Képek

Vettem egy új kamerát néhány hónapja: Panasonic Lumix DMC-ZS3. Egy hybrid, lehet vele filmet csinálni HD felbontásban -1280x720 pixel, 30fps, képminőség még ratyi fényviszonyok között is megdöbbentően jó. Gyakorlatilak egy zsebretehető kamerát akartam bazi nagy zoom-al, kiváló képminőséggel, manuális ÉS teljesen automata (point and shoot) lehetőségekkel, plusz HD videó lehetőséggel. Egészen tavalyig ez lehetetlen volt - aztán megjelentek az első Lumix modellek, majd később a Canon is észbekapott, és próbált piacra dobni valami hasonlót. Félsikerrel. Gyakorlatilag ezekkel a paraméterekkel (12x-es zoom, HD videó, stb és KIS méret) jelenleg is csak ez a két gyártó volt képes versenyképes modellekkel előállni, de a Panasonic rendszeresen jobb kritikákat kapott. Pl: http://www.digitalcamerareview.com/default.asp?newsID=3957&review=panasonic+lumix+zs3 Szóval ha valaki hobbi-filmezni akar és mellékesen remek képeket készíteni, de nem akar félkilós monstrumokkal a nyakában lófrálni (persze tudom, a félkilós monstrumokban jóval több lehetőség rejlik), akkor a fenti modell melegen ajánlott.

Videót felesleges feltölteni, mert a youtube úgyis tömöríti, szóval a képminőség úgysem jön elő igazából. Illetve itt van egy a Teacher's Day performance-ról, viszonlag OK-és. Alul jobbról a negyedik felgördülő menüben lehet választani felbontást.

Aztán néhány kép:

Kábelek

From Artsy

Napkelte a tengerparton

From Artsy

Emmegmi

From Artsy

Mikor vietnámi ismerősöknek mutatom, azt mondják cukornád - persze a préselt cukornádlé (sok-sok jéggel és egy kis citrommal) errefelé nagyon népszerű, kétlem hogy bárki magyarországon erre asszociálni. Kissé távolabbról kiderül :)

From Artsy

Na mára ennyit, majd még írok, most lesz egy kis időm márciusig...

UPDATE

Nahát sokminden történt november óta. Például bezsebeltem egy év tanára díjat, úgyhogy megyek Nha Trang-ba áprilisban mulatni a kollégáimmal (4-5 csillagos resort, türkizkék tenger, pálmafák, szigetek, satöbbi).

Asszem nem említettem, de október eleje óta két helyen dolgozom. A VUS-nél lejárt a szerződésem, az új szerződésben részmunkaidőre váltottam (de per pill. annyi szinte annyi órám van amennyi volt teljes munkaidőben). Ez utóbbi azért kellett, hogy dolgozhassak az egyetemen. Juhíjj, újra egyetemre járok, csak most a katedra másik oldalán :) http://en.hoasen.edu.vn/Default.aspx

Ma egyik kollégámmal vitába elegyettem a vietnámi divatról. Ő azt mondja, hogy abszolút hiányzik bármilyen "fashion sense" a vietekben, én meg épp az ellenkezőjét. Az tény, hogy nincs 1 db trend (például idén a rózsaszín a divat), ellenben hihetlen alkotásokat és kombinációkat lehet látni napról napra. A vietek legalább annyira sokfélék és színesek mint nálunk a fiatalok. Vannak rokkerek, repperek, hip-hop fan-ek és pandák, egerek, smiley-ik és Leo a Heo (egy aranyos malacról van szó akit Leo-nak hívnak) mintás pólók... Persze van hogy borzasztóan disszonáns. Például combközépig érő sárga-fekete csíkos zokni az egyiken, kék-fehér a másikon, rövid-mini (esetleg csizma) felül fehér ing. De minden ilyenre akad egy brilliáns megoldás, szolíd harmónikus színek és elegancia. Na ez egy hosszúkás felvezető az alábbi képekhez, melyek NEM erről készültek, nem ezért. Csak úgy, ezek az osztályaim az egyetemen, 20-as egyetemisták, már nem tínédzserek, úgyhogy semmi különösre ne számítsatok, de talán az látszik hogy mennyire színesek a vietek (merthogy bizonyára van egy olyan kép hogy az ázsiaik olyan egyformák, hát íme):
Végül ezt muszály volt, annyira szemtelen (klikk a képre, a felirat a lényeg :))
Egyébként már megszogtam, de néha azért csak-csak rádöbbenek, hogy itt minden lány motoros-lány is egyben. A motor itt olyan mint nálunk a cipő. Van. Van hogy már 15-17 évesen is, ami persze illegális, és a rendőr büntet ha elkap, csakhogy rendőr relatíve kevés van a fiatalok számához viszonyítva. Egyébként továbbra is nehéz a korukat megítélni, csak onnan tudom hogy na ő például nincs még tizennyolc, hogy ahhoz nem veszi a fáradtságot hogy valahogy leplezze a középiskolás uniformist :)

Eljegyzés

Egyik barátom (korábbi szobatársam) meghívott az eljegyzésére. Szép volt, a képek magukért beszélnek, főleg a vietnámi nemzeti viselet, az áo dài volt szemet gyönyörködtető (klikk a képre a nagyobb verzióért, érdemes!):
Itt a nemzeti viselet teljesen más mint nálunk. Nálunk gyakorlatilag halott. A matyómintás ruhának olyannak kell lennie mint 100 éve punktum. Itt élő, változó, évente jönnek ki új modellek, színek, a szabás is valamelyest változik. Van Miss Ao Dai szépségverseny (az áo dài-t - ejts áojáj - személyre szabják), aminek így hogy minden évben változik a minta, a színek, van is értelme...

