with grilled chicken" és "sautéed mushrooms buttered sweet corn and tomato" volt. Persze itt is lehetett bort választani, de már nem kívántam... Persze a gyümölcsjoghurt, a gyümölcslé (a croissant alatt), a gyümölcstál, a vaj + dzsem + buci és a tea tartozék volt :) Három órával később jött az "uzsonna", tonhal pástétomos szendvics zöldségekkel, és mandarinos süti (meg a tea). Pazar volt! És Saigon... ami a kajákat illeti, ilyen kényeztetés után sem okozott csalódást, sőt! De erről majd később (lehet egy ideig főleg kulináris élvezetekről fogok írni :)

Az két alsó kép kedveskedés valahol valakinek :) A bal alsón az ott lent a tenger, a jobb alsó pedig már Saigon felett az ég (és a naplemente). Egyébként itt fekszik a hold az égen, majd arról is csinálok fényképet :)

Röpke

2008-03-10T18:47:00.003+07:00

Tíz percben - hát már izgulok, jó értelemben :) Belengondolni nem tudok, egyáltalán nincs képem milyen lehet (asszem ez jó) csak csip csup dolgok, mit kell elintéznem az első napokban: sim-kártya, ha kell fali csatlakozó adapter Hélioszhoz, kimenni a piacra (te jó ég, az milyen lesz!!!) venni ezt-azt, többek közt vizet (mert a csap nem iható) no meg a csomagok remélem velem együtt landolnak :) Apropó csomag - inkább a súly ad okot aggodalomra, táskám félig bepakolva szinte üres...

Szállásom

2008-03-05T18:06:00.013+07:00

Itt lesz, ma jeleztek vissza hogy le van foglalva, lejjebb görgetve angol és francia szöveg (a honlapon):
http://nhatanhhotel-vn.com/

A kevés mini-hotelek egyike melynek van honlapja :) Hideg/meleg vizes zuhany és wc, légkondi, frigó, tévé, internet, peace and quiet, ezt ígérik. No meg a színek, úgy tűnik abból sem lesz hiány :)

Tetőterasz:
Árak:

"A" kategóriás kétágyas szoba 270USD/hó. 1 dollár/nap-ért reggelit is kapok. Felhozzák a szobába :) Első bejelentkezéskor jár ingyenes airport pickup (kijönnek értem a reptérre). Így néznek ki a szobák:

További képek és infók árakról, szolgáltatásokról: http://nhatanhhotel-vn.com/more.html

Kalózkodom,

2008-03-05T04:46:00.006+07:00

azaz éppen lógok a szomszéd wifi-jén váradon emésztve sok-sok mindent. Mennyi találka, mennyi érzés, élmény olykor kapkodás és kavarodás után rohanás aztán csókok ölelések majd a történet immár sokadszor életem előttem: íme néhány láthatatlan keret... és emberek, lehet! Váratlan, szép, izgalmas álmok után lépések és csak egy kell meg kettő utána a többi már szinte magától menetel.

Környezetvédelem

2008-02-22T23:29:00.005+07:00

Bár írtam korábban képtelenségeimről globális témákban egy azért megmaradt: a környezet. Igyekszem is becsempészni amikor tudom óráim anyagába vagy lásd biodiverzitás - amivel egyébként meglett az első célpontom odaát. Mert Ha Long Bay vagy a híresek akármennyire szépek képeken annyira nem vonzottak, vagy túl sok lesz egy ideig már látom az is hogy csak úgy ott legyek, nem gondolkodtam, hogy majd hova még - de oda mindenképp. És mégis utifilm lesz, megörökíteni egy csodát (csak egyetlen képet találtam a neten a csodálatos makettről), de ezt látni akarom saját szemmel és láttatni, ellenni egy hónapig ott fent a hegyi emberek között élni és filmezni, tapasztalni a természetet

A napalm meg a vegyszer (az amerikai "lombtalanítási" program) nyomát félig-meddig eltűntetni óriási teljesítmény (az erdő visszanőtt, hagyták és akarták is). Bár vannak problémák (nem idealizálok azért), mégis érdekes hogy egyáltalán egy fejlődő ország milyen erőfeszítéseket tesz, mely mindig lehetne több, de összehasonlításban eléggé egyedülálló. Most mindez onnan jutott eszembe (már inkább onnan olvasok híreket) hogy egy cikket találtam mely szerint a finnek emelik kalapjukat és nyújtanak kezet:
http://www.bvom.com/news/english/news/index.asp?.sequence=60884&.this=53

Részben gazdasági kéz, a kongratuláció a fentieknek szól.

Üstökös

2008-02-19T20:37:00.011+07:00


              Van-e sajátja
         egy kőnek melyet  n em
    kéz dobott (f)el, csak  úgy kering az űr b en
 vonzások hálójában ki kinek rabja? M  ennyi  lánc szem, mily e n  t  ér
milyen tánc, vagy  erőtér viszi olykor túl közel a másik t est h ez ? Az tán p er sze lán g r a
 kap és csóválja üstökét ahogy maga mögött  h agy ú jabb izz ó d ara b ok a  t
      testéből,  bár magját az űr sötét csend j e
          hatja át és a f agy

Szünet - Héliosz orvosnál (szűrővizsgálat)

2008-02-18T17:20:00.003+07:00

Nemtom még hogy lesz. Ijesztő mindenesetre, annyira összenőttem laptopommal, Héliosszal. De a nagy út előtt le kell adjam szervízbe, átvizsga, egy-két csip-csup probléma, tisztítás, stb. Fő kapcsolódási pontom, nemtom egyébként honnan és mikor jutok netközelbe az elkövetkező pár napon (hét?). Ráadásul minden anyagom rajta van, arról tanítok (könyvek, hanganyag, stb), úgy hozzászoktam, most meg vihetem a telefonomon, meg hangfalakat külön...

Szóval lehet ritkulnak a bejegyzések, bár ez úgy szokott lenni, hogy mondom, aztán ami történik már más lapra tartozik. Remélem valahogy túlélem...

Biodiverz hotspotok

2008-02-13T20:58:00.008+07:00

BBC hallgató vagyok de mostanság letöltöm hetente egyszer ami elérhető a podcast-on (muszály, mert frissül és elsüllyedhet jónéhány érdekes műsör ahogy újabbakat raknak fel). Gyűjtök. Tanítványoknak, magamnak. Nekik nagyon jó angol, legjobb gyakorlat, ha olvassátok ezt a post-ot, tessék hallgatni ahogy órákon tanácsolom :) És köztük rengeteg műsor érdekes témákban, egyet el is küldtem egy távoli barátnak. Aztán ma hallgatok egyet telefonomon, címe:

OnePlanet: Balancing Nature - part two
What is the future for the areas classified as biodiverse hotspots?

Na és mit gondoltok melyik országról szólt? Vietnámról. El nem mondhatom - bár eddig is tudtam egy s mást - mennyire érdekes és szép volt hallani évente felfedezett új fajokról (köztük néhány emlős is!) és arról, hogyan próbálják mindezt megőrizni a jövőnek. No meg problémákról természetesen, de a lényeg, hogy újszerű, csodálatos megoldásokon törik fejüket sokan, megőrizve nem csak a tájat, hanem az emberek létmódjád ezeken a helyeken, bevonva őket, oktatva az erdő fontosságáról, felhasználva tudásuk, nem izolálva őket vagy elküldve. Rövid idézet, ez annyira gyönyörű kép volt (és ismereteim alapján sajátságosan vietnámi), hogy egészen meghatott:

Lynne Malcolm: To help reach decisions about land use in the Tabin commune everyone from school children to elders came together to build a scaled 3D model of their region. It's made from coloured card, beads and other handicraft materials and it's proudly displayed at the offices of the nature reserve. It serves to combine long held local knowledge of the forest with the government's conservation aims.

Barney Long: One village per day came in and plotted all their local information on to the model, so they named all the streams, rivers and the mountains and different forest areas. Then they mapped their agricultural areas and which areas they used traditionally for collecting forest products and doing their cultural rituals; so all of this is mapped out for the nine different villages.

Lynne Malcolm: It's really quite lovely to look at, it's almost an artefact itself; it's got the blue rivers running through it and all different coloured strings and yarns all meaning something different, I gather.