Az ifjú pár jobbra, balra az ara öccse barátnejével:Aztán kaja, készételek plusz tipikusan vietnámi közös főzőcskézés az asztalnál:
És végül, ahogy szokott, közös éneklés a karaoke szobában:


Na mára ennyi, majd még jelentkezem..

Hazaút

Már sokan tudjátok, de az itt is leírom: a hazaút egy agyrém volt. A Lufthansa gépe késve indult (másfél óra, időjárásra hivatkoztak), így a következő csatlakozás indulása előtt 25 perccel érkeztem. Általában 15 perccel az indulás előtt lezárják a kapukat, de azért bepróbálkoztam. A frankfurti reptér borzasztó. Olyan, mintha minden terv vagy elképzelés nélkül véletlenszerűen összedobáltak volna folyósókat, termeket, kapukat, kisvasutat (merthogy hatalmas komplexum). Egészen egyszerűen ízléstelen, nincs külön shopping részlet, mindenütt csili-vili boltok nagyjából ugyanazzal a termékpalettával, étkezdék/kávézók is véletlenszerűen bukkanak fel, ezek feliratai, hirdetései keverednek az útmutató jelzésekkel, melyek egyébként sem túl látványosak vagy feltűnőek (néha kék/fehér, néha zöld, plusz kicsik), nem úgy mint például Dohában, ahol feketén-fehéren messziről:

Nagyjából öt perccel késtem le a kapuzárást. Ideges lettem egy kicsit. Mondták hogy keressem meg a Lufthansa pultot, amit 20 perc alatt sikerült (de csodák csodája, az utat az érkező termináltól az indulóig 10 perc alatt rohantam végig, kisvasutat is beleértve) megtalálnom, merthogy sehol egy jelzés, és bár térkép hébe-hóba van, de ránézésre is kétségbeejtő, akkor inkább követem az ösztöneim... Végül minden jóra fordult, 16 óra múlva tudok repülni, viszont elszállásoltak, méghozzá a Sheraton-ban, vacsival és reggelivel... Ami végülis OK volt, főleg, hogy farkaséhes voltam, de azért nefeleddjük, németországról van szó...

Szoba a Sheraton-ban

Végül nagy nehezen, de megintcsak késéssel felszálltunk, bár most nem aggódtam. Tudtam, hogy Dohában újabb 8 óra várakozás áll előttem, tőlem aztán késhetünk... Doha viszonylag kicsi, kompakt, mindennek meg van a helye, van quiet-room (csöndes, elsötétített szoba ahol lehet phienni lábtartós székeken), prayer-room, internet hot-spot, konnektorok a falban, stb... Szóval minden ami Frankfurtban nincs, illetve lehetetlen megtalálni. Azt tudni kell, hogy a koszt a Lufthansa-n igen silány, gyakorlatilag mire oda értek ahol ültem, az egyik menü el is fogyott (ilyen a Qatar-on elképzelhetetlen). Az érintőképernyős "entertainment system" gyakorlatilag használhatatlan (nem is használta senki egyébként), de amúgy is Harry Potter-t halgattam, szóval mindegy volt. Mindegy, eleged szidom a Lufthansa-t élőben, csak gondoltam leírom, ha tehetitek kerüljétek... Lényeg, hogy Dohában ismét farkaséhség, kénytelen voltam a dollártartalékaimhoz nyúlni, de a 8 óra viszonylag csendesen, egy szusszanásnyi alvás nélkül telt (éjféltől reggelig).

Napkelte az ablakból

Aztán végre felszálltunk a repülőre, itt már kezdtem otthon érezni magam, az utasok fele vietnámi volt. Telt az idő, amikor indulni kellett volna a pilóta bemondta hogy kisebb technikai gond akadt az üzemanyag tartály körül (szivárgás) - elképzelhető, hogy nem tudják helyben orvosolni, 10 perc múlva szól újra, hogy mivan. 10 perc múlva közli, hogy bár a probléma kicsi, de fő a biztonság, úgyhogy gépet cserélünk. Le a gépről, repülőtér, újabb security check (de mi a francnak?), 1 óra újabb várakozás míg betolják a cseregépet.

Aztán újra fel - közben elmeséltem néhány vietnáminak hogy jártam, mire elkezdtek ugratni, hogy biztos miattam szivárgott akkor az üzemanyag. Segítettem egy hölgynek felpakolni a kézipoggyászt, mire a fiúk "You come to Ho Chi Minh City, she will take good care of you" - és egyéb, hasonlatos, kedvesen és barátságosan incselkedő megjegyzések közepette kezdtem otthon érezni magam :)

A hazaút szép volt, felhők, stb..

Megyek!!

Megyek! Aug. 24-én indulok, Szept. 10-én repülök vissza. Most van először honvágyam... egy kicsit. Persze emberek, barátok, rokonság mindig is hiányzott, a többi ami Magyarország kösszépen nem (gárda, tüntető tahók, nem tüntető tahók, a cinizmus, a bürokrácia, stb).

Barlang

Csak közvetítek, geo-hír: felfedezték a világ legnagyobb barlangját, Đà Nẵng és Hà Nội között félúton, nyugatra. Véletlenül, a dzsungelben. A jelenlegi (brit) expedíció szerint kétszer nagyobb lehet mint a jelenlegi rekorder (Deer Cave, Sarawak, Malaysia). Képek is cikk itt:
http://english.vietnamnet.vn/reports/2009/06/855303/