Barney Long: Even this one strange shaped bead here, which is a helicopter base from the American war. I guess the most important thing that it's achieved is communication – it's enabled the rangers of the reserve to understand the way the community perceives the forest in terms of ownership and access and it's also allowed the communities to be able to express their wishes for what should happen in each of the different areas – that they know by a local name which usually cannot be translated onto a topographic map that the rangers understand. So it's really been a communication tool which has helped developed effective cooperation between communities and the reserve.

Lynne Malcolm: Many of these communities are dependent on forest products for at least half their income. So how can an effective balance be achieved between preserving the forest and their livelihood? Well part of the answer lies in the growing world-wide demand for non-timber forest products such as bamboo and rattan, and is proving a great incentive for villagers such as Nia, who's clearly proud of using the forest in a new sustainable way.

Az egész itt elérhető (még egyelőre): http://www.abc.net.au/rn/scienceshow/features/2008/balancingnature/vietnam.htm

Megint mérges

2008-02-13T20:32:00.007+07:00

Hetek óta kerülgetem a nagy APEH borítékot. Ma felnyitottam, bár figyelmeztettek, mondták nem gondolhatom komolyan hogy én magamtól, hívjak inkább könyvelőt. Hát gondoltam azért teszek egy próbát, minek eredményeképpen felment bennem a pumpa: ez teljességgel irreális. Nem lehet épeszű embernek - aki még nem látott ilyet, hát higgyétek el, tényleg. Anyanyelv? Valamelyest úgy tartom értek hozzá, de akár kínaiul is olvashattam volna az ezernyi rubrikához tartozó használati utasítást. Nem gondolhatják komolyan, hogy egy átlagos nyelvtanár vagy bármily földi halandó ezt képes lehet kitölteni!!! És akkor a régi keserűség, harag, újra elöntött, én addig ide vissza nem jövök mondtam, míg ezt kéri tőlem az állam - amellett, hogy nyelvtanárként így is felkopik (főleg a legálisan keresném kenyerem), és még fizessek könyvelőt csak azért, hogy állampolgári kötelességem teljesítsem.

Képben vagyok

2008-02-11T21:08:00.000+07:00

Habókos hétvégén született egy kép, ajándék, már oda is adtam, de előtte egy fénykép, és hipp-ott ott találtam magam én is rajta, fényjáték vagy árnyjáték nem tudom, de része lettem. Persze az elején a véletlen mutatta lehetőséget később kihasználva kísérleteztem, és lett egy-két elég jó variáció a címre, képeslapra kívánkozó. Apropó cím: először bajban!

Adódott egy angol: growing pains. Ami nem növekvő fájdalom, nem ám, hanem növekedési, mikor az ember nő (akár így is: Nő) vagy ahogy a szótár mutatja: "növekedési fájdalmak, a növekedés nehézségei, kezdeti nehézségek". Olyan fájdalom, ami nem szenvedés. Testi/lelki akklimatizáció, például van ilyen jóga után is, vagy az izomláz hasonló. De túlságosan erős a konnotáció, így maradt címnek ennyi: Növekedés - vörös cseppek elszórtan utalnak és mutattak utat a címlehetőséghez. Teljességében közzé még nem, mert nem lenne meglepetés (már amennyire e blogbejegyzés után még lehet ;) - de egy részlet megengedett példaként utóbbiakra. Ez egy köröm nagyságú terület az egészen, de így kinagyítható (ha beszkennelem), és vicces ahogy látom amit szabad szemmel nem, például néhány elhullatott szálat ecsetem végibül, vagy a papír textúráját (mely most sima! - egyébként meg érdes, textilszerű felületekre szeretek):

Mogorva

2008-02-10T04:15:00.000+07:00

Kitudja mely sor vezetett ide, lehet az alfabetikus, mely annak ellenére hogy (vagy éppen azért, mert) meglehetősen mechanikus találmány, tartalmilag mégis eljut(tat)ott egy kicsit eretnek üzenetig, mely az alábbiakat mívelte a köv. mondattal:

Semmi sem tart örökké

Vegyük ezt a mondatot, és kezdjünk vele valamit. Mit akar mondani? Irónikus? (vagy legalább tehető-e azzá?). Irónia (klasszikus def. a wikipedia-ból): "olyan közlésmód, amelyben a kimondott jelentést felülírja a közlés módja által hordozott jelentéstartalom." Kiindulópont: minden ami van, egyszer elmúlik (így értjük). És az így értjük-höz egy plusz csavar: még az sem tart örökké, ami nincs (semmi). Hogyan is tarthatna az, ami nincs? Micsoda képtelen állítás! A "semmi sem tart örökké" mondat a nyelv határain táncol. A megértés egészen egyszerűen: konvenció. Minden történelmi, még az ilyen egyszerű kifejezések jelentése is. Történelmi, azaz múlandó. És azzal, ahogy nem állít semmit (és vice versa, többféleképp) - mindenképp igaz.

A nyelv összes rétegét áthatja a történelem, a múlandóság: egy ponton túl van minden jelentés, de épp ez teszi Élő-vé a nyelvet - a mozgás, pontról pontra és azon túlra, pillanatszerűségének törékenysége. Nem az öröklét ígérete (mely igéret maga is Történelem). Tehát: nem Isten halott, hanem a nyelv Élő. Azt állítani, hogy van Isten, bizonyos értelemben: gyilkosság. És ez fordítva is igaz. Nyelvi képtelenség. Aztán:

Semmi sem történik időben.

Vegyük ezt a mondatot, és kezdjünk vele valamit...

Ebbe bele sem kezdek (gondolatban már lejátszott meccs), a lényeg: képtelenség bármit állítani, aminek köze van a Semmi-hez. Mindez képtelenség, ez a kicsinyt mogorva bejegyzés is, dehát vannak ilyen pillanatok...

Megint csip-csup

2008-02-08T21:27:00.000+07:00

A napokban újra csip-csup dolgok izgattak, például táskát venni, nagyot de mégis kicsit, olyat ami nagyobb belül, mint kívül, de jó lenne!

Aztán ma az oltás, ismétlő hepa, meg az agyhártyagyulladás. Védettség-érzés. És akkor hirtelen eszembe jutott, hogy nem voltam himlős, és mintha az gáz lenne ha felnőttkorban... Végülis rákérdeztem, de nem lett volna nálam annyi pénz, no meg ismétlős lett volna (és azt már sokalltam). Viszont gyermekkorom ködös múltjába vész, hogy meg volt-e a mumpsz meg miegyéb (kanyaró, rubeola). Valamelyik talán, viszont együtt adták, egy szuri, hát miért ne, csak kétezernyolcszáz... Ráadásul a mumpsz kényes ügy férfiaknál, akár a herém is veszélybe kerülhet (és skorpióként vigyáznom kell!!!). Szóval ma megint, három szúrás elosztva két karomon. Kicsik voltak, és a vörös hajú nő megint beszélt.

Szóval imigyen állok védettségileg:
Hastífusz
Rubeola
Mumpsz
Kanyaró
Hepatitis A és B
Vírusos agyhártyagyulladás
Tetanusz

Legkevesebb három, néhánynál tíz évig is. Juhhééé!

Már csak a fordítások, még egy papír (egészségügyi igazolás - Health certificate

Köldökig (Woolf hullámaiban)

2008-02-06T21:55:00.000+07:00

Nagyjából köldökig járok a hullámokban - 128. oldal. Ma épp Susan anyaság képei csaltak majdnem könnyeket szemeimbe a buszon.

Hat hang - valaki mindig szól, nincs narrátor (csak néhány picturesque képben talán a nap járásáról) - Bernard, Louis, Neville, Rhoda, Jenny, Susan. Őrülten szép szilánkok, és egy TÖKÉLETES mondat, a 116. oldalon:

"A szitakötő mozdulatlanul ült a nádszálon, majd kék tűztestét hirtelen beleöltötte a levegőbe."

Ilyenekből több tucat minden oldalon (ha lehet egyáltalán szelektálni). Ez épp szelíden szép, máshol nagyszerű fájdalom, a világ zaklatott szépségének (természet és városok) felemelő mélysége.

És egy meglepő érzés: hirtelen éreztem mennyire hiányozhat majd anyanyelvemen olvasni odaát, egy pillanatra felejtve a "regény" eredeti nyelvét. Úgy tűnt, ilyen gyönyör, ilyen hangok, képek, ilyen zene, mindezt érezni, éreztetni és érteni csak ezen a nyelven lehet, mintha Virginia Woolf magyarul írta volna. Úgy tűnik ekkora szív, ekkora érzés, érzékek és elme végtelenbe tartó hullámai elmosnak minden határt.

Ízelítő a hat hangból, rögtön a könyv elejéről (6. oldal):

- Nézzétek az erkély sarkában a pókhálót - szólt Bernard. - Szálain vízgyöngyökként csillogó fénycseppek.
- Mint figyelő fülek rajzanak a levelek az ablak körül - szólt Susan.
- Árnyék hull az ösvényre - szólt Louis -, olyan mint egy behajlított könyök.
- Fényszigetek úsznak a füvön - szólt Rhoda. - Áthullottak a fák közt.
- Csillognak a madárszemek a lombok közti alagutakban - szólt Neville.
- Az indákat szúrós kis pihék borítják - szólt Jinny -, harmatos cseppek ülnek rajtuk.

Csoda-e, hogy ilyen lassan olvasok?

Adatok:
Virginia Woolf, Hullámok
Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1987
fordítás: Mátyás Sándor

Nem én formálom

2008-02-05T15:36:00.000+07:00

Nem könnyen értelmezhető (utóbbi, időben, most, hogy állnak össze?), de ez van:

Az utóbbi időben kényszerré vált a most.

Annyira, hogy már nem akaródzik másolni magam (sokszorosítani igen) - ami már ott van papíron, cetliken, nehezen kívánkozik ide, mert itt és most is folytatódhatna valami más sokszorosítás. De erőt veszek magamon, ha egyszer már ígértem:

Váz-lat

Nem szobrász vagyok hanem szobor.
Nem én formálom hanem jóformán
a formák maguktól hullanak magamból
a darabok.

Pontosítás: kívülről is besegít néhány sellő
csontig hatoló dalai szellők, viharok vésőként réseket ütnek
és ha maradok, idővel
teljesen elfogyok.

Indulok, épp időben hogy még épen bár nem egészen
elégedetten szemlélve lazán fityegő részeim között
repedéseimben olykor egészen
tűrhető az űr

Majdnem meztelen vázként jobban nyom a latban
ami fontos volt és maradt lekopott rétegek alatt lebegő
érintéseitek között áramlik majd egyszer
a trópusi levegő

Centrifuga

2008-02-03T21:36:00.000+07:00

Megsokszorózódtak a felületek
hullanak a darabok, betűk mindenhova
ahol csak járok, nem csak itt, blogomba
papír, virtuális tér, olykor a homokba
árad valami, peregnek lassan a napok
miközben belül egyre gyorsulva szédít
elképzelt létem, egy szóval: centrifugálok

Alfabetikus játék

2008-02-01T21:26:00.000+07:00

Képzetlen poétának (unskilled poet) hívja magát, de végül kiderült nem ott él. Járt arra, és egy kis versféle címében szerepel a név, így került végül találatként elém mikor a blogkeresőben Saigon-i életek után kutattam. Van amikor 5 másodperc ráismerni kitudja mire, és akkor még viszonylag kevés volt a komment, így hát írtam pár sort. Válaszából ítélve tudtam neki sem volt több - micsoda felület! Van hogy egy szó, egy mondat (vagy több, kevesebb) megvezet (valakivel akit ismerek), a másik véglet pedig: otthonosság pár másodperc alatt. Szóval azóta olvasgatom mikor eszembe jut, többnyire csak átfutom aztán tovább megyek, de egy alkalommal meglepett egy ötlet: tessék verset írni 26 szóból, mindegyik legyen egy betű az angol ábécéből. Hát íme az én szerzeményem:

Zealotry
Yelling xenophobic words
violently urging to surrender
rhymes, questions, pleasure;
offering norms,
morals, lofty knots
joyless impontent homages.
Goodbye fictional endings, delicious
crimes bending affections

A H és az A a leggyengébb láncszem, biztos azért, mert mindkettő át van húzva középen. Megtörik a folyamatot (vagy a vége túlságosan felgyorsul). Amellett persze, hogy az egész csak játék és nem csoda hogy bugyután hangzik szinte mindegyik próbálkozás. Kivéve talán az utolsó. Apropó: íme a többi. Köztük persze ott virít enyém helyesírási hibáktól hemzsegve (de igen sietnem kellett tanítani).

Egyébként azért mesélem mindezt el mert ez is egy allegória. Amikor olvastam mi a feladat először nem vettem észre, hogy sorrendben kell, így nem is érdekelt. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna semmit kinyögni, mert túl sok és túl kevés volt egyszerre a feltétel. Csak mikor leesett, hogy ennél azért szűkösebb a keret, támadt kedvem az egészhez. Úgy tűnik hát, hogy akkor megy valami, ha túl szűk a keret (külső nyomás, határidők, pisilnem kell) vagy ha végtelenül tág. Ezért van az, hogy mindig túlzásokba esek.

---
ps. egyébként ha olvassátok a kommenteket, nincs igaza, egyszerűbb visszafele, bár jól esett a bók. azért mert úgy előre nyitott, nem zárt felé halad, mehet hát spontán "majd csak lesz valami a végén" módján. az X fele haladni nehezebb mert kevesebb mint tucatnyi értelmes szóval rendelkezik az angol. Nem véletlenül írtak sokan xylophon-okról :)

Első angol

2008-01-31T15:45:00.000+07:00

Cammognak a napok, negyven-egynéhány. Közben levelezek a TEFL-el. Uccsó lépés: elküldeni a maradék pénzt. Írtam nekik, hogy egy héten belül, feleslegesen persze, de értelme akkor az volt, hogy lássam: szólnak-e, hogy ne! (mondjuk ha nem gyűlt össze megfelelő lélekszám). Mindesetre félreértett valaki a háló távoli pontján, azt hitte már túl vagyok, kereste a beszkennelt lapot, pedig "within a week" volt amit ígértem. Ekkor kissé már nyűgnek éreztem magam, hát gondoltam felvidítom kicsit ezt a kimondhatatlan nevű valakit, főleg hogy eddig olyan formális voltam, ahogy üzleti angol órákon tanítottam. Így született egy szösszenet, kicsit nehézkes át|fordítás. A this morning kamu, bár meg kell valljam, a mínusz hét hajnalban ugyanúgy aggasztott, és ugyanúgy kellett, mint annó. Idézem maga :)

Hi Sa,

I'll send it once I have it (and it rhymes!) - I promised to transfer within a week :) It looks like it'll be Friday. To tell you the truth, I'm just very excited about all of this, a bit nervous too, so I just wanted to see if everything is OK before the Big Final Commitment. Considering the weather today, I'd rather be there right now! At least that's what my mind told me in the morning:

Among slivers of dreams about exotic places
I'm simply trying to get up from my bed
but today my senses struggle to wake up
to the cold reality of my freezing hands
and to the fact that my body tells me that soon
I need to pay a visit to the bathroom

Best regards,

Csaba Molnár

UPDATE: És megis is jött válaszként egy jel: (^_^) - végülis ennyit akartam, jeget olvasztani és egy mosolyt. Aztán (geek énem elő) kicsit utána néztem kivel is levelezek éppen, ki a kapcsolattartó. Egy mosolygó ázsiai lányt találtam ki Laosz-i útiképeken integet párjával. Mennyivel emberibb lett így! Eddig csak egy rideg, formális Szervezet élt képként fejemben.

Szóformán

2008-01-29T18:10:00.000+07:00

Hát persze, hogy megint megtörténik (most éppen), így lehetne akár meta is. Szándék: felfedeztem hogyan lehet szöveget formázni, a szokványos középre, jobbra, balra, sorkizárt formázáson kívül rávenni a blogspot-ot, hogy megőrizze a szóközöket (szöveg-képalkotáshoz, ha a szükség úgy hozza). Rögtön adódtak szavak, egyik reggelim nyomai. Aztán tovább kúszott a sor, így egy kicsit hosszú lett egy rövid HTML leckéhez. Úgyhogy kiragadván egyetlen szakaszt (az elsőt, a többit esetleg később) íme:

Nem szobrász  vagyok  hanem szobor
    Nem én formálom hanem
               jóformán
               a formák maguktól hullanak magamból
                            a   d
                                 a
                                 r
                                 a
                                b
                                 o
                                  k
                                 .

No, hogy ez így nézzen ki, ilyen HTML-tag-ekkel (formázási jelölés) kell körülvenni a szöveget:

Két kisebb-nagyobb jelek közötti pre, a második előtt előre dőlő per jel. Így még előfordulhat,
hogy túl aprók lesznek a betűk. Ezt az Edit Html "fül"-re klikkelve lehet orvosolni, de ez legyen az utolsó lépés (minden kép, szöveg, stb feltöltés után). Nemtom az Edit Html magyar megfelőjét, de ugyanott található valószínűleg mint ezen a képen (jobb felső sarok):

HTML módban valami ilyesmit látunk:

Amikor HTML kódszerkesztés módba lépünk, akkor a span-el kezdődő sor már ott lesz, csak a 100-at kell 120-ra átírni (de ha nincs ott, be lehet írni ügyelve arra, hogy pontosan így nézzen ki).
Ha visszamegyünk az alap szerkesztés módba (nálam Compose), akkor hajlamos a blogspot kitörölni a százalék jelet (és bazi nagy betűket csinálni). Ezért érdemes utoljára hagyni, de végülis utólag is vissza lehet írni. Mindenesetre Html szerkesztés módból érdemes közzétenni a bejegyzést.

Metaírások V - Kedély

2008-01-28T22:21:00.000+07:00

Nem nagy rádöbbenés, csak újabb kettősség, adalékok a sokasághoz (előzmények MetaI, MetaII, MetaIII, MetaIV)

1. Egészen elborzaszt, amikor nem értek valamit. Amikor egészen nem értek valamit (nem amikor valamit értek de nem egészen - ez utóbbi éppenséggel kívánatos). Miért van ott, hogyan kapcsolódik, stb.

2. A nyelv saját erotikája, erotikát teremtő ereje. Szavak mint testek... Írni - szeretkezni a nyelvvel... Egészen nárcisztikus lenne, ha nem lenne oly meglepő (ahogy csak egy Másik, egy Idegen tud).

Egy vágy és egy történés, ha találkoznának, kioltanák egymást (és akkor vajon mi lenne?). Ha teljesülne az első, lehetetlen lenne a második. Egymással szemben, mégis egyszerre, és közöttük visz a sor.
Valamelyik énem a kötélen
hosszú rúddal (az egyensúy végett)
araszolgatva borzolja kedélyem

Sárkány

2008-01-25T21:42:00.000+07:00

Ez nem ide ötlött
             és öltött formát
de ide is való ha már a válság
eléggé távol már. És persze találóbb így
egy szóval több vagy kevesebb
egyszóval jobban hasít
ahogy a csönd is
a félhomályban

------------------------

A magány velejárója minden tudásnak ami

fontos
pontos
mély
.

Például tudni azt, hogy találni pontosan
célozva nem lehet
csak így

Ellenpontoz viszont a gazdagság, nyomát lelni itt is ott is, mindenütt ahol
járunk, kelünk, magunk között
találkozunk idegenekkel
is akár

Ma sárkány voltam, tüzet okádós, hatalmas barlangomban
ücsörögve szemrevételezvén kincseim akadt egy
s más, néhány kacat között egy
nyílhegyen egy
kis csillogás

A világgazdasági válság

2008-01-25T16:15:00.000+07:00

Soros Gy. is megszólalt már, hetek óta erről szólnak a hírek, a napokban pedig eszkaláció. Beteg a világ, Amerika belső fogyasztáson alapuló beteges gazdaságával, Kína pedig fiskális politikájával (mely az egész világnak rossz kivéve nekik - rövid távon). Túl sok gondolatom van, és meglepő módon túlságosan igaza van Soros-nak (ki hitte volna, hogy aki egyszer megfektette fél ázsiát képes ilyen szociális érzékenységre, ilyen belátásokra). De annyira külön regiszter mégis magamtól, a VILÁG működésmódjának ezen szelete, hogy képtelen vagyok írni. Mert túl bonyolult magamhoz képest, túl sok mindent szeretnék kiáltani, és nem jön ki hang a torkomon.

Kicsit fájdalmas arra gondolni, hogy erről - ha írni akarok - le kell mondanom. Mert közölnivalóm mindenkinek szólna, tanítanám amit tudok a világ működéséről, együtt gondolkodni hívnék, de nem megy. Az egy másik szakma. Teljes embert kíván és odaadást, és én bizony eszeveszetten csak magamra tudok gondolni, privát szférák, csip-csup dolgok között rejlő furcsaságokra. A szociális írásra - általános globális témák, legyen az gazdaság vagy energiapolitika - nem marad tér. Mert észnél kell lenni a pontossághoz, és észnél lenni, azaz átlátni (jól vagy rosszul mindegy, lényeg hogy nyitott rendszerként) olyan fegyelmezettséget igényel, olyan ÖNtudatot és főleg ÖNkontrollt, mely nem sajátom. Próbáltam azzá tenni, elnyomni magamban az önkényt, koncentrálni, összeszedni, de ez nem vezetett sehova. Magatehetetlenséghez, és az egész(ek)et nézve reménytelenséghez.

Szóval ezek a nagy rendszerek lehengerelnek, ezért napok óta nem jut terem örömírásra, arra amely megtörténik, mert azon forrongok, hogy X képtelen Y-nal beszélni, csak fújja a maga parttalan monológját mindenki, és ez akkor a legbosszantóbb, amikor szívemhez közeli témákban okoz csalódást valaki (például egy greenpeace aktivista "ha fene-fenét eszik is egy jottányit nem engedek kiinduló pozíciómból" hozzáállásával az angliai atomerőmű vitában). Így hát kénytelen vagyok elfordulni témáktól melyek évekig érdekeltek. Ezt egyáltalán nem bánom. Ha őszinte akarok lenni, akkor nem is a lemondás fájdalmas, hanem hogy még mindig nem sikerült eléggé. Teljességre nem törekszem - továbbra is érdekel minden valamelyest - de el kell fordulnom eléggé ahhoz, hogy törődhessek a magam önkényes módján minden mással ami adja magát (mert úgy tűnik csak azzal tudok törődni), és ezt még nem tanultam meg. A nagy dolgokhoz (ha fontos a pontosság) én kéne adjam magam, de nem vagyok ehhez eléggé birtokomban, és soha nem is leszek.

Ezekhez a témákhoz inkább passzolnak fizikai cselekedetek. Levadászni a bálnavadászokat. Segíteni egy szegény földművesnek rizset plántálni Kambodzsában. Ilyesmi. Vagy megvenni az összes banánját hogy hazamehessen:

Elfoglaltságok

2008-01-21T19:09:00.000+07:00

Napok óta valaki
legyeskedő halai
cikáznak fejemben

No meg számtalan apróság, szavak. Közelg az út, it az idő, hogy közelítsem angolom a magamtól elvárt színvonalig. Annyi mindent nem tudok még! Angolul csak azokat a szavakat tudom használni, melyek képben vannak. Magyarul eszembe jut akár az egerészölyv is, még akkor is, ha nem tudok semmit róla. Angolul hiányzik a nyelv így-nem-tudott rétege - mert szinte mindent tanultam. Ahogy erre gondoltam, eszembe jutott, hogy ezzel kéne elfoglalnom magamat a hátralevő időben - fejleszteni angolom. És akkor hirtelenjében meglepett a kifejezés abszurditása: elfoglalni magam.

Bevonulok magamba, kítűzöm a zászlót egy dombra, hadd lebegtesse a tavaszi szél! És kikiáltom a Köztársaságot! Köz-társaság lesz az államformám, domborzati térképemen hegyek és völgyek, tenger ölel körbe és erodálja határaim, folyók deltái tágítják szárazföldem. A vizekben halak úszkálnak, buddha elefántjai tapogatóznak az éjben, az éjjelek pedig egyre csak rövidülnek.

Hát így képzelődöm ahelyett, hogy... Vagy talán éppen azért, hogy ... elfoglaljam magam. Kellenek ilyen képek, hogy érdemes legyen